P. Szabó Ferenc: A kereszténység és a vallások

Emberi jövő és üdvösség - kereszténység és vallások - P. Szabó Ferenc nyári sorozata

A Nemzetközi Teológiai Bizottság 1997-ben egy jelentősebb dokumentumban foglalkozott az új evangelizálás szempontjából egyik leégetőbb kérdéssel: a kereszténység és a vallások viszonyával.[1]

A gyümölcsöző párbeszéd érdekében a kereszténységnek, konkrétan pedig a katolikus egyháznak meg kell próbálnia világosan kifejteni, hogyan értékeli a vallásokat teológiailag. Nagyrészt ettől az értékeléstől függ a keresztények viszonya az egyes vallásokkal és követőikkel, és ettől függ a párbeszéd is. (3)

„Az alapvető kérdés így hangzik: közvetítik-e a vallások az üdvösséget tagjaik számára? Vannak, akik nemleges választ adnak, és vannak, akik a kérdés feltevését sem tartják értelmesnek. Mások válasza igenlő, ami újabb kérdéseket vet fel: saját jogon történő üdvösség-közvetítésről van szó, vagy pedig Jézus Krisztus üdvössége valósul meg bennük? Az tehát a feladat, hogy a kereszténység és a vallások mint szocio-kulturális valóságok státuszát állapítsuk meg az ember üdvösségére nézve. Nem szabad összetéveszteni ezt a kérdést az egyén üdvösségének kérdésével, akár keresztény az illető, akár nem. Ezt nem mindig vették kellően figyelembe.” (8)

Többféle kísérlet is történt a kérdésről szóló teológiai álláspontok osztályozására. Mindezek mögött a viták mögött a vallások igazságának kérdése húzódik meg. „Keresztény szempontból az üdvösségről sokkal inkább úgy kellene gondolkoznunk, mint igazságról, és az igazságban való létről mint üdvösségről. Az igazságról folytatott vita elhagyása azt vonja maga után, hogy felszínesen egyenlőnek jelentjük ki az összes vallást, alapvetően megfosztva azokat a bennük rejlő üdvözítő erőtől. Azt állítani, hogy mindegyik igaz, ez annyi, mint mindegyikről kijelenteni, hogy hamis. Az igazság kritériumának feláldozása nem fér össze a keresztény állásponttal.” (13)

A Teológiai Bizottság dokumentuma ismerteti a különböző álláspontokat, kiemelve, hogy a teológiai vita mögött mindig ott van a krisztológiai kérdés: vajon Jézus Krisztus az egyedüli üdvözítő? És ehhez alapvetően kapcsolódik a vallások üdvösséges értéke, ezzel pedig összefügg az Egyház missziós tevékenysége és a vallásközi párbeszéd. (18-23)

A dokumentum II. része – a Szentírást értelmezve – kifejti az alapvető teológiai alapfeltételeket, Jézus egyedülálló üdvösség-közvetítő szerepét (32-39). Ezután

ismerteti az egyházi tanítóhivatal legújabb megnyilatkozásaiban idézett hagyományelemeket (40-48), majd a Szentlélek működésének egyetemességéről tárgyal ( 50-61),  végül  pedig „Az Egyház az üdvösség egyetemes szentsége” tételt[2] vitatja meg a II. Vatikáni Zsinat egyháztana fényében (LG 1; 9;  13-16; NA 2; AG 1-2; 11). Különösen is kiemeli Krisztus húsvéti misztériumát, amelyben a Lélek titokzatos működése folytán minden jóakaratú, lelkiismeretét követő ember részesedhet (GS 22). (62-79)

A III. részben a Teológiai Bizottság dokumentuma néhány gyakorlati következményt von le a vallások keresztény teológiája számára (80kk), megfogalmazza a vallások üdvözítő értékét, éspedig II. János Pál 1990-es Redemptoris Missio k. enciklikáját ismertetve[3], amely igazában a II. Vatikáni zsinat tanítását foglalja össze.

 Redemptoris missio (1990)

„Huszonöt évvel a zsinat befejezése és az Egyház missziós tevékenységéről szóló Ad gentes dekrétumának kiadása, tizenöt esztendővel a boldog emlékű VI. Pál pápa Evangelii nuntiandi apostoli buzdítása után új missziós munkára szeretném ösztönözni az Egyházat, folytatva elődeim ilyen irányú munkáját.[2] Ennek az írásnak van egy kimondottan az Egyháznak szóló célja is: a keresztény hit és a keresztény élet megújítása. A missziós munka valóban megújítja az Egyházat, a hit és a keresztény identitás megerősödik, új lendületet és indítékot kap. A hit a továbbadás révén erősödik! A keresztény népek evangelizálása ösztönzésre és támogatásra talál az egyetemes missziós küldetésben.

