A bezártságból az ima vezet el bennünket a nyitottságra – Ferenc pápa homíliája Szent Péter és Pál apostolok ünnepén

Ferenc pápa Péter és Pál apostolok főünnepén június 29-én délelőtt a Szent Péter bazilikában mutatttt be szentmisét és megáldotta a palliumokat. A pápával együtt misézett az a 25 új érsek, akiket az utóbbi egy évben nevezett ki a Szentatya. Részt vett a szentmisén Boston ortodox metropolitája, a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka képviseletében. A pápa a metropolitával és az új érsekekkel együtt ment le a konfesszió oltárhoz, majd a bazilika főhajójában a liturgikus ruhába öltöztetett Szent Péter szobor lábát megcsókolta, ahogy azt a zarándokok hagyomány szerint évszázadok óta teszik. Homíliájában Ferenc pápa az ima szabadító erejéről beszélt.

Szent Péter és Pál apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepén

Isten Szava a mai liturgiában központi helyen tartalmaz egy kétirányú folyamatot: bezárás és kinyitás. Ehhez a képhez társíthatjuk a kulcsok jelképét is, amelyeket Jézus megígér Simon Péternek. Természetesen azért, hogy a kulcsokkal kinyithassa a mennyek országának bejáratát és nem azért, hogy becsukja azt az emberek előtt, mint ahogy ezt tette néhány írástudó és álszent farizeus, akiket Jézus megfeddett (vö. Mt 23,13). („Jaj, nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt”).

Az ima mindig kiút személyes és közösségi bezártságunkból

Az Apostolok Cselekedeteiből vett olvasmány (12,1-11) három bezártságot tár elénk: Pétert a börtönben; az imára összegyűlt közösséget; majd a szakasz további részében Mária otthonát, azaz „János, másnéven Márk anyjának” házát, ahová Péter bezörgetett kiszabadulása után.

A bezártságokkal szemben az ima tűnik a legfőbb kiútnak: kiút a közösség számára, amely azt kockáztatja, hogy önmagába zárkózik az üldöztetés és a félelem miatt; kiút Péternek, akit az Úr által rábízott küldetése kezdetén Heródes börtönbe vettetett és halálbüntetésre ítélt. Miközben Pétert a börtönben fogva tartották, „az Egyház szüntelen könyörgött érte Istenhez” (ApCsel 12,5). És az Úr válaszol az imára, elküldi angyalát, hogy szabadítsa ki, „mentse ki őt Heródes kezéből” (vö. ApCsel 12,11). Az ima, mint alázatos ráhagyatkozás Istenre és akaratára, mindig kiút személyes és közösségi bezártságunkból.

Szent Pál az örök élet látóhatára felé nyílt meg az Úr kegyelméből

Pál is, amikor Timóteusnak ír, beszámol szabadulása tapasztalatáról, ő is megmenekült a halálos ítélet elől. Az Úr mellette állt és erőt adott neki, hogy véghez vihesse a népek evangelizálásának művét (vö. 2 Tim 4,17). Pál egy sokkal nagyobb „nyitásról” szól, egy végtelenül szélesebb látókörről: az örök életről, amely vár rá, miután befejezte földi „pályáját”. Az Apostol élete teljes egészében „kilépés” az evangéliumnak köszönhetően: előre feszül, először azért, hogy elvigye Krisztust mindazoknak, akik még nem ismerik, majd pedig azért, hogy Krisztus karjaiba vesse magát, eljutva „mennyei országának üdvösségére” (vö. 18).

Péter Jézus imájának hatására szabadul meg büszke énjétől

Ferenc pápa ezután ismét visszatért Péterhez. A Máté evangéliumából vett szakaszban (Mt 16,13-19) Péter megvallja hitét, majd Jézus megbízza őt küldetésével. Simon Péter, a galileai halász élete – csakúgy, mint mindannyiunké – megnyílik, vagyis kiteljesedik, amikor befogadja Istentől, az Atyától a hit kegyelmét. Simon Péter ekkor elindul azon a hosszú és nehéz úton, amely elvezeti őt, hogy kilépjen önmagából, emberi bizonyosságaiból, főleg büszkeségéből. Ebben a szabadulási folyamatban döntő Jézus imája: „imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited” (Lk 22,32). És ugyanilyen döntő az Úr részvéttel teli tekintete, miután Péter háromszor megtagadta őt: olyan tekintet, amely megérinti a szívet és a megbánás könnyeit fakasztja (vö. Lk 22,61-62). Simon Péter tehát kiszabadult büszke és félénk énjéből, leküzdte a kísértést, hogy önmagába zárkózzon Jézus hívásával szemben, hogy kövesse őt a kereszt útján.

A kísértés mindig fennáll: a veszélyekkel szemben önmagunkba zárkózunk

A Szentatya ezután ismét az Apostolok Cselekedeteiből vett olvasmányról elmélkedett (vö. 12,12-17). Amikor Péter csodás módon kiszabadul Heródes börtönéből, János, másnéven Márk anyjának házához megy. Bezörget az ajtón és bentről egy Ródé nevű szolgáló válaszol, aki felismeri Péter hangját. Ahelyett, hogy kinyitná a bejárati ajtót, csodálkozva és örömmel telve szalad a hírrel úrnőjéhez. Az elbeszélés komikusnak tűnhet, mintegy kezdetét adva az úgynevezett „Ródé jelenségnek” – tette hozzá szabadon a pápa –, de megérezteti velünk, hogy a keresztény közösség a félelem légkörében élt. Otthonukba bezárkózva éltek, és Isten meglepetései előtt is bezárkóztak. „Péter kopogtat az ajtón. Na, nézd csak! Félelem van, félelem működik. Kinyissuk, ne nyissuk? Ő pedig kint veszélyben van és a rendőrség letartóztathatja. De a félelem feltartóztat, az ember bezárkózik erősen és mi bezárjuk magunkat Isten meglepetései előtt” – fűzte hozzá ismét szabadon Ferenc pápa. Ez a részlet arról a kísértésről szól, amely mindig fennáll az egyház számára: a veszélyekkel szemben önmagunkba zárkózunk. Itt is azonban van egy keskeny nyílás, amelyen áthatol Isten cselekedete. A házban ugyanis sokan összegyűltek, hogy imádkozzanak (vö. 12). Az ima lehetővé teszi, hogy a kegyelem kiútként a bezártságból a nyitottságra, a félelemből a bátorságra, a szomorúságból az örömre juttasson el.

Az ima utat nyit arra is, hogy a megosztottságból eljussunk az egységre

„És hozzátehetjük: a megosztottságból az egységre vezet el. Igen, ma bizalommal mondjuk, a kedves Bartolomeosz ökumenikus pátriárka által küldött delegáció testvéreivel együtt, akik részt vesznek Róma védőszentjeinek ünnepén. Ez a szeretetközösség ünnepe az egész egyház számára, mint ahogy ezt mutatja a metropolita érsekek jelenléte is, akik a palliumok megáldására jöttek el, amelyeket képviselőim fognak rájuk helyezni székvárosaikban” - mondta Ferenc pápa, majd a következő fohásszal zárta homíliáját: „Szent Péter és Pál járjanak közbe értünk, hogy örömmel megtapasztalhassuk Isten megszabadító cselekedetét és mindenkinek tanúságot tegyünk róla”.

(vm)