Az örmény apostoli egyház és az örmény katolikusok története 2. rész

Az egyetemes egyháztól való különválás politikai oka

A 451-es kalkedoni egyetemes zsinat Krisztus egyetlen személyében létező, valóságos emberi és valóságos isteni, tehát kettős természetét valló hitvallást fogadott el. Az örmények ebben az időben hadban álltak Perzsiával, ezért az örmény püspökök nem tudtak részt venni a zsinaton, ám annak határozatait mégis ellenérzésekkel fogadták, mert a zsinat mögött ott állt a bizánci császár hatalma. Inkább politikai okok miatt utasították el tehát a zsinat végzéseit, mely egyúttal azt is jelentette, hogy az örmény egyház önálló, Bizánctól és Rómától egyaránt független egyházzá vált, az élén álló katholikosszal. Egy későbbi nemzeti szinódus és az 551-ben, a kalkedoni zsinat centenáriumán tartott örmény apostoli zsinat megerősítette az elkülönülést, miután a Krisztus egy természetét vallók, az úgynevezett monofiziták hitvallását fogadta el végérvényesen. Az örmény püspökök egy kisebb része azonban kitartott a kalkedoni hitvallás mellett, így századokon át fennmaradt egy benső szakadás az örmény egyházon belül.

Egységtörekvések a második évezredben

Változást hozott a keresztes-hadjáratok ideje a 11-13. században, amikor a latin egyház kezdeményezésére olyan uniós mozgalmak születtek, melyek az egység építését szorgalmazták. Így például IV. Nerszész katholikosz, aki 1166 és 1173 között működött, az örmény apostoli egyház benső egységét, majd pedig a görög és latin egyházakhoz közeledését erősítette. A reneszánsz korban 1439-ben a Firenzében tartott uniós zsinaton az örmény apostoli egyház képviselői aláírták a Rómával vallott egységet.

Egyetlen egyház - négy pátriárkátussal    

A 11. századig az örmény egyház egyetlen pátriárka fennhatósága alatt állt, aki pedig az ecsmiadzini katholikosz volt. Ecsmiadzin városa az ország középső részén az örmény kereszténység bölcsője. 303-ban, tehát a római konstantini bazilikák megépítése előtt, itt királyi támogatással készült el az örmények ókeresztény anya-temploma, mely átépítésekkel ugyan, de mind a mai napig áll. Maga a szó Ecsmiadzin jelentése is sokatmondó: az „Egyszülött alászállása”, amit a nyugati teológia incarnatio-nak, megtestesülésnek hív.

Bizánci és szeldzsuk-török uralom alatt

A második évezred  során 1045-ben először a Bizánci Birodalom foglalta el Örményországot, majd 1071-ben a szeldzsuk török birodalom igázta le az örményeket, akiknek menekülniük kellett és végül olyan nagy számban telepedtek át Kisázsia Cilícia tartományába, hogy végül 1073-ban megteremtették a Kisörmény Fejedelemséget, Kis-Örményországot, amit Bizánc is elismert. Végül az ecsmiadzini katholikosz is arra kényszerült, hogy elhagyja eredeti kaukázusi székhelyét és átköltözzön az új örmény hazába. 1293-ban, az örmény Cilicia fővárosában, Sis-ben alapította meg az új székhelyét, ami tovább mélyítette a szakadékot a két örmény haza között, hiszen az ősi örmény föld valójában pásztora, katholikosza nélkül maradt.

Újabb örmény patriárkális székhely Jeruzsálemben

Húsz évvel később, 1311-ben a jeruzsálemi örmény püspök, aggodalommal szemlélve, hogy a cilíciai örmények és a katolikus Róma miként közelednek egymás felé, felvette az örmény pátriárka címet, amit a térség uralkodója, az egyiptomi szultán is elismert. Száz évvel később, 1441-ben a kaukázusi Nagy-Örményország kapott új katholikoszt, aki az ottani örmények hitéletét igazgatta.

A negyedik örmény pátriárkátus: előbb Bizáncban majd Libanonban

A cilíciai, a jeruzsálemi és az új ecsmiadzini három pátriárka mellé az ottomán uralom alatt került egy negyedik pátriárka is. Amikor a törökök 1453-ben elfoglalták Konstantinápolyt, hét évvel később, 1461-ben felállították a konstantinápolyi örmény pátriárkátust, melynek joghatóságát kiterjesztették az ottomán birodalom egészében élő minden örményre. Innét adódik az örmény apostoli egyház máig fennálló, négy önálló egységből álló helyzete: az ecsmiadzini katholikosz, a cilíciai Sis katholikosza, továbbá Jeruzsálem és Konstantinápoly örmény pátriárkái. Közöttük egyetlen kapcsolat létezik, amennyiben mindenki elfogadja az ecsmiadzini katholikosz tiszteletbeli elsőségét, mint ahogy a keleti ortodox egyházak elfogadják a konstantinápolyi pátriárka tiszteletbeli elsőségét, aminek a konkrét egyházkormányzásban semmi gyakorlati jelentősége nincs.

