2016-06-13 10:18:00

Ferenc pápa látogatása és beszéde az ENSZ Római Élelmezésügyi központjában


Ferenc pápa június 13-án hétfő kora délelőtt látogatást tett az ENSZ Római Élelmezésügyi központjában, ahol a napokban tartják a Világélelmezési Program bizottságának évi közgyűlését „Éhség nélkül” mottó jegyében. A résztvevő miniszterek főként az éhség sújtotta országokból érkeztek: Andorra, Burkina Faso, Csád, Kongói Köztársaság, El Salvador, Etiópia, Gambia, Kirgizisztán, Lesotho, Szomália, Dél-Szudán, Benin képviseletében.

Ferenc pápát Ertharin Cousin asszony, a Világélelmezési Program végrehajtó bizottságának elnöke fogadta, majd a pápa megállt és imádkozott az Emlékezet Falánál, mely a FAO élelmezési missziói során megölt munkatársaiknak állít emléket.

A Világélelmezési Központ nagytermében Ferenc pápa hosszú beszédet mondott a világot sújtó éhség problémájáról. Két alapvető gondolata: a „nyomorúság denaturalizálása”, azaz természetének a megszüntetése és az „éhség bürokrácia mentessé” tétele.  

A beszéd utána pápa találkozott az Élelmezésügyi központ alkalmazottaival, majd 11 órára visszaérkezett a Vatikánba. A pápa hosszú beszédét délután ismertetjük részletesen.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.