2016-07-18 14:13:00

Lehetséges-e a párbeszéd iszlámmal?


P. Szabó Ferenc SJ „Emberi jövő és üdvösség – kereszténység és vallások” c.  sorozatának 4. részét ismertetjük. 

„Előző alkalommal  ’Iszlám újjászületés és migráció nyugatra’ címmel már vázoltam az iszlám terjeszkedése és nyugatra özönlése, valamit  az ún. Iszlám Állam fokozódó barbár terrorcselekményei szaporodását. A nagyon  összetett jelenség okait kutatva Huntington szakszerű elemzéseit idéztem, a migránsválság megoldásához  pedig Henri Boulad egyiptomi jezsuita egyik budapesti  előadását említettem. Szó lesz itt a  Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanács párbeszédről szóló nyilatkozatáról, amely sokak szemében  túlzottan optimistának tűnik.  De a katolikus egyház, a II. Vatikáni zsinat  Nostra aetate kezdetű nyilatkozta szellemében – VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek és most Ferenc pápa vezetésével - eltökélten keresi a párbeszédet a nagy nem keresztény vallásokkal. Most is  vallási párbeszédről van szó, egy monoteista vallás képviselőivel és hívőivel.”

Lehetséges-e a párbeszéd iszlámmal?

Az „iszlám” túlmutat a dogmák és vallásgyakorlatok összességén, civilizációnak is tekinthető: híveit Mauritániától Indonéziáig a közös kultúra, közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek (saria)) való engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen a modern időkig a vallási és tudományos életben az arab nyelv  általános használata társult.[1]

Újabban egyre fenyegetőbb az ún. Iszlám Állam, az ISIS[2]  terrorizmusa. Az ISIS az iszlám vallásnak és saría törvényeinek radikális, szélsőséges értelmezése és alkalmazása alapján brutális erőszakot alkalmaz, különösen az iszlám síita irányzatának követői és a keresztények ellen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa  hivatalosan szunnita dzsihádista terrorszervezetnek minősítette. Egyes elméletek szerint azért jöhetett létre, mert a NATO és szövetségesei egy szunnita szervezetet létrehozva akarták megsemmisíteni a libanoni síita Hezbollah ellenállási mozgalmat. Magát kalifátusnak kikiáltva a világ minden muszlimja fölött vallási fennhatóságot követel, és az általuk lakott területek jelentős részét közvetlen politikai fennhatósága alatt kívánja egyesíteni Levante térségéből kiindulva. (Levante: Jordánia, Izrael, Palesztina, Libanon, Ciprus, Törökország déli része.)

Melyik az iszlám igazi arca?

E monoteista valláshoz tartozik az erőszakos hódítás, vagy a szeretet vallása, ahogy egyes muzulmán misztikusok (szúfik)  hirdetik? Lehetséges-e egyáltalán a keresztény – muzulmán párbeszéd?A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa 2015. április 22-i nyilatkozata erre igennel válaszol: „Igen, jobban, mint valaha!”[3]„Az indokok között szerepel az az érv, hogy a muzulmánok nagy többsége nem ismeri fel magát az elkövetett terrorista barbár cselekedetekben. Sajnos manapság a „vallás” szót gyakran azonosítják az „erőszakkal”, pedig a vallások arra kaptak meghívást, hogy a béke és nem az erőszak hírnökei legyenek. A vallás nevében gyilkolni nem csak Istent sérti, hanem az emberiség veresége is. XVI. Benedek pápa 2006-ban a diplomáciai testülethez intézett beszédében a civilizációk közötti összeütközés és a szervezett terrorizmus veszélyeiről beszélt. „Semmilyen körülmény nem szentesíti az ilyen bűntetteket, amelyek becstelenné teszik elkövetőit és, amelyek még jobban elítélendők, ha a vallás nevében teszik, lealacsonyítva Isten tiszta igazságát a saját vakság és az erkölcsi perverzió szintjére.”

„Sajnálatos módon az utóbbi napokban a közösségi és vallási szintű vita radikalizálódásának vagyunk tanúi, amelynek súlyos következményei növekedhetnek, mint pl. a gyűlölet, az erőszak, a terrorizmus, valamint a muzulmánok illetve vallásuk erősödő és közhelyes megbélyegzése. Ebben a helyzetben arra kaptunk meghívást, hogy megerősítsük a testvériséget és a párbeszédet. A hívek a béke hatalmas erejét képviselik, ha hiszünk abban, hogy az embert Isten teremtette és, hogy az emberiség egyetlen család, és még inkább, ha hisszük keresztényként, hogy Isten a szeretet. A párbeszéd folytatása akkor is, ha látjuk az üldözéseket, a remény jelévé válhat. A hívők nem akarják a személyről, a történelemről alkotott képüket ráerőltetni másokra, hanem a különbözőségek tiszteletét, a gondolkodás és a vallás szabadságát, a személy emberi méltóságát, az igazság szeretetét kínálják fel javaslatként.”

„ISIS és iszlám-párti  radikalizálódás Európában” [4]

Ezzel a címmel írt tanulmányt Giovanni Sale SJ, az olasz jezsuiták La Civiltà Cattolica c. folyóiratában. Vázolja az egyre súlyosodó, aggasztó helyzetet a 2015. novemberében Párizsban elkövetett mészárlástól kezdődően: a fiatal muzulmánok egyre többen elkötelezik magukat a fegyveres harcban.

