2016-05-14 15:13:00

Ferenc pápa irgalmasság-pénteki látogatása értelmi fogyatékos fiataloknál


Május 13-án, pénteken délután Ferenc pápa felkereste a Róma környéki „Chicco” – „Magocska” – központot, ahol halmozottan fogyatékos fiatalokkal találkozott.

A látogatásról kiadott szentszéki közlemény felidézi, hogy a központ a Jean Vanier által 1964-ben alapított Bárka közösség nagy családjához tartozik. Jelen van az öt világrész több mint 30 országában. A „Hit és Világosság” szövetségével együtt a társadalom kirekesztettjeinek gondozásával foglalkozik. Olaszországban 1981-ben jött létre a „Chicco” közösség, ma 18 súlyos értelmi fogyatékosnak ad helyet. Egy másik központja Bolognában működik, hamarosan megnyílik harmadik háza Szardínia szigetén. A központ célja, hogy otthont biztosítson súlyosan fogyatékos személyeknek, életük főszereplőjévé tegye őket. A Bárka közösség alapeszméje a „tökéletlenség dicsérete”, vagyis tudatosítani kívánja, hogy senkit sem lehet diszkriminálni semmiféle fogyatékosság miatt. Aki felkeresi ezeket a központokat, felfedezi, hogy lakói milyen sajátos érzékenységgel rendelkeznek, képesek mély érzelmekre, szeretetre, barátságra vágynak.

Erőteljes jel a selejt kultúrájával szemben

Ferenc pápa látogatásával újabb erőteljes jelét adta, hogy hogyan lehet küzdeni a selejt kultúrája ellen. Gesztusának üzenete, hogy senkit sem lehet megfosztani a szeretettől, örömtől, méltóságtól, pusztán azért, mert értelmi fogyatékos. Senki nem engedheti meg magának, hogy másokat diszkrimináljon olyan előítéletekből fakadóan, amelyek elszigetelnek, magányba zárnak családokat és társulatokat. Ferenc pápa pénteken délután a fogyatékosakkal és önkéntes gondozóikkal együtt uzsonnázott, meghallgatta egyszerű szavaikat, örömmel osztozott ebben a meghitt családi pillanatban. Meglátogatta a legsúlyosabb fogyatékosakat is, szeretettel és gyöngéden köszöntötte őket.

Ferenc pápa és a központ lakói láncot alkotva imádkoztak a kápolnában

A Bárka közösség alapítójának szándéka szerint a fogyatékosoknak, képességeik szerint kézi munkát is kell végezniük. Ferenc pápa felkereste a központ kézműves műhelyét, ahol naponta kisebb tárgyakat alkotnak, érvényre juttatva kreativitásukat, fantáziájukat. Végül a kis kápolnában Ferenc pápa vezetésével, mindnyájan egymás kezét fogva, imádkoztak. A Szentatya este fél 7-kor búcsúzott el személyesen mindnyájuktól. A „Magocska” központ kap némi anyagi támogatást a városi vezetéstől, de tevékenysége nagymértékben a Gondviseléstől, a támogatók segélyeitől függ. Ferenc pápa, személyes pénzadományán kívül cukrászsüteményeket, gyümölcsöt – cseresznyét és barackot – vitt vendéglátóinak, akik nagy tapssal és örömmel fogadták az ajándékokat.

Ajándékozzunk gyöngédséget és szeretetet az Irgalmasság évében

A szentszéki közlemény megállapítja: Ferenc pápa ezzel a látogatásával kifejezte péteri szolgálatának egyik legkiemelkedőbb vonását: gondoskodását a legkisebbek, leggyengébbek iránt. Gyöngédségét és szeretetét ajándékozva az értelmi fogyatékosoknak, konkrét jelét adta annak, hogyan élhetjük meg a legjobban az Irgalmasság évét. Május 12-ig bezárólag, a jubileumi eseményeken több mint hét millióan (7.133.256) vettek részt – folytatódik a közlemény, amely emlékeztet rá: a mostani látogatás a pápa ötödik pénteki irgalmassági cselekedete volt. Januárban felkeresett egy időseket és vegetatív állapotú személyeket gondozó közösséget, februárban kábítószerfüggőségben szenvedőket látogatott meg, márciusban egy menekülteket befogadó olasz központban járt, majd áprilisban Leszbosz szigetére utazott.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.