2016-05-23 09:21:00

Legyünk a szeretetközösség, a vigasztalás és az irgalmasság kovászai – Ferenc pápa Úrangyala imádsága


Szentháromság vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében Ferenc pápa Jézus búcsúbeszédéhez fűzte gondolatait, majd kérte a hívek imáit az isztambuli Humanitárius Csúcsértekezlet sikeréért és köszöntötte a kínai katolikusokat, akik május 24-én tartják Sanghájban Mária, a keresztények segítsége ünnepét.

Jézus küldetését a Szentlélek folytatja

Szentháromság ünnepén, Szent János evangéliuma Jézus hosszú búcsúbeszédét idézi, amelyet nem sokkal kínszenvedése előtt intézett tanítványaihoz – kezdte beszédét a Szentatya. Ebben elmagyarázza nekik a saját magára vonatkozó legmélyebb igazságokat, és körvonalazza a Jézus, az Atya és a Lélek közötti kapcsolat. Jézus tudja, hogy közeledik az Atya tervének megvalósulása, amely az ő halálával és feltámadásával teljesedik be. Ezért biztosítani akarja övéit, hogy nem hagyja magukra őket, mert küldetését a Szentlélek folytatja, ő vezeti majd az egyházat.

Jézusra tekintve, az eseményekre nyitottan éljünk a Szentlélek vezetésével

Jézus felfedi, hogy miben áll ez a küldetés. Mindenekelőtt a Szentlélek vezet el bennünket azoknak a dolgoknak a megértésre, amelyeket Jézus még mondani akar nekünk (vö. Jn 16,12). Nincs szó új, vagy különleges tanokról, hanem a teljes megértéséről mindannak, amit a Fiú hallott az Atyától, és amit megismertetett a tanítványokkal. A Lélek vezet bennünket a lét új helyzeteiben, hogy Jézusra tekintsünk, de nyitottan az eseményekre és a jövőre. A Lélek segít bennünket abban, hogy szilárdan az evangéliumban gyökerezve haladjunk előre a történelemben, dinamikus hűséggel hagyományainkhoz és szokásainkhoz.

A keresztség révén a Szentlélek Isten szívébe helyezett bennünket

A Szentháromság misztériuma azonban rólunk is szól, az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez fűződő kapcsolatunkról. A keresztség révén a Szentlélek magának Istennek a szívébe és életébe helyezett bennünket, ami nem más, mint szeretetközösség. Isten három Személy „családja”, akik annyira szeretik egymást, hogy egyetlen lényt alkotnak. Ez az „isteni család” nem zárkózik be önmagába, hanem nyitott, kinyilvánítja magát a teremtésben és a történelemben. Belépett az emberek világába, hogy mindenkit meghívjon ebbe a „családba”. A szeretetközösség szentháromságos látóhatára mindnyájunkat magába foglal, és arra buzdít, hogy szeretetben és testvéri osztozásban éljünk, annak a bizonyosságában, hogy ahol szeretet van, ott jelen van az Isten.

Építsük a kölcsönös tisztelet és az önzetlen szeretet kapcsolatait

Az, hogy a szeretetközösség-Istene képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, arra szólít fel bennünket, hogy saját magunkat is „kapcsolatban lévő lényekként” értelmezzük, szolidaritásban és kölcsönös szeretetben éljük meg személyek közötti kapcsolatainkat. Ezek a kapcsolatok mindenekelőtt egyházi közösségeinkben játszanak szerepet, hogy egyre jobban felragyogjon az egyház, mint a Szentháromság ikonjának képe. De fontosak minden más társadalmi kapcsolatban, kezdve a családtól a barátságig, a munkahelyi környezetig. Ezek a konkrét alkalmak szolgáljanak arra, hogy emberileg egyre gazdagabb kapcsolatokat építsünk, amelyek képesek a kölcsönös tiszteletre és az önzetlen szeretetre.

Küldetésünkben erőt ad a Szentlélek

Szentháromság ünnepe arra szólít fel, hogy kötelezzük el magunkat a mindennapi eseményekben és váljunk a szeretetközösség, a vigasznyújtás és az irgalmasság kovászává. Ebben a küldetésben támaszt nyújt számunkra a Szentlélektől kapott erő: ápolja az igazságtalanságtól, a visszaélésektől, a gyűlölettől és a kapzsiságtól megsebzett emberiség testét.

Szűz Mária, a Szentháromság tükre segítsen bennünket

Szűz Mária alázatosan elfogadta az Atya akaratát és megfoganta a Fiút a Szentlélek által. Ő, a Szentháromság tükre segítsen bennünket, erősítse meg a Szentháromság misztériumába vetett hitünket, hogy azt meg tudjuk valósítani a szeretet és az egység döntéseivel és magatartásaival.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.