De ami engem egyre jobban a missziós munka szükségességének hangoztatására ösztönöz, az az a tény, hogy ez elsősorban azt a szolgálatot jelenti, amelyet az Egyház minden embernek és az egész emberiségnek ma nyújthat. Az emberiség csodálatos eredményeket ért el, de úgy tűnik, közben elvesztette a végső valóságok és saját élete értelmét. ’Krisztus, a Megváltó adja az ember ember voltának teljes kinyilatkoztatását’ - amint azt első enciklikámban kifejtettem. „Tehát az ember, ha szíve mélyéig érteni akarja önmagát, Krisztushoz kell mérnie önmagát. A kereszten történt megváltás örökre visszaadta az embernek méltóságát és a világban való létének értelmét.”[4][3] (RM 2)

„Az üdvösség első kedvezményezettje az Egyház: Krisztus saját vérével szerezte meg (vö. ApCsel 20,28), és megtette egyetemes üdvözítő tevékenységének munkatársává. Krisztus ugyanis benne él; jegyese; biztosítja növekedését, és általa teljesíti küldetését.  A zsinat gyakran hangsúlyozza az Egyház feladatát az emberi nem üdvösségét illetően. Miközben az Egyház felismeri, hogy Isten minden embert szeret és akarja üdvösségüket (vö. 1Tim 2,4)[5][15], vallja, hogy Isten Krisztust tette meg egyetlen közvetítőnek, az Egyházat pedig az egyetemes üdvösség szentségévé rendelte.[6][16] „Isten népének e katolikus egységébe tehát, mely előre jelzi és előmozdítja az egyetemes békét, minden ember meg van híva és különféle módon hozzá tartoznak vagy hozzá vannak rendelve mind a katolikus hívők, mind a többi Krisztusban hívő, mind pedig általában az emberek, akiket Isten kegyelme meghívott az üdvösségre.”[7][17] Ezt a két igazságot együttesen kell szemlélnünk, ugyanis Krisztusban minden nép elnyerheti az üdvösséget, és ehhez az üdvösséghez szükséges az Egyház. Mindkettőnek az ismerete szükséges az üdvtörténeti misztérium megértéséhez. Így láthatjuk helyesen Isten irgalmát és a mi felelősségünket. Az üdvösség, amely mindig a Lélek adománya, megköveteli az ember közreműködését saját és mások üdvének eléréséhez. Így akarta ezt Isten, ezért alapította az Egyházat, és építette be üdvözítő tervébe. „Krisztus, aki ezt a messiási népet – mondja a zsinat – az élet, a szeretet és az igazság közösségévé alapította, eszközként is fölhasználja mindenki megváltására, és elküldi az egész földkerekségre a világ világosságául és a föld sójául.” (vö. Mt 5,13-16)[8][18]  (RM 9)

„Az üdvösség egyetemes volta nem jelenti, hogy csak azoknak szól, akik kifejezetten hisznek Krisztusban és az Egyháznak tagjai. Ha az üdvösség mindenkinek szól, akkor mindenkinek rendelkezésére kell állnia. De ma is világos, miként ezelőtt volt, hogy sokan vannak, akinek nincs lehetősége az Evangélium kinyilatkoztatását megismerni és elfogadni és az Egyházhoz csatlakozni. Olyan szociális–kulturális körülmények között élnek, melyek ezt nem engedik meg. Gyakran más vallási hagyományok között nőttek fel. Ezek számára a kegyelem erejével nyitva áll Krisztusban az üdvösség, noha titokzatos módon az egyházhoz kapcsolódnak, bár formálisan nem tartoznak hozzá, de a külső és belső helyzetükhöz mérten, kellő időben világosságot ad nekik. Ez a kegyelem Krisztusból árad, az Ő áldozatának gyümölcse és a Szentlélek ajándéka. Ez minden ember számára lehetővé teszi, hogy saját közreműködésével szabadon elérhesse az üdvösséget.

A zsinat, miután kimondta a húsvéti misztérium központi helyét, megállapította: „Mindez nemcsak a Krisztus-hívőkre érvényes, hanem miden jóakaratú emberre is, kiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz.”[9][19] (RM 10)

 

 

 

 

 

[1] Vö. A kereszténység és a vallások. A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma, 1997.

http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=133

[2]Az „Extra ecclesiam nulla salus” hagyományos maxima új értelmezését. – Lásd erről Szabó Ferenc SJ: „Krisztus fénye.” Bevezetés Henri de Lubac SJ életművébe. JTMR, Bp. 2014. VIII/III, 303-325.

[3] http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=87

[4] Redemptor hominis, 10.

[5] LG 14-17; AG 3.

[6] LG 48; GS 43; AG 7, 21.

[7] LG 13.

[8] Uo. 9.

[9] GS 22.