2016-04-11 09:28:00

Ferenc pápa Regina Coeli imádsága. Felhívás Tom atya kiszabadításáért


Mindenkihez juttassuk el a Feltámadt Krisztus világosságának egy sugarát – Ferenc pápa Regina Coeli imádsága

Április 10-én, Húsvét harmadik vasárnapján délben, a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa az evangéliumi szakaszhoz fűzte tanítását (Jn 21,1-19). János elbeszéli, hogy a feltámadt Jézus harmadszor jelenik meg tanítványainak, ezúttal a Tibériás-tó partján, illetve csodálatos halfogásról számol be. Az elbeszélés a tanítványok mindennapi életének keretébe illeszkedik bele. Az Úr kínszenvedésének, halálának és feltámadásának megrázó napjai után a halászok visszatértek lakhelyükre és munkájukhoz. Nehéz volt megérteniük, hogy mi is történt. Miközben úgy tűnt, hogy mindennek vége, most ismét Jézus az, aki újból „megkeresi” tanítványait. Ez alkalommal a tó partján találkozik velük, ott, ahol az éjszakát töltötték csónakjaikon, anélkül, hogy bármit is fogtak volna. Az üres hálók bizonyos értelemben mintha a Jézussal megélt tapasztalatuk mérlegét jelképeznék: találkoztak Jézussal, mindent maguk mögött hagytak, hogy kövessék Őt, tele reménnyel... és most? Igaz, tanúi voltak feltámadásának, de most mégis azt gondolták: „Elment, itt hagyott bennünket... Olyan volt, mint egy álom...”

A feltámadt Jézus jelenléte mindent átalakít

De íme, Jézus hajnalban megjelenik a tó partján; a tanítványok azonban nem ismerik őt föl (vö. 4). Az Úr így biztatja halfogásra a fáradt és csalódott halászokat: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok” (6). A tanítványok bíztak Jézusban és az eredmény nem is maradt el: hihetetlen mennyiségű halat fogtak. János ekkor Péterhez fordul és így szól: „Az Úr az!”. Péter azonnal a vízbe veti magát és a part felé, Jézus felé úszik. Ebben a felkiáltásban: „Az Úr az!”, benne van az örömmel és ámulattal teli húsvéti hit egész lelkesedése. Éles ellentétben áll az eltévelyedés, a vigasztalanság, a tehetetlenség érzésével, amely felhalmozódott a tanítványok lelkében. A feltámadt Jézus jelenléte mindent átalakít: a sötétséget legyőzi a világosság, a hasztalan munka ismét gyümölcsözővé és ígéretessé válik, a fáradtság és az elhagyatottság helyére új lendület lép, annak a bizonyossága, hogy az Úr velünk van.

Hirdessük mindenkinek a feltámadás örömét és reményét

Ettől kezdve ugyanezek az érzések éltetik az egyházat, a Feltámadt Krisztus közösségét. Mindnyájan a Feltámadt Krisztus közössége vagyunk! Ha egy felületes szemlélőnek olykor úgy is tűnhet, hogy a gonosz sötétsége és a mindennapi élet fáradozásai kerekednek felül, az egyház bizonyosan tudja, hogy azokon, akik Jézust követik, már Húsvét soha le nem alkonyodó világossága tündököl. A feltámadás híre a hívők szívét elárasztja benső örömmel és legyőzhetetlen reménnyel. Krisztus valóban feltámadt! Az egyház ma is visszhangozza ezt az örvendetes hírt: az öröm és a remény továbbra is elárasztja a szíveket, visszatükröződik az arcokon, a gesztusokban, a szavakban. Mi, keresztények, arra kaptunk meghívást, hogy továbbadjuk a feltámadás üzenetét mindazoknak, akikkel találkozunk, különösen a szenvedőknek, a magányosoknak, a nehézségekkel küzdőknek, a betegeknek, a menekülteknek, a kirekesztetteknek. Mindenkihez juttassuk el a feltámadt Krisztus világosságának egy sugarát, irgalmas hatalmának egy jelét.

Az Úr bennünk is újítsa meg a húsvéti hitet. Egyre inkább tudatosítsa bennünk az evangélium és testvéreink szolgálatára szóló küldetésünket; töltsön el bennünket Szent Lelkével, hogy Mária közbenjárására, az egész egyházzal hirdethessük szeretetének nagyságát és irgalmasságának gazdagságát – hangzott Ferenc pápa fohásza a Regina Coeli elimádkozása előtt.

Ferenc pápa felhívást intézett a márciusban fogságba esett Tom atya kiszabadításáért

A Regina Coeli elimádkozása után Ferenc pápa felhívást intézett a fegyveres konfliktus-zónákban elrabolt személyek kiszabadításáért. Külön emlékeztetett Tom Uzhunnalil szalézi szerzetesre, akit március 4-én raboltak el a jemeni Ádenben.

A Szent Szív Katolikus Egyetem napja Itáliában

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon tartották Olaszországban a Szent Szív Katolikus Egyetem napját. Az idei ünnepi nap témája: „Jelen leszek a holnap Itáliájában”. A pápa azt kívánta, hogy ez a nagy egyetem, amely továbbra is fontos szolgálatot nyújt az olasz ifjúság számára, megújult elkötelezettséggel folytassa küldetését a képzés terén, egyre inkább korszerűsödve a mai igényeknek megfelelően.

Ferenc pápa végül köszöntötte a Szent Péter teret megtöltő mintegy 50 ezer római, valamint Itáliából és a világ különböző részeiről érkezett hívőt. Nagy számban voltak jelen zarándokcsoportok Lengyelországból és Spanyolországból.

A Szentatya külön megemlítette a 22. Római Maratonfutás résztvevőit, valamint az olasz városokból érkezett idei bérmálkozókat. Köszönetét fejezte ki azoknak a plébániai kórusoknak, amelyek tagjai ezekben a napokban a Szent Péter bazilikában kísérték énekükkel a szertartásokat.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.