2016-06-04 20:15:00

Ferenc pápa a diakónusokhoz: Ti vagytok az egyház arca a hétköznapi életben


Ferenc pápa szombaton délben a Kelemen teremben fogadta a Diakónusok Nemzetközi Szövetségének 30 fős küldöttségét, akik az állandó diakónusok közeli (május 27-29) jubileuma alkalmából zarándokoltak Rómába. Ferenc pápa hozzájuk intézett beszédében fennállásuk ötvenedik évfordulójára emlékeztette őket, melyet tavaly ünnepeltek Rómában.

A diakónus azt az Istent követi a mások szolgálatában, aki maga is szolga lett

Az Úr Jézus az apostolokra új parancsot bízott: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!” (Jn 13,34). Jézus maga ez az újdonság! – állapította meg a pápa. Példát adott nekünk arról, hogy amiként ő cselekedett, mi is tegyünk hasonlóképpen. Ez a szeretet-parancs Jézus legutolsó akarata, amit tanítványaira hagyott a lábmosást követően. Ismételten, nyomatékkal aláhúzza: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket!” (Jn 15,12). Az egymás iránti szeretettel az apostolok tovább folytatják azt a küldetést, amiért az Isten Fia a világba jött. A Szentlélek által megértik, hogy ez a parancs magába foglalja a testvérek, férfiak és nők szolgálatát. Hogy konkrétan a gondjaikba vehessék az embereket a szükségleteikkel együtt, az apostolok  néhány „diakónust”, azaz szolgát választottak. A diakónusok különleges módon mutatták meg Jézus parancsolatát: Istent követni a mások szolgálatában, azt az Istent, aki maga a szeretet és egészen odáig megy, hogy szolgáljon bennünket. Isten eljárásmódja – ahogy türelemmel, jóakarattal, szenvedéllyel és odaadottsággal szolgál, hogy jobbá tegyen bennünket – legyen a megkülönböztető jegye az összes szolgának: a püspökök, mint apostolutódok, a papok, mint az ő munkatársaik, és végül az asztal konkrét szolgálatában a diakónusok (ApCsel 6,2) szolgáljanak. Valóban, a diakónus az egyház arca a hétköznapi életben, egy olyan közösségé, mely az emberek között él és jár és ahol nem az a nagy, aki parancsol, hanem az, aki szolgál (vö. Lk 22,26).

Kedves diakónusok, kívánom – zárta beszédét a pápa – hogy ez a római zarándokutatok a jubileumi szentév alkalmából legyen számotokra mély tapasztalat Isten irgalmasságáról és segítsen benneteket növekedni Krisztus szolgáinak a hivatásában! Krisztus támogasson benneteket a szolgálatban, hogy mind nagyobb hitre jussatok az ő szeretetében, amit örömmel és odaadással éljetek meg. Tudjátok, hogy imádságommal és áldásommal kísérlek benneteket és ti se feledkezzetek meg imádkozni értem.

A Diakónusok Nemzetközi Központja története 

Az első diakónus kör Freiburgban született 1951-ben, amit ifjú szociális munkások alapítottak azzal a céllal, hogy házas állandó diakónusok a katolikus egyházban a rászoruló embereket segítsék. 1952-ben jelent meg az első „Werkblatt, Munkafüzet” folyóiratuk. 1954-ben megalakult a müncheni diakónus kör, a következő évben pedig elkezdték a nemzetközi kapcsolatok építését, melynek révén 1958-ben Németországban, Franciaországban Ausztriában és Dél-Amerikában további diakónus körök jöttek létre. 1959-ben teremtették meg freiburgi székhellyel a Nemzetközi Diakónus Kört. 1962-ben a II. Vatikáni Zsinat kezdetén petíciót nyújtottak be a püspökökhöz a diakonátus megújításáról. 1965-ben a zsinat után tartották Rómában az első tanulmányi konferenciát a „Diakónus a mai egyházban és világban” címmel. Még ebben az évben Freiburgban megalapították a „A diákonátus-kérdés nemzetközi információs központját”. 1966-ban indult a „Diaconia Christi”  folyóiratuk. 1992-ben székhelyüket áttették a Rottenburg-Stuttgart-i egyházmegyébe. Az intézmény mai nevét „Diakónusok Nemzetközi Központja” 1969-ben vette fel és Rómában VI. Pál pápa fogadta a katolikus diakónus intézmény vezetését. 

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.