2016-05-15 16:06:00

Az igazság Lelke mindörökké veletek marad – a pápa Regina Coeli imádsága


Ma Pünkösd nagy ünnepét üljük, amely Krisztus feltámadása után ötven nappal lezárja a húsvéti időszakot – kezdte a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédét Ferenc pápa. A liturgia arra szólít bennünket, hogy nyissuk meg értelmünket és szívünket a Szentlélek ajándékának, amelyet Jézus több ízben megígért tanítványainak. A Szentlélek az első és legfőbb ajándék, amelyet Jézus elnyert Feltámadásával és Mennybemenetelével. A mai evangélium tanúsága szerint ezért az ajándékért maga Jézus könyörgött az Atyának az Utolsó Vacsorán. Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy  veletek legyen mindörökké” (Jn 14,15-16).

A legfontosabb: szeressünk, ahogy Isten szeret

Ezek a szavak mindenekelőtt arra emlékeztetnek bennünket, hogy egy személy iránti szeretet, és ez vonatkozik az Úr iránti szeretetre is, nem szavakban, hanem tettekben nyilvánul meg. A „parancsok megtartása” is ragadja magával egész életünket.   Kereszténynek lenni nem azt jelenti elsősorban, hogy egy bizonyos kultúrához tartozunk, vagy csatlakozunk egy tanhoz, hanem inkább azt, hogy életünket minden szempontból Jézus személyéhez, és Őrajta keresztül az Atyához kapcsoljuk. Ezért Jézus megígéri tanítványainak a Szentlélek kiáradását. Éppen a Szentléleknek köszönhetően, aki az Atyát és a Fiút egyesítő Szeretet és tőlük származik, mindnyájan élhetjük Jézus életét. A Lélek ugyanis megtanít nekünk mindent, vagyis az egyetlen nélkülözhetetlen dolgot: szeressünk, ahogy Isten szeret.

Amikor Jézus megígéri a Szentlelket, „egy más Vigasztalóról” (Parakleitosz) szól, amely azt jelenti, hogy Pártfogó, Közbenjáró, vagyis segít nekünk, megvéd minket, melletünk áll életünk során a jóért és a rossz ellen folytatott küzdelmünkben. Jézus azért mondja, hogy egy „más Vigasztalót” küld, mert az első éppen Ő maga, aki megtestesült, hogy magára vegye emberi létünket és megszabadítsa azt a bűn rabszolgaságából.

A Szentlélek tanít és emlékeztet

A Szentlélek továbbá a tanítás és az emlékezet szerepét is gyakorolja. Jézus mondta: „A Vigasztaló pedig, Akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26). A Szentlélek nem tanít mást, de élővé és cselekvővé teszi Jézus tanítását, hogy a múló idő nem törölje azt ki az emlékezetekből vagy ne halványítsa el. A Szentlélek beoltja ezt a tanítást szívünkbe, segít, hogy azt magunkévá tegyük, hogy vérünkké váljon. Ezzel egyidejűleg előkészíti szívünket, hogy képes legyen valóban befogadni az Úr szavait és példáját. Minden alkalommal, amikor Jézus szavát örömmel szívünkbe zárjuk, ez a Szentlélek műve.

A Szűzanya eszközölje ki számunkra a Szentlélek ajándékát

Imádkozzuk most el közösen a Regina Coeli imát – utoljára ebben az ében – fohászkodva Szűz Mária anyai közbenjárásáért. Eszközölje kis számunkra a kegyelmet, hogy a Szentlélek hasson át bennünket, hogy evangéliumi nyíltsággal tanúságot tegyünk Krisztusról és egyre inkább megnyíljunk szeretetének teljességére.

A pápa Pünkösdkor tette közzé a Missziós Világnapra szóló üzenetét

A Regina Coeli elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy Pünkösd alkalmából tette közzé a Missziós Világnapra írt Üzenetét. A világnapot minden évben október harmadik vasárnapján tartja az egyház. A Szentlélek adjon erőt minden „ad gentes” misszionáriusnak és támogassa az egyház küldetését az egész világon.

A számos zarándokcsoport között Ferenc pápa köszöntötte a madridi, prágai, thaiföldi híveket, valamint a Londonban élő koreai katolikusok közösségének tagjait.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.