2016-06-27 12:48:00

Véget ért a krétai nagy ortodox zsinat: párbeszéd és kiengesztelődés


Kréta/ Június 26-án a párbeszéd és a kiengesztelődés üzenetével, illetve a haniai Szent Péter és Pál-templomban tartott szent liturgiával zárult le az ortodox egyházak egyhetes zsinati összejövetele. A résztvevő 10 autokefál egyház közel 230 püspöke és vezetője jóváhagyásával született meg a záró dokumentum, amely az ortodox híveknek és minden jóakaratú embernek szól. Az eseményt valamennyi jelenlevő történelmi jelentőségűnek nevezte.

Elsimítani a nehézségeket

Az ülés zárásakor Bertalan (Bartolomeosz) konstantinápolyi ökumenikus pátriárka az örömöt és a reményt nevezte meg a zsinat első gyümölcseinek, dacára a nehézségeknek, illetve négy autokefál egyház fájdalmas távolmaradásának (Oroszország, Grúzia, Bulgária és Antiochia). A hat dokumentum megvitatása nem volt „sétagalopp”, de abban egyetértett mindenki, hogy a Szentlélek megvilágosító erejével igyekeznek összhangra törekedni és elsimítani a nehézségeket, mert ez a legnagyobb hozzájárulás, melyet az ortodox egyháznak és az egész emberiségnek adhatnak. „Mi együtt, mindannyian új fejezetet írtunk a történelemben és dicsőítjük érte Istent” – tette hozzá Bertalan pátriárka.

Párbeszéd az ortodoxok között, más egyházakkal és vallásokkal

A záró üzenet a párbeszéd fontosságát hangsúlyozza elsősorban az ortodox egyházak között, hogy tanúságot tehessenek az evangéliumról a szeretet, a béke, az igazságosság és a kiengesztelődés jegyében, így válaszolva korunk kihívásaira. Fontos a párbeszéd a többi keresztény egyházzal is, elég arra gondolni, hogy Bertalan pátriárka immár 25 éve az ökumenikus párbeszédért munkálkodik fáradhatatlanul: ugyanis – ahogyan ő fogalmazott: az ortodoxok egysége a keresztények egységének ügyét is szolgálja. A harmadik szempont pedig a vallások közötti dialógus. A fundamentalizmus terjedése a beteges vallásosság kifejeződése, melyet több vallásban tapasztalhatunk. Egy komoly vallásközi párbeszéd jelentősen segít a kölcsönös bizalom, a béke és a kiengesztelődés előmozdításában.

Párbeszéd a mai világgal, nyitás a kihívások felé

Az ortodox egyház ugyanakkor nyitni akar a mai világ felé is, annak minden lehetőségével, kockázatával, illúziójával, kérdéseivel és esetleges válaszaival együtt. Ezt a folyamatot kívánják előrevinni a további szinódusokon is. Az ortodox egyházak új hozzáállással lépnek be a harmadik évezredbe, és elfogadják a kihívást úgy, hogy hűek maradjanak hagyományaikhoz. „A szent és nagy zsinat új távlatokat nyitott előttünk a világ felé a maga változatos és összetett módján. Nyomatékosította felelősségünket az „itt és most” világában, mindig az örökkévalóság távlatában. Az ortodox egyház, megtartva szentségi és megváltástani jellegét, fogékony a világ népeinek fájdalma, aggodalma, béke és igazság utáni vágya iránt. És Nap nap után az üdvösség jó hírét, Isten dicsőségét és csodáit hirdeti a népeknek” (vö. 95. zsoltár).

Forrás: www.ilblogdelregno.it

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.