2016-07-04 13:11:00

Július 10-e a Tenger Vasárnapja - Az Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsának sajtóközleménye


A Tenger Vasárnapja egy sajátos ünnep, amellyel az egyház, 1975 óta minden évben megemlékezik a tengerészekről és imádkozik értük. Ez a világnap egyben fontos ökumenikus szempontból is, mivel számos kikötőben a különféle keresztény felekezetek közösen tesznek tanúságot az egyes szertartások során a célkitűzésekről, a tengerészetben dolgozók jogainak védelméről.

Az idei vasárnapra az Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa sajtóközleményt bocsátott ki, Antonio Maria Vegliò bíboros, a dikasztérium elnöke, valamint titkára Joseph Kalathiparambil püspök aláírásával.

A közlemény emlékeztet rá, hogy évente kb. 1.200.000 tengerész szállítja 50 ezer kereskedelmi hajón az árucikkek mintegy 90%-át. A tengerek és óceánok viszontagságos időjárása jelentős veszélyeknek teszi ki a hajókat, de a legtöbbet a tengerészek kockáztatják. A közlemény felsorolja azokat a veszélyeket, amelyeknek a tengerészek szüntelenül ki vannak téve munkájuk végzése során. Testi épségüket nem pusztán a természeti erők veszélyeztetik, hanem a kalózok támadásai, a fegyveres rablások is. Lelki egyensúlyuk szenved kárt, amikor hetekig, sőt hónapokig tartó tengeri szolgálat után egyes helyeken megtiltják számukra, hogy elhagyják a hajót és a szárazföldre lépjenek.

Családi életük is veszélyben van, mivel hosszú hónapokon át távol vannak szeretteiktől, gyermekiktől, akik az apa közelsége nélkül nőnek fel. A tengerészek emberi és szakmabeli méltóságát veszélyezteti a hosszú munkaidő, amellyel nem áll arányban fizetésük. Gyakran előfordul, hogy járandóságukat hónapokon át visszatartják, vagy egyáltalán nem kapják meg.

Ferenc pápa arra buzdította a tengeri lelkészeket és a Tengeri Apostolkodás önkénteseit, hogy „legyenek azoknak a munkásoknak a hangja, akik szeretteiktől távol élnek és veszélyes, nehéz helyzetekkel kell szembenézniük”. A Tengeri Apostolkodás missziója a tengerészek mellett áll és ismételten hangsúlyozza: emberi és munkaköri jogaikat tiszteletben kell tartani és védelmezni kell.

A közlemény felhívást intéz a kormányokhoz és az illetékes tengeri hatóságokhoz, hogy fokozott erőfeszítésekkel alkalmazzák a gyakorlatban a tengeri munkára vonatkozó, 2006-os konvenciót, amelynek 4.4 pontja leszögezi: „biztosítani kell a hajókon szolgálatot teljesítő tengerészek számára a szárazföldi struktúrákhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, egészségük és jólétük védelmét szem előtt tartva”.

Emlékeztetnek rá minden keresztény közösséget, hogy a tengerészek és a tengeri ipar alapvetően fontos mindennapi életünk számára. Felhívást intéznek a püspökökhöz, hogy hozzák létre és támogassák a tengeri apostolkodást, kifejezve azok iránti gondoskodásukat, akik nem részesülhetnek rendes lelkipásztori ellátásban. Az Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa a közlemény végén Mária, a Tenger Csillaga anyai oltalmába ajánlja a tengerészeket és hozzátartozóikat, hálásan megköszönve munkájukat. 

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.