A szerző keresi - az ideológiai okokon túl – az iszlámizálódó  „nyugati”, európai  fiatal nemzedék (Európában született fiatal muzulmánok és muzulmánná  „megtért” nyugatiak) pszichológiai/affektív és antropológiai indítékait is. Ez a lázadó, iszlám terroristákhoz csatlakozó nyugati fiatal kisebbség valamiképpen a hetvenes évek baloldali szélsőségeseinek, illetve az al-Kaida terrorszervezet és különféle háborúkban (Afganisztán, Bosznia, Csecsenföld) harcoló dzsihádista terroristák örökösei. Ezeknek igazában gőgös nihilista lázadók szüleik és a társadalom ellen, és másodlagosan csatlakoznak az iszlám fundamentalista terroristákhoz. Ez az fiatal nemzedékre egy részére jellemző lázadás „nem iszlám radikalizálódása, hanem a fiatalok radikalizmusának iszlámizálódása” (O. Roy)

P. Sale cikke végén hangsúlyozza a nem fundamentalista muzulmán többség támogatását az Iszlám Állam terrorizmusa elleni harcban, ha szükséges, fegyverekkel is.De ez a harc csak akkor  lehet eredményes, ha két síkon történik: egyrészt fegyverekkel támadni a terroristák állásait  (megkímélve a civil lakosságot), ill. a diplomácia, a béketárgyalások révén, másrészt a sok százmillió muzulmán támogatása, akik a békét szeretik, elítélik a terrorizmust és szenvednek is tőle, igazi muzulmán hívők. A terrorizmust  kifejezetten el kellene ítélniük a muzulmán államoknak, főleg a civil társadalomnak, a különféle laikus és vallási mozgalmaknak. A hazájukban élő és a világon szétszóródott muzulmánokat meg kellene győznünk, hogy „Nyugat” nem ellenségük és nem akar kizsákmányolójuk lenni.

Iszlám és a pluralista demokrácia

A francia jezsuiták ÉTUDES c. folyóirata 2015. áprilisi száma[5] alapos tanulmányt közölt e kérdésről. Egy iszlám-szakértő, Philippe d’Iribarne megmutatja, hogy a pluralista demokrácia kezd gyökeret verni a muzulmán országokban. A szerző szerint iszlám központi jelentőséget tulajdonít a közösség egyetértésének: ez az igazság biztos forrása, és nehezen fogadja el a kritikus vizsgálatot. Miután felvázolta az országokban lassan kibontakozó pluralista demokráciát, a filozófiai keresést, iszlámot mint monoteista vallást hasonlítja a két monoteista valláshoz, a zsidósághoz és a kereszténységhez.
Tény az, hogy nincs konvergencia a változatos világvallások között, nincs még a három monoteista vallás között sem. A keresztény világ nagyon különböző az iszlám világtól. „Kétségkívül az emberi állapothoz tartozik, hogy a biztonságérzést keressük és elvetjük a fenyegetéseket.

A keresztény világ sem tudta elkerülni a kísértést a történelem bizonyos szakaszaiban – pl. az Inkvizíció korában vagy a Syllabus (IX. Pius) idején, amikor a győzni kezdő modernitás ostromolta: a bizonyosságok bástyája mögé szigetelte el magát. De a homály érzése ebben a világban, a jó út megkülönböztetésének nehézsége, a kételkedés helyének elismerése az emberi létezésben -  amelyek részét képezik az alapvető tájékozódásnak, hullámhegy és hullámvölgy váltakozásával - nem hagyták el a kereszténységet.” (50)

Az evangéliumi üzenetet értelmezni kell, nem ad kész recepteket, az aktualizálás tapogatódzással történik. A négy evangéliumot nem diktálták felülről, mint a Koránt. Szent Ágoston és Szent Tamás, vagy később Pascal tanúsítják az emberi tudás viszonylagosságát, az Isten-kereső ember nyugtalanságát.

A szerző a misztikus hagyományában (a szufizmusban) véli megtalálni a kiutat. A világ különböző muzulmán országaiban nagyon különbözően alakul a pluralista demokrácia  helyzete.  Pl. Indonéziában nem feledték el teljesen az iszlám előtti hinduista pluralizmust, és itt, iszlám földön kivételes vallásszabadság  uralkodik. Iránban, amely teljesen nem szakított az ősi  perzsa zoroaszteri misztikával, az iszlám forradalom sokakban erős ellenállást váltott ki az új politikai iránnyal szemben, amely szét akarja választani a politikát a vallástól. Ma még nehéz elképzelni, hogy Szaúd-Arábia, Szudán vagy Afganisztán megtér az emberi jogok elismeréséhez és gyakorlásához, következtet az Études cikkírója.

 

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Iszl%C3%A1m

[2] Iraki és Levantei Iszlám Állam, vagy Iraki és Szíriai Iszlám Állam =angol rövidítéssel ISIS.

[3]http://hu.radiovaticana.va/news/2015/04/23/lehets%C3%A9ges_a_p%C3%A1rbesz%C3%A9d_a_muzulm%C3%A1nokkal_/1138999

[4]Vö. Giovanni Sale SJ cikkét : La Civ. Catt. 3974 , 23 gennaio 2016, 112-124.- A szerző többek között hivatkozik Olivier Roy francia orientalista (professzor Firenzében) nézetére:

http://www.internazionale.it/opinione/olivier-roy/2015/11/27/islam-giovani-jihad

[5] Philippe d’Iribarne, „Islam et démocratie”, Études , Avril 205 , 43-54.








All the contents on this site are copyrighted ©.