Ferenc pápa sajtókonferenciája, teljes változat: Világméretű a probléma!

Hagyományos, ám ezúttal még személyesebb volt a szokásos pápai fedélzeti sajtókonferencia, amelyen Ferenc pápa szombat délután leszboszi útjáról Rómába visszatérve válaszolt az újságírók kérdéseire.

Először a Crux újságírónője kérdezte arról, hogy a leszboszi út időzítése kapcsolatban áll-e az EU-Törökország közti megegyezéssel, továbbá a „kommentárját” kérte a Bernie Sanders amerikai elnökjelölttel való reggeli találkozójáról.

„Nem, nincs semmi politikai spekuláció az út hátterében az EU-Törökország közti megegyezéssel kapcsolatban, mert azokat én nem is ismertem eléggé, csak az újságból olvastam, de nincs semmi más, csak tisztán emberi szempont – válaszolta a pápa. Humanitárius szempont volt, ami egy héttel ezelőtt sugallatként jött az egyik munkatársamtól és én azonnal, de azonnal elfogadtam, mert azt láttam, hogy a Szentlélek szólt. Minden a szabályok szerint történt, ők (a menekültek) azokkal a dokumentumokkal jönnek, amit a három kormány – Vatikánállam, az olasz és a görög kormány – megvizsgáltak és engedélyt adtak. A Vatikán fogadja be őket, a Szent Egyed közösség közreműködésével, és munkahelyet keresnek számukra, ha van. A Vatikán vendégei lesznek és ahhoz a két szíriai családhoz kapcsolódnak, akiket már befogadtak két vatikáni plébániára.

A második kérdés kapcsán: Ma reggel, a mikor kijöttem a házból, ott volt Sanders szenátor és udvariasan köszöntött engem. Én köszöntöttem, kezet fogtunk, a feleségével is, egy másik házaspárral, akik vele voltak, mert ők a Szent Márta házban laktak, mert úgy tudom, hogy a (konferencia) résztvevői, a két elnök kivételével, a Szent Márta házban voltak elszállásolva. Tehát amikor én kijöttem, ő bemutatkozott és köszöntött, kezet fogtunk és semmi több. Ez egyszerűen jólneveltség kérdése és nem pedig politikai beavatkozás, nemde? Ha valaki pedig arra gondol, hogy az üdvözlés az politikai beavatkozást jelent, annak ajánlom – itt nevetve hozzátette a pápa – hogy keressen egy pszichiátert.

Francia Giansoldati újságíró, a pápa ismerőse következett, akinek még a kérdése előtt azt mondta a pápa, hogy neki készülődnie kell Örményországba. Ferenc pápa, ön sokat beszél a befogadásról, de túl keveset szól az integrációról. Látva Európában a migránsoknak ezt a tömeges méretű beáramlását, látható, hogy van itt jó néhány olyan város, mely a gettó-negyedektől szenved. Mindebből világosan kitűnik, hogy a muzulmánok azok, akiknek nehezebb integrálódni a mi értékeinkbe, a nyugati értékekbe. Azt szeretném kérdezni, vajon nem lenne-e hasznosabb az integráció számára a megérkezést előnyben részesíteni, előnyben részesíteni a muzulmán migránsok integrációját? Aztán pedig, ezzel a nemes gesztussal miért éppen három teljesen muzulmán családot akart előnyben részesíteni?

Nem válogattam én a keresztények és a muzulmánok között. Ennek a három (családnak) a papírjai rendben voltak, és így ezt meg lehetett tenni. De volt például két keresztény család az első listán, ám nekik a papírjaik nem voltak rendben. Nincs itt privilégium! Ők mind a tizenketten Isten gyermekei! A privilégium az a tény, hogy Isten gyermekei, ez igaz! Ami a migrációt illeti, nagyon okosan beszélt, megköszönöm önnek. Mondott egy olyan szót, amit a jelenlegi kultúra úgy látszik, elfejtett a háború után… De ma vannak gettók. A terroristák közül néhányan, akik terrortámadást követtek el, néhányan abban az országban, tehát Európában születtek, ők a migránsok fiai és unokái. És mi történt? Nem valósult meg az integráció politikája és ez alapvető jelentőségű számomra. Ebből a szempontból, ha ön megnézi a családról szóló szinódus utáni buzdításban, ott azt látja, hogy ez a probléma az egyike a nehézségben lévő családok három lelkipásztori problémájának, vagyis ami az integrálás az egyház életébe. Ma Európának vissza kell szereznie az integrálás mindig is meglévő képességét. Mert Európában, amikor megérkeztek a nomádok, a normannok és ezek a népek, akkor integrálta őket és gazdagította a saját kultúráját. Azt hiszem, hogy szükségünk van az integrációra való tanításra és nevelésre.