Az 1293-ban alapított cilíciai Sis katholikoszai 1921-ig itt működtek, de az első világháború során az örmény népirtás arra kényszerítette a  katholikoszt, hogy Aleppo-ba helyezze át székhelyét, majd pedig 1930-ban onnan is tovább költözött Libanonba, a Bejrút északi részén fekvő Antelias-ba, ahol jelenleg is székel. Joghatósága Szíria, Libanon és a diaszpórák örmény katolikus híveire terjed ki, számuk közelítőleg 400 ezer.

A jeruzsálemi örmény pátriárkátus

A jeruzsálemi örmény pátriárka a Szentföld örmény keresztényeit gondozza lelkileg, hívei száma négyezer. Székhelye Jeruzsálemben az idősebb Jakab apostol monostora, amely a szentföldi örmény keresztények vallási és szociális központja. Történelmileg e kolostor körül született meg az örmények lakónegyede, saját templomaikkal, iskoláikkal, kórházukkal, temetővel, egy 50 ezer kötetet számláló ősi könyvtárral, nyomdával és saját múzeummal. A pártiárkát a kolostor 60 tagja, szerzetes és világi papok együtt választják meg. A jeruzsálemi örmény pátriárka a következő szent helyek őrzője és tulajdonosa: a Szent Sír két kápolnája, a betlehemi Születés bazilika egyik kápolnája, az idősebb Jakab apostol vértanúsága helyén épült templom és monostor, Annás és Kaifás főpapok egykori háza, míg végül a jeruzsálemi örmények a ferences szerzetesekkel és az ortodox keresztényekkel együtt közös tulajdonosai az Úr Sírjának és a Születés Barlangjának.

Az örmény katolikus egyház       

Az örmény katolikus egyház közössége nem a Kaukázus hegyei közt született meg, hanem Szíria és Libanon arab befolyás alá került területein, tehát távol az örménység ősi ecsmiadzini és a későbbi cilíciai központjaitól. Az örmény katolikus egyház a 16. században jött létre, főként a jezsuita, karmelita és kapucinus misszionáriusok apostoli buzgóságának köszönhetően. Megkönnyítette ezt a katolikus missziót az a tény, hogy nincs nagy tanbeli, teológiai különbség az örmény ortodox és a katolikus egyház hite között. Éppen ezért az örmény ortodoxok, régi szóhasználattal élve, nem tekinthetők eretnekeknek, hanem elszakadt testvéreknek.

1740-ban Rómában tartottak örmény katolikus püspökök egy szinódust, amely megválasztotta az első örmény rítusú katolikus pátriárkát, az aleppói pátriárka, Abraham Ardzivian személyében, akit letettek székéből az ortodox örmény püspökök, mert katolikus hitre tért. Az örmény rítusú katolikus pátriárka ezután Libanonban kapott székhelyet és lassan kezdett kialakulni az örmény-katolikus egyházszervezet szerte a Közel-Keleten. IX. Péter örmény katolikus pátriárka tudta első aklommal saját személyében egyesítni az egyházi és polgári joghatóságot, mely aztán egészen 1928-ig fennmaradt, amikor Konstantinápolyba helyezte át a pátriárkátust.

Az első világháború örményirtása gyakorlatilag eltörölte az örmény katolikusokat a térképről. Napjainkban 20. Péter, Gahbroyan Gergely pátriárka az örmény katolikusok lelki vezetője, akinek joghatósága kiterjed a Közel-Kelet és a diaszpórák összes katolikus örmény hívőjére. Négy érsekségből áll, melyek székhelyei: Bejrút, Aleppó, Isztambul és Bagdad, az összesen nyolc egyházmegyében.  

Az örmény katolikus egyház a számok tükrében

Örményországban a lakosság közel tíz százaléka, három millióból mintegy 280 ezer lélek örmény katolikus. A helyi katolikus egyháznak három egyházmegyéje van, egy-egy püspökkel és összesen 30 pappal, akik  együtt látják el a negyven plébániát. Munkájukat négy állandó diakónus és 22 szerzetesnő segíti.

(vl)