Az egyháznak szenvedélyes misszionáriusokra van szüksége – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Vasárnap délben a Szentatya, Lukács evangéliumából kiindulva, a Szentlélek mindent megtisztító és megújító tüzének befogadására buzdította a Szent Péter téren összegyűlt híveket. A vasárnapi evangéliumi szakasz (Lk 12,49-53) része Jézus azon tanításainak, amelyeket tanítványaihoz intéz, miközben felfelé halad Jeruzsálembe, ahol a kereszthalál vár rá. Küldetésének célját a következő három képpel fejezi ki: tűz, keresztség és a megosztottság. A pápa ez alkalommal az első képről, a tűzről fejtette ki gondolatait.

Az isteni szeretet tüze a szívekből indul ki

Jézus ezekkel a szavakkal jelöli meg küldetését: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna!” (49). Jézus a Szentlélek tüzéről szól, amely élő és cselekvő jelenlét bennünk, keresztségünk napjától kezdve. A tűz olyan teremtő erő, amely megtisztít és megújít, eléget minden emberi nyomorúságot, minden önzést, bűnt, belülről átalakít bennünket, újjáteremt és képessé tesz a szeretetre. Jézus azt kívánja, hogy a Szentlélek tűzként lobbanjon fel szívünkben, mert az isteni szeretet tüze csak a szívből kiindulva terjedhet tovább és mozdíthatja előbbre Isten országát. Nem a fejünkből, hanem a szívünkből indul ki. Ezért Jézus azt akarja, hogy a tűz behatoljon szívünkbe. Ha teljesen megnyílunk ennek a tűznek, a tűz cselekvésének, amely a Szentlélek, akkor Ő nekünk adományozza azt a merészséget és buzgóságot, amelyekkel mindenkinek hirdethetjük Jézust, irgalmasságának és üdvösségének vigasztaló üzenetét, nyílt vizeken hajózva, félelem nélkül. De a tűz a szívekből indul ki – hangsúlyozta a pápa.

Az apostoli bátorságot a Szentlélek lobbantja lángra bennünk

Az egyháznak, vagyis nekünk, mindnyájunknak, ahhoz, hogy betölthessük küldetésünket a világban, szükségünk van a Szentlélek segítségére, hogy ne hagyjuk megfékezni magunkat a félelemtől, az előzetes számításoktól, kalkulációtól, hogy ne szokjunk hozzá ahhoz, hogy biztos határok között haladunk előre. Ez a két magatartás az egyházat funkcionálissá teszi, vagyis olyanná, mint aki soha nem kockáztat. Ezzel szemben az apostoli bátorság, amelyet a Szentlélek lobbant lángra bennünk, segít, hogy túljussunk a falakon és a korlátokon, kreatívvá tesz, és arra buzdít, hogy elinduljunk még felderítetlen vagy kényelmetlen utakon, reményt nyújtva azoknak, akikkel találkozunk. A Szentléleknek ezzel a tüzével arra kaptunk meghívást, hogy egyre inkább olyan személyek közösségévé váljunk, akiket a Szentlélek vezet és átalakít, akik tele vannak megértéssel, szívük szélesre tárt és arcuk örömet sugároz.

Az apostolok figyelmes tekintetével álljunk közel a szenvedőkhöz

Ma sokkal inkább, mint valaha, szükség van olyan papokra, Istennek szentelt személyekre és világi hívekre, akik az apostolok figyelmes tekintetével megrendülnek és megállnak az anyagi és spirituális szegénységeket látván, áthatva az evangelizálás és a küldetés útját a közelség gyógyító ritmusával. Éppen a Szentlélek tüze az, ami elvezet bennünket arra, hogy felebarátként „közel” álljunk a többiekhez: a szenvedőkhöz, a rászorulókhoz; annyi emberi nyomorúsággal, problémával küszködőkhöz, a menekültekhez, a menedéket kérőkhöz, minden szenvedőhöz. Ez a tűz a szívből jön.

Tegyük fel magunknak a kérdést: képesek vagyunk-e a Szentlélek tüzének befogadására?

A pápa csodálattal emlékezett meg arról a számos papról, szerzetesről és világi hívőről, akik világszerte az evangélium hirdetésének szentelik magukat, nagy szeretettel és hűséggel, gyakran életük árán is. Példás tanúságtételük arra hívja fel a figyelmünket, hogy az egyháznak nem bürokratákra és szorgalmas hivatalnokokra van szüksége, hanem szenvedélyes misszionáriusokra, akiket elemészt a buzgóság, hogy mindenkinek elvigyék Jézus vigasztaló szavát és kegyelmét. Ez a Szentlélek tüze. Ha az egyház nem fogadja be ezt a tüzet vagy nem hagyja, hogy behatoljon soraiba, akkor egy hideg, vagy pusztán langyos egyházzá válik, amely képtelen életet adni, mert hideg és langyos keresztényekből áll. Jót tesz nekünk, ha ma öt percig elgondolkozunk a kérdésen: „Milyen is az én szívem? Hideg? Langyos? Képes ennek a tűznek a befogadására? Szánjunk erre öt percet, mindnyájunknak jót fog tenni” – hangzott Ferenc pápa buzdítása.

Szent Maximilán Kolbe atya példája nyújtson támaszt

Kérjük Szűz Máriát, hogy imádkozzon velünk és értünk a mennyei Atyához, hogy minden hívőre árassza ki a Szentlelket, az isteni tüzet, amely megmelegíti a szíveket és segít bennünket, hogy szolidárisak legyünk testvéreinkkel örömükben és szenvedésükben. Utunkon Szent Maximilián Kolbe, a szeretet vértanújának példája nyújtson támaszt, akinek ezen a vasárnapon van a liturgikus emléknapja. Ő tanítson meg bennünket arra, hogy megéljük az Isten és a felebarátaink iránti szeretet tüzét.

Mindig bocsássatok meg! – a pápa felhívása a fiatalokhoz

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, zarándokcsoportokat. A fiatalokhoz a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó témájával fordult: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7). Arra buzdította őket, hogy törekedjenek mindig a megbocsátásra, szívük legyen együttérző.

A Szentatya köszöntötte a „képeslapok kerékpáron” kezdeményezés résztvevőit is, akik Milánóból érkeztek Rómába, hogy fogadják a pápai áldást. Az önkéntesek magukkal hozták azokat a képeslapokat is, amelyeket ezután küldenek szét, a bevételből gyermekkórházakat támogatnak.

(vm)