Elena Pinardi az Ebu-tól (Európai TV Egyesület): Sok európai ország határainak megerősítéséről beszélnek manapság, ellenőrzésekről, egyenesen katonai egységek alkalmazásáról Európa határai mentén. Ez nem Schengen vége, nem az európai álom vége?  

Nem tudom, de én megértem a kormányokat és a népeket, hogy félnek. Megértem és nekünk nagy felelőséggel kell eljárunk a befogadásnál. Ennek a felelősségnek egyike az, hogyan integráljuk ezeket az embereket. Én mindig mondtam, hogy a falak építése nem megoldás, láttuk ezt az elmúlt században, az egyik ledőlését. Nem old meg semmit. Hidakat kell építenünk, okosan méghozzá, párbeszéden át, integrációval. Épp ezért értem meg azt a bizonyos félelmet. A határok lezárása nem oldja meg a problémát és hosszabb távon rosszat tesz az a saját népének is. Európának sürgősen meg kell csinálnia a befogadás, az integráció, a munka, a gazdasági reform politikáját. Mindezek hidak, melyek arra vezetnek, hogy ne építsünk falakat. De a félelmet teljesen megértem. És most témát váltva, a menekülttáborra gondolok, az egy sírnivaló dolog. A gyerekek nekem ajándékozták a rajzaikat és magammal hoztam, hogy megmutassam nektek. Mit akarnak a gyerekek? Békét, mert szenvednek. Igaz, hogy a táborban vannak tanfolyamok…, de mit láttak a gyerekek? Nézzétek csak ezt a képet! Látnak egy gyermeket, amint a tengerbe fullad. Ezeknek a gyerekeknek van szíve! Sírnivaló dolog volt, ezt látni, sírnivaló! Ezek a gyerekek emlékeznek és hosszú idő kell ahhoz, hogy feldolgozzák mindezt!   

A France Presse tudósítója, Fanny Carrier nyers őszinteséggel kérdezte: Jó napot! Miért nem tesz különbséget azok között, akik a háború és akik az éhség elől menekülnek? Európa be tudja fogadni a világ összes nyomorúságát?

Ez igaz! Ma azt mondtam a beszédemben, hogy vannak, akik a háború elől, és vannak, akik az éhség elől menekülnek. Mindkét jelenség a kizsákmányolás következménye, a földé is… Ahogy pár hónapja mondta nekem egy afrikai kormányfő, hogy a kormánya első döntése az erdősítés. Én arra hívnám a fegyverkereskedőket – tudva, hogy a fegyvereket megegyezések alapján gyártják és kereskednek vele, mint például Szíriában – tehát arra hívnám a fegyverkereskedőket, hogy töltsenek el egy napot abban a menekülttáborban. Hiszem, hogy a javukra válna!

A columbiai Néstor Pongutá újságíró a pápa szavaira utalt: „ez egy nagyon szomorú út volt”, mégis valaminek változnia kellett a szívében, tudván, hogy magával hozott 12 személyt és ez a gesztus leckét ad azoknak, akik elfordítják a fejüket a fájdalom elől…

Teréz anya szavaival válaszolok, akitől megkérdezték, hogy „Nem hiábavaló az a tenger sok munka és csak meghalni segíti őket? Az amit csinál, nem segít. És olyan nagy a tenger!”. Ő pedig erre ezt válaszolta: „Igen, ez egy csepp a tengerben. De ezzel a cseppel a tenger már nem ugyanaz!”. Én pedig így válaszolok: Ez egy kis gesztus, de ezeket a kis gesztusokat mindenkinek, minden férfinak és nőnek csinálnia kell, kinyújtani a kezét azok felé, akik rászorulnak.   

Egy amerikai újságíró kérdezte: Egy olyan országba jöttünk el, ahol migráció van, ahol megszorító gazdaságpolitika él. Mit gondol ön a megszorító gazdaságpolitikáról?

