2016-07-12 10:19:00

A pápa kinevezte a Szentszék Sajtótermének új igazgatóját


A pápa elfogadta P. Federico Lombardi SJ, a Szentszék sajtótermének igazgatója lemondását, utóda Dr. Greg Burke, eddigi helyettese lett.

Hétfőn délben tették közzé hivatalosan a hírt, hogy a Szentatya elfogadta P. Federico Lombardi jezsuita, a Szentszék sajtóterme igazgatójának lemondását, és egyben 2016. augusztus 1-i hatállyal utódjául az eddigi helyettes igazgatót, dr. Greg Burke amerikai médiaszakembert nevezte ki, a az új helyettes igazgató pedig a spanyol újságírónő, Paloma Garcia Ovejero lett.

P. Federico Lombardi jezsuita 1942. augusztus 28-án született Észak-Olaszországban (Saluzzo). Torinóban végezte középiskolai tanulmányait a jezsuiták Szociális Intézetében. 1960-ban lépett a jezsuita noviciátusba, majd 1962-65 között rendi filozófiai tanulmányait az észak-olasz Gallarate rendi főiskoláján végezte; filozófiából licenciátust szerzett. 1965-1969 között a Torinói Egyetemen matematikából szerzett diplomát, 1969-1973 között pedig teológiából szerzett licenciátust a német jezsuiták Frankfurt am Main melletti Sankt Georgen főiskoláján. 1972-ben szentelték pappá. 1973-1977 között az olasz jezsuiták folyóirata, a La Civiltà Cattolica szerkesztőségi tagja, majd helyettes igazgatója. 1984-1990 között az olasz jezsuita rendtartomány elöljárója, 1991-2005 között a Vatikáni Rádió programigazgatója, 2001-től 2013-ig a Vatikáni Televíziós Központ igazgatója, 2005-től 2016-ig a Vatikáni Rádió Főigazgatója és ugyanakkor a Szentszék Sajtótermének igazgatója.

Dr. Greg (Gregory) Burke 1959-ben született az amerikai Saint Louis-ban vallásos katolikus szülőktől, középiskoláit a jezsuitáknál végezte majd irodalomból doktorátust szerzett a New York-i Columbia University-n. Ebben az időben az Opus Dei világi tagja (membro numerario) lett.  Chicagóban amerikai lapoknál újságíróként dolgozott, majd Rómából lett tudósítója a National Catholic Register-nek, 1990-től pedig rendszeres levelezője a Time magazinnak.  2001-ben televíziós tudósítóként kezdett dolgozni: Rómából a Fox News levelezője lett, 2012-ben a vatikáni Államtitkárságra került, mint kommunikációs tanácsadó. 2015. december 21-től volt a Szentszék sajtótermének helyettes igazgatója.

Paloma García Ovejero, a Szentszék sajtótermének új helyettes igazgatója, Madridban született 1975-ben; a Madridi Egyetemen újságírásból doktorált és a kommunikáció stratégiájából szakképesítést szerzett. 1998-tól a „Cadena Cope. Radio Española” szerkesztő munkatársa, majd 2012-től itáliai és vatikáni tudósító különböző lapoknak, együttműködve televíziókkal.

(szf)








All the contents on this site are copyrighted ©.