2016-08-05 16:39:00

Két éve üldözték el a keresztényeket Moszulból és Ninivéből


Lélekben az iraki keresztényekkel együtt járni, mégha más körülmények között is, ahhoz a drámai menethez képest, amit 2014. augusztus 6-án és 7-én éjjel élt meg 120 ezer keresztény, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat, hogy elmeneküljenek az Iszlám Állam erőszaka elől. A Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet csatlakozik a római Isteni Szeretet kegyhelyre szervezett éjszakai zarándoklathoz, amelyet a Santa Maria in Cosmedin görög melkita katolikus templom kezdeményezett augusztus 6-ra a két éves évforduló alkalmából. Ekkor üldözték el a keresztényeket a Ninivei-fennsíkról. A zarándoklat éjfélkor indul a Caracalla fürdőitől, a FAO épületének bejáratától.

Az iraki keresztények mindent elhagytak, hogy ne kelljen hitüket megtagadniuk

„Az iraki keresztények mindent elhagytak, hogy ne kelljen hitüket megtagadniuk és megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk imáinkban és a szolidaritás konkrét gesztusaival, mint ez a zarándoklat. Szívből köszönöm a szervezőknek és azoknak, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez” – nyilatkozta Rebwar Basa atya, az ebrili káld főegyházmegye szerzetese a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezetnek.

A szomorú évforduló kapcsán a nyugati hittestvérek lelki közelsége még fontosabb

Basa atyát a moszuli Szent György kolostorban szentelték pappá. A város 2014 óta az ún. Iszlám Állam fennhatósága alatt áll. „Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez így van. A terroristák rendelkeznek egy Iszlám Állammal, amely több mint két évig kitartott és nemcsak, hogy végrehajtott egy valós népirtást a keresztény és jazidi kisebbség ellen, de még gyűlöletet, erőszakot, terrort és halált vetett el világszerte” – fogalmazott Basa atya. Az iraki keresztények számára egy ilyen szomorú évforduló kapcsán a nyugati hittestvérek lelki közelsége még fontosabb. Ugyanakkor a terrorizmustól egyre jobban sújtott Nyugat nem csukhatja be továbbra is szemeit a helyzet láttán. „Az egész világnak jobban hozzá kell járulnia és egyesítenie kell erejét, hogy véget vessen a gyűlölet, a terror ideológiájának és kiírtsa ezt a radikalizmust, amely mint egy rák sújtja az egész emberiséget.

Rengeteg üldözött keresztényt segítettek

Az ún. Iszlám Állam előrenyomulása kezdete óta, vagyis 2014 júniusától a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet közel 20 millió eurót adományozott Irakban jótékonysági célokra. „Rengeteg üldözött keresztényt segítettek – előre gyártott házakat adományoztak a túléléshez, templomokat, hogy tudjanak imádkozni üldözőik megtéréséért és iskolákat is, hogy az új nemzedék ne váljon a gyűlölet ideológiájának áldozatává, hanem egy emberséggel, testvériséggel, szeretettel, megbocsátással, igazságossággal és békével teli jobb világ építőjévé” – hangsúlyozta Rebwar atya.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.