2016-06-21 10:55:00

Örményország: eddig húszezren regisztráltak a pápai szentmisére


Örömteli készülődés hatja át a kis kaukázusi országot, ahol Ferenc pápa a hétvégén, vagyis június 24-e és 26-a között apostoli utazást tesz. Az örmény katolikus egyház hónapok óta lázasan szervezi a pápalátogatás részleteit. A várakozásokról a Vatikáni Rádió Karnik Jusszefian örmény katolikus papot kérdezte. A lelkipásztor a Szíria észak-keleti határán fekvő Al-Qamishli Szent József plébániáján szolgált, majd el kellett menekülnie az ISIS elől, és most Gyumriban él.

Az elmúlt időszakban bejárta az összes örmény települést, hogy összeírja a pápai szentmisén résztvevők nevét. Közben meggyőzött 400 fiatalt, hogy menjenek el a krakkói ifjúsági világtalálkozóra. Több, mint egy hónap kellett ahhoz, hogy minden faluba és városba eljussanak és följegyezzék a résztvevők nevét. Ez alapján majdnem 18 ezer hívő várható a pápai szentmisére, amelyhez külföldről további 2 ezren csatlakoznak majd. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 20 ezer hívő részvételével számolhatunk – magyarázta a Vatikáni Rádiónak az örmény katolikus pap.

Kezet fogni a pápával

Mit várnak Ferenc pápa látogatásától? „Szíriai örményként elsősorban békére vágyom az egész világon, de főként Szíriában, ahol születtem. Ezen kívül pedig reméljük, hogy közeledik egymáshoz a két egyház, az örmény apostoli és az örmény katolikus egyház az egész világon”- hangzott Jusszefian atya válasza. „Nagyon sokan szeretnék látni a pápát és kezet fogni vele. Mindenkinek ez a kívánsága, bár nyilván ez nehezen sikerülhet. Az emberek viszont ezt szeretnék: a Szentatya közelében lenni, hogy legalább üdvözöljék őt” – tette hozzá.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.