Az imádság adja az olajat a keresztény ember lámpásához: Ferenc pápa kedd reggeli homíliája

Ti vagytok a föld sója és a világ világossága – Jézus hegyi beszédéről (vö. Mt 5,13-16) elmélkedett Ferenc pápa a kedd reggeli szentmisén, amelyet szokásához híven a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatott be. Megállapította: a keresztény ember lámpásához az olajat az imádság adja. Ne veszítsük el ízünket, mint a só, kerüljük a tükör-lelkiséget, ne saját magunkat világítsuk meg, hanem vigyük el másoknak a fényt.

A keresztény akkumulátora a világításhoz az imádság

A napi evangéliumi szakaszban Jézus világosan szól, üzenete könnyen érthető mindenki számára. Sem a só, sem a világosság nem önmagáért való: a lámpás azért kell, hogy mást megvilágítson; a só pedig, hogy valaminek ízt adjon, valamit tartósítson. De hogyan érheti el a keresztény ember, hogy a só és a világosság sose fogyatkozzon meg, hogy mindig jusson olaj a lámpásba? Ferenc pápa ezt így magyarázta: Mi is a keresztény ember akkumulátora ahhoz, hogy világítson? Egyszerűen az imádság. Sok dolgot tehetünk, sok irgalmas cselekedetet is véghezvihetünk, sok nagyszerű dolgot csinálhatunk az egyháznak – katolikus egyetemet, kollégiumot, kórházat hozhatunk létre – amiért akár szobrot is emelnek nekünk, mint az egyház jótevőjének, mégis, ha nem imádkozunk, mindez homályos, sötét marad. Hány és hány cselekedet marad sötétségben, a fény, az imádság hiánya miatt. Ami megtart, ami életet ad a keresztény világosságnak, ami megvilágítja azt, az az imádság. A komolyan végzett imádság: az Atya imádása, a Szentháromság dicsérete, a hálaadó ima, de a kérő ima is, ami szívből jön. Ez az olaj, az akkumulátor, ami életet ad a világosságnak.

A keresztény az evangéliummal ízesíti mások életét

A só sem önmagát ízesíti, hanem akkor válik sóvá, amikor odaadja magát. Ez a keresztény ember másik jellemvonása: az önátadás, a mások életének megízesítése, amikor sok mindent megízesít az evangéliumi üzenet által. Odaadni magunkat, nem megtartani magunknak. A só nem a keresztényért van, hanem azért, hogy odaadja másnak. Azért kapta, hogy másnak adja, nem azért, hogy megtartsa önmagának. Érdekes módon mindkettő: a só és a világosság is másokért van, nem önmagáért. A fény sem önmagát világítja meg, mint ahogy a só sem önmagát ízesíti – magyarázta a pápa. Persze föltehetjük magunknak a kérdést, vajon meddig tart ki a só és a világosság, ha szüntelenül odaadjuk másnak? Itt lép be Isten ereje, mert a keresztény ember az Istentől a keresztségben kapott só, olyasvalami, amit ajándékba kapott és továbbra is kap, ha mi tovább adjuk, tehát soha nem fogy ki.

Ne önmagunkat tükrözzük

Éppen ez történik az első olvasmányban a careftai özvegyasszonnyal, aki Illés prófétára bízza magát, s így lisztje és olaja sosem fogy ki (vö. 1Kir 17,7-16). Ferenc pápa a következő tanáccsal szolgál a mai keresztényeknek: Világíts a lámpásoddal, de őrizkedj a kísértéstől, hogy önmagadat világítsd meg. Ez csúnya dolog, mintegy a tükör lelkisége: önmagamat világítom meg. Óvakodj a kísértéstől, hogy önmagadat gondozd. Légy lámpás, hogy világíts, légy só, hogy ízt adj és tartósíts. A só és a világosság – ismételte a pápa – nem önmagáért van, hanem azért, hogy másoknak adjuk jó cselekedetek formájában. „Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt. Miért? Azért, hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte!” (vö. Mt 5,16 – 1 D2 tónus). Vagyis vissza kell térni Ahhoz, aki nekünk világosságot és sót adott. Az Úr segítsen minket ebben, hogy mindig gondozzuk a világosságot, ne rejtsük el és használjuk. A sóból pedig adjuk oda, ami szükséges, mert ezáltal gyarapodik. Ezek a keresztény ember jócselekedetei – fejezte be kedd reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.

(gá)