A megszorítás szó jelentése a nézőponttól függ: gazdaságilag programok sorát jelenti, politikailag már más jelentése van és a keresztény lelkiség szempontjából ismét mást jelent. Amikor én megszorításról beszélek, a leselejtezéssel szemben használom. Azt hiszem, hogy a FAO-ban hallottam, hogy „a kidobott élelmiszerek az egész világ éhségét tudnák «táplálni». És mi otthon mennyit pazarolunk, mennyi mindent kidobunk, anélkül, hogy akarnánk!”. Ez a leselejtezés kultúrája. Én ebben az értelemben használom a megszorítás szót. Álljunk meg egy kicsit és éljünk takarékosan!

Egy másik amerikai újságíró ugyancsak a pápa kijelentésére utalt, miszerint ez a mostani menekültválság a legrosszabb a II. világháború óta. Mit gondol ön a migránsok válságáról, akik Latin Amerikából érkeznek az Egyesült Államokba?

Ugyanazt! Ugyanaz a dolog, mert az éhség elől menekülnek. Ugyanaz a probléma. A mexikói Ciudad Juarez-ben a határtól mindössze 100 méterre miséztem, vagy még annyi sem volt. A másik oldalon volt mintegy ötven püspök az Egyesült Államokból és egy stadionban 50 ezer ember követte a misét óriáskivetítőn. De ugyanaz! Mexikóba érkeznek Közép Amerikából. Emlékezzen csak, nemrég konfliktus robbant ki Nicaraguával, mert nem akarta, hogy a menekültek átutazzanak ott, de megoldódott a helyzet! Légi úton vitték őket egy másik országba, Nicaragua kihagyásával. Ez egy világméretű probléma! Erről beszéltem  a mexikói püspökökkel és arra kértem őket, hogy legyen gondjuk a menekültekre.

Francis Rocca amerikai újságíró a pápa apostoli buzdítására kérdezett rá, mert némelyek szerint nem hozott semmiféle változást, mások szerint azonban van benne nyitás és új lehetőségeket kínál. Egy katolikus ember számára vannak benne új lehetőségek, melyek nem léteztek a buzdítás előtt? – kérdezte.  

Mondhatom, hogy igen! De ez így túl rövid válasz lenne. Azt ajánlom, hogy mindenki olvassa el Schönborn bíboros bemutató előadását, aki egy nagy teológus. Ő a Hittani Kongregáció titkára volt, jól ismeri az egyház tanítását. Az ő ismertetésében ott van a válasz!

Michel Guénard kanadai francia újságíró a Szeretet öröme buzdítás 351. lábjegyzetére kérdezett rá, mely így hangzik: „Bizonyos esetekben lehetséges a szentségek segítsége”. Ön előre látta az ellenállást vagy pedig azt akarta mondani, hogy ez a pont nem olyan fontos?

Nézze, az utóbbi pápák egyike a II. vatikáni zsinatról szólva azt mondta: hogy abból kettő volt. Az az egyiket a Szent Péter bazilikában tartották, míg a másik a média zsinatja volt. Amikor én egybehívtam a szinódust, a média többségének ez volt a nagy aggodalma: «Vajon áldozhatnak majd az elváltak és újraházasodottak?». És minthogy én nem vagyok szent, nekem ez kellemetlen volt és elszomorodtam. Azt gondoltam, hogy a média miért gondolja éppen ezt és miért nem veszi észre, hogy nem ez az igazi probléma! Közben nem veszi észre, hogy a család, az egész világon, válságban van? És a család pedig a társadalom alapja! Nem veszi észre, hogy a fiatalok nem akarnak házasodni! Nem veszi észre, hogy Európában a születések száma siralomra méltó! Nem veszi észre, hogy a munkanélküliség és a munka lehetősége oly módon jár el, hogy az anya és az apa is dolgozik, a gyerekek egyedül nőnek fel és nem tanulnak meg növekedni a szülőkkel való párbeszéden keresztül. Ezek az igazán nagy problémák! Én nem emlékszem arra a lábjegyzetre, de ha a lábjegyzetben van, akkor ez azért van, mert az „Evangelii Gaudium”-ban mondtam. Biztosan! Abból idéztem, de nem emlékszem a számra pontosan.

Lombardi atya: Köszönjük Szentatya, ezt a beszélgetést! Jó utat és további jó munkát!

Köszönöm a társaságot. Valóban, nagyon nyugodtan érzem magam köztetek. Nagyon köszönöm!

(vl)

(vl)