Ferenc pápa szerdai katekézise: Nincsenek véglegesen elveszett bárányok!

Tavaszi napsütésben ragyogó Szent Péter téren találkozott a mintegy harmincezer zarándok Ferenc pápával a szokásos szerdai általános kihallgatáson. Az irgalmasság bibliai témáinak kifejtésével folytatta a pápa az eddigi sorozatát és ez alkalommal az elveszett bárány (Lk 15,1-7) példázatáról elmélkedett.

Távol menni Jézustól, mert ő közel megy a bűnösökhöz

„Mindnyájan ismerjük az eltévedt bárányt a vállán hordozó Jó Pásztor képét” – kezdte beszédét a pápa. „Ez a kép mindig Jézus gondoskodását mutatja a bűnösök felé, illetve az Atya irgalmasságát, aki nem nyugszik bele abba, hogy bárki is elvesszen. Jézus azért mondja el ezt a példabeszédet, hogy megértesse velünk, a bűnösök iránti közelségén nem szabad megbotránkozni, hanem inkább indítson annak a megfontolására, hogy miként éljük meg a hitünket. A történet egyik oldalról a Jézushoz közeledő bűnösöket tekinti, a másik oldalról pedig a gyanakvó törvénytudókat és írástudókat, akik elhatárolódnak tőle. Távol mennek Jézustól, mert ő közel megy a bűnösökhöz”.   

A pásztor az egyetlen főszereplője a történetnek és minden tőle függ

„A példabeszéd három szereplő körül mozog: a pásztor, az eltévedt bárány és a maradék nyáj. Itt egyedül csak a pásztor cselekszik, a bárányok nem. A pásztor tehát az egyetlen főszereplője a történetnek és minden tőle függ. Egy kérdés vezeti be a példázatot: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Itt egy paradoxonról van szó – magyarázta a pápa – mely kétkedésre indít a pásztor tette iránt. Vajon bölcs dolog-e elhagyni a kilencvenkilencet az egy eltévedettért? Ráadásul nem is a karám biztonságában, hanem a pusztában! A biblikus hagyomány szerint a puszta a halál helye, ahol nehéz élelmet és vizet találni, oltalom nélkül, kitéve a vadak és a rablók támadásainak. Mit tud csinálni kilencvenkilenc védtelen bárány?” – kérdezte tovább a pápa.

Egy bárány se vesszen el

„Az ellentmondás csak tovább fokozódik, amikor a pásztor, miután megtalálta a bárányt, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat. Úgy tűnik, hogy a pásztor nem tér vissza a pusztába, hogy összegyűjtse az egész nyájat! Azon egy bárány felé fordulva, mintha megfeledkezne a kilencvenkilencről. De a valóságban nem így van! – hangsúlyozta a pápa. Jézus csak azt akarja nekünk tanítani, hogy egy bárány se vesszen el. Az Úr nem tud belenyugodni abba a ténybe, hogy akár egy is elvesszen a bárányok közül! Isten utánamegy az elveszettnek, hogy aztán ünnepeljen és örvendezzen a többiekkel együtt a megtalálásért”.

Megfékezhetetlen vággyal keresi az eltévedtet

„Egy megfékezhetetlen vágyról van itt szó ! A kilencvenkilenc bárány sem tudja megfékezni a pásztort vagy bezárni a karámba! A pásztor egyébként okoskodhatna: Mit is ér ez az egy a kilencvenkilenccel szemben? Mégis a keresésére indul az egynek, mert neki mindegyik bárány fontos, de főként a legrászorultabb, a legelhagyottabb, a leginkább elvetett. A történet mindnyájunkat figyelmeztet: Isten irgalmassága a bűnösök iránt az ő stílusa, amivel eljár és ehhez az irgalmassághoz ő feltétlenül hűséges. Isten nem ismeri a mi leselejtezés-kultúránkat! Ő nem vet el senkit sem, hanem mindenki keresésére indul, hiszen ő a szeretet”!

A pásztorra ott találunk rá, ahol az elveszett bárány

„Az Úr nyája mindig úton van, nem birtokolhatja az Urat, hogy sémák és stratégiák börtönébe vesse. A pásztorra ott találunk rá, ahol az elveszett bárány. Mindig ott kell keresni őt, ahol ő akar találkozni velünk, nem pedig ahol azt mi megköveteljük tőle. Semmiféle más módon nem tudjuk egybeterelni az egész nyájat, hacsak nem a pásztor irgalmasságának a nyomában járva. Miközben odavan az egy keresésében, a többieket arra indítja, hogy vegyenek részt a nyáj újraegyesítésében. Ekkor ugyanis nemcsak a vállán hordott elveszett, hanem az egész nyáj követi őt haza, hogy ünnepet tartson” – emelte ki a pápa, majd megvonta az értelmezése következményeit.

Mindig lesznek elveszett bárányok

„A keresztény közösségben ugyanis mindig van valaki, aki hiányzik és elmenvén üresen hagyja helyét. Ez sokszor elcsüggesztő és elhiteti velünk, hogy ez elkerülhetetlen veszteség, gyógyíthatatlan betegség. Ez pedig azzal a kockázattal jár, hogy bezárkózunk a karámba, ahol már nem lesz többé birkaszag, hanem csak a bezárkózás áporodott bűze. Mi keresztények sohasem zárkózhatunk be! – tette hozzá szabadon a pápa. Ellenben ki kell lépnünk magunkból, a plébániánkról, a közösségünkből. Ez a bezárkózás akkor történik meg, amikor hiányzik az apostoli lendület”.

Jézus szemléletében nincs véglegesen elveszett személy

Jézus szemléletében nincsenek véglegesen elveszett bárányok. Ezt jól meg kell értenünk! Mert Isten keres bennünket. Gondoljunk a jobb latorra! Csak Jézus szemléletében nincs véglegesen elveszett személy, mert az ő távlata dinamikus, nyitott, ösztönző és teremtő. Arra indít minket, hogy induljunk el a testvériség útján. Az elveszett meglelése öröm a pásztornak és az Istennek, de az egész nyájnak is! Mi mindnyájan megtalált bárányok vagyunk, akiket az Úr irgalmassága gyűjtött egybe, azzal a hivatással, hogy vele együtt gyűjtsük egybe az egész nyájat” – fejezte be katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson.

(vl)