2016-05-15 10:01:00

Ferenc pápa pünkösdi homíliája: Nem hagylak árván benneteket!


Ferenc pápa Pünkösdvasárnap ünnepén délelőtt íz órai kezdettel a Szent Péter bazilikában mutatott be szentmisét. A pápai asszisztenciában ezúttal a római Német-Magyar Kollégium tizenkét növendéke látott el szolgálatot. Ferenc pápa homíliáját a „Nem hagylak árván benneteket!” jézusi ígéret jegyében tartotta, amit az Üdvözítő a búcsúbeszédében mondott a tanítványainak.

A Lélek újjáteremti az Isten atyaságát bennünk

„Jézus küldetésének – csúcspontján a Szentlélek ajándékával – ez a lényegi célja: újra összekapcsolni a viszonyunkat az Atyával, amit a bűn megrontott, elvenni tőlünk az árvaság állapotát és visszahelyezni minket a gyermekek állapotába” – kezdte beszédét a pápa. „Pál apostol írja a római levelében: «Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!» Íme, az újjáteremtett kapcsolat: Isten atyasága újra élni kezd bennünk Krisztus megváltó műve és a Szentlélek ajándéka által” – emelte ki a pápa.

Az árvaság ezen állapotának a jegyei: függetlenség az Istentől, nosztalgia a közelség után

„A Szentlélek az Atyától ered és az Atyához vezet minket. A megváltás egész műve újjáteremtés, melyben Isten atyasága, a Fiú és a Lélek adománya révén, megszabadít bennünket az árvaságtól, amelybe estünk. Napjainkban is találkozunk az árvaság ezen állapotának a jegyeivel: benső magányosság, melyet még tömegben is érzünk és ami sokszor válik egzisztenciális szomorúsággá: aztán az Istentől való vélt függetlenség, ami a közelség utáni bizonyos nosztalgiánkat kíséri” - folytatta a pápa. „Ilyen az elterjedt spirituális analfabetizmus, ami által képtelennek találjuk magunkat az imádságra, továbbá az igazi és valódi örök élet megérzésének a nehézsége, mint a közösség teljessége, mely itt sarjad, de a halálon túl nyílik ki. Illetve annak fáradságos elfogadása, hogy a másikat testvérként ismerjük el, mint egyazon Atyának a gyermekeit”.

Istengyermekségünk a mi legmélyebb DNA-nk  

„Mindezek ellentmondanak a fiúság állapotának, ami a mi eredeti hivatásunk, pedig erre teremtettünk, ami a mi legmélyebb DNA-nk, azonban elromlott és a helyrehozatalához szükség van az Egyszülött Fiú áldozatára. A szeretet végtelen ajándékából, ami Jézus kereszthalála, fakad az egész emberiség számára mintegy a kegyelem zuhatagaként, a Szentlélek kiáradása. Aki elmerül hittel az újjászületésnek ebben a titkában, az újjászületik az istenfiúi élet teljességére” – magyarázta a pápa.

Mária anyai jelenléte a Coenaculumban

„«Nem hagylak árván benneteket!» Ma Pünkösd ünnepén Jézus szavai Mária anyai jelenlétére emlékeztetnek a Coenaculumban. Isten Anyja az imádkozó apostolok közösségében: a Fiú élő emlékezete és a Szentlélek eleven megszólítása. Ő az Egyház Anyja. Közbenjárására bízzuk különös módon azokat a keresztényeket, családokat és közösségeket, akiknek most a legnagyobb szükségük van a Szentlélek, a Védelmező és Vigasztaló, az igazság, a szabadság és a béke Szentlelkének erejére” – kérte Ferenc pápa.

Új kapcsolat, mely mindent megváltoztat!

„Szent Pál apostol tanítása nyomán a Szentlélek által tartozunk Krisztushoz. Megerősítve az Úr Jézushoz tartozásunkat, új kapcsolatba kerülünk másokkal, immár többé nem árvákként, hanem a jó és irgalmas Atya gyermekeiként. Ez pedig mindent megváltoztat! Testvérként tudunk egymásra tekinteni és a különbözőségeink csak az örömünket gyarapítják és a csodálkozásunkat, hogy ehhez az egyetlen atyasághoz és testvériséghez tartozunk” – zárta pünkösdi homíliáját Ferenc pápa.

(vl)       








All the contents on this site are copyrighted ©.