2016-05-27 15:43:00

Ferenc pápa beszéde a Don Orione kongregáció nagykáptalanjához: Legyetek a test kenyere és a hit isteni balzsama!


Ferenc pápa pénteken délben a Kelemen teremben fogadta a Don Orione Kongregáció nagykáptalanjának mintegy 65 tagját. A Megszentelt Élet Intézményei Kongregáció immár négy éve, 2012. november 20-án tette közzé azt a dekrétumot, amellyel a Don Orione Világi Mozgalmat a világi hívek nyilvános társulataként ismeri el.

Ferenc pápa a társulat tagjait a hivatásukra emlékeztette, vagyis hogy „járjanak Jézussal együtt a világ útjain, hogy a ma élő emberiséggel találkozzanak azon lelkiség jegyében, amelyet az alapítójuk, Don Orione hagyott rájuk ezekkel a szavakkal: «Legyetek a test kenyere és a hit isteni balzsama!». Ennek érdekében a nagykáptalanotok fő témájául saját identitásotok kérdését választottátok, amit Don Orione így összegez: „Krisztus és szegények szolgái”. Azért szentelitek magatokat Istennek, hogy Krisztussal maradjatok és hogy őt a szegényekben és a társadalomból kizártakban szolgáljátok” – buzdította őket a pápa.

„Arra kérlek benneteket, hogy ne csak kövessétek az irgalmas szamaritánus Jézust, hanem ajánljátok fel az embereknek a Jézussal való találkozás örömét és azt az üdvösséget, amit Jézus hozott mindenki számára”. A pápa utalt Don Orione alakjára, aki „örökmozgó pap volt, állandóan úton az emberek között. Vele együtt kérem tőletek – zárta beszédét a pápa – hogy lépjetek túl a határokon, menjetek ki, túl az intézmények körein a távoli helyekre, és oda is vigyétek el Krisztus szeretetének az illatát”.

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.