A tékozló fiú szégyene és méltósága: Ferenc pápa első elmélkedése a papok jubileumán

A Szentatya elsőként a Lateráni Szent János-bazilikában osztotta meg gondolatait a papokkal és a szeminaristákkal. Bevezetőjében az irgalmasság női illetve férfi aspektusát elemezte. Ennek egyik ága a zsigeri anyai szeretet, amely megindul a törékeny újszülött láttán, mikor karjába veszi őt, a másik pedig az apa állhatatos hűsége, amely mindig támogat, megbocsát, és újra indítja gyermekeit útjukon. Isten neve irgalmasság. Amikor az irgalmasságról elmélkedünk, akkor valami különleges dolog történik. A lelkigyakorlat működése belülről erősödik. Mindig új megtérésre van szükségünk, nagyobb szemlélődésre és megújult szeretetre – hangsúlyozta a pápa. Semmi nem egyesít jobban Istennel, mint egy irgalmas cselekedet. Semmi nem világítja meg jobban a hitet, mint bűneink megtisztítása, és semmi nem világosabb, mint amit Máté evangéliumának 25. fejezetében és a nyolc boldogságban olvasunk: „Boldogok az irgalmasok: majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Megfér egymással egészséges feszültségben a bűneink miatt érzett szégyen azzal a méltóságérzéssel, amelyre az Úr emel fel minket. A tékozló fiúhoz hasonlóan mi is részt vehetünk az ünnepen, és az irgalmasság gyűjtőhelyéül használhatjuk saját bűneinket. Az irgalmasság arra indít minket, hogy a személyestől a közösségi felé mozduljunk el.

A pápa javaslatai az irgalmasság gyakorlati megélésére

Ferenc pápa három javaslattal élt a papok felé: az első Szent Ignác egy gyakorlati megfontolása, amely szerint nem a nagy tudás teszi elégedetté a lelket, hanem az, ha belülről érezzük és ízleljük meg Isten dolgait. A másik javaslat, hogy ne elméleti szinten foglalkozzanak az irgalmassággal, hanem ültessék át a gyakorlatba. Az irgalmasságot a cselekvésben kell szemlélni. Ez a cselekvés azonban mindent és mindenkit magában foglal: egész valónkat, testi és lelki értelemben egyaránt. A harmadik javaslata a pápának a papok és szeminaristák felé a lelkigyakorlat gyümölcsére vonatkozik, vagyis a kegyelemre, amelyet kérni kell, és ami közvetlen módon egyre inkább képessé teszi a papokat arra, hogy irgalmasságot kérjenek és adjanak.

Az első elmélkedésben a pápa a tékozló fiú példabeszédéből kiindulva azt hangsúlyozta, hogy a bűnbánat után jelentkező szégyenérzet és a fiúi méltóság érzése egyensúlyára kell törekedni. Isten irgalmassága túláradó, az ember pedig szomjazik a szeretetére, mellyel sebeit bekötözi, jóságára, mely balzsamként gyógyítja lelkét.

(gá)