2016-04-01 16:15:00

A pápa reggeli homíliái az Evangélium szívébe vezetnek el minket


„Gondolatok a szentévre”. Ezzel a címmel jelent meg Gianpiero Gamaleri tömegtájékoztatási szakértő könyve a Vatikáni Könyvkiadónál, amelyet március 30-án mutattak be a Vatikáni Rádió Marconi-termében. A kötet egybegyűjti azokat a kommentárokat, amelyeket a szerző hetente írt Ferenc pápa Szent Márta-házban tartott reggeli homíliáiról az „Il mio Papa” (Az én pápám) c. olasz hetilapban. A bemutatón felszólalt Dario Edoardo Viganò prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa. A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva ezeknek a prédikációknak a sajátosságáról és Ferenc pápa kommunikációs stílusáról szólt.

Életünket átvezeti Isten Szavának az adott részletébe

„Úgy tűnik, hogy ezek a homíliák irodalmi műfajjá váltak. Ferenc pápa bevezet bennünket az Evangéliumba vagy az ószövetségi olvasmányba. Feltesz kérdéseket magának és az őt hallgatóknak arról, amit Jézus vagy egy evangéliumi személy mondott Jézusnak vagy gondolt róla. Tehát életünket átvezeti Isten Szavának az adott részletébe, hogy az mondjon nekünk is valamit. A szöveg ilyen módon közel kerül hozzánk, ami lehetővé teszi, hogy Isten szemén keresztül tekintsünk a világra, a történésekre és a kapcsolatokra” – fogalmazott Viganò prelátus.

A pápa egy ’mesélő’, aki nem koncepciókon vagy elvont gondolatokon keresztül szól hozzánk

Ferenc pápa kommunikációs stílusa nagyon egyéni, mondhatni megismételhetetlen. „A pápa egy ’mesélő’, aki nem koncepciókon vagy elvont gondolatokon keresztül szól hozzánk, hanem történeteket mesél. Amikor a fiatalokkal találkozik, epizódokat, anekdotákat, példabeszédeket mesél… Ezáltal teszi érthetővé, ismerőssé, közelivé az egyház hagyományának evangéliumi üzenetét az emberek számára. Egy másik jellegzetessége a párbeszédes stílus. Gondoljunk csak arra, amikor az Úrangyala imádság során kérdéseket tesz fel a jelenlevőknek vagy mindenkivel kétszer-háromszor elismételtet egy-egy mondatot. Ez hallgatóságát egy családdá teszi és résztvevőivé válunk annak, ami Ferenc pápa szívében és gondolataiban megjelenik. A mai hangoskodó és felületes média világban a pápának sikerül a figyelmet felerősítenie, mert mély hangon, békés stílusban és sok szünettel beszél. Természetesen olyan hang ez, amelynek súlya van, érződik benne annak a sok kilométernek a pora és verejtéke, amelyet megtett Buenos Aires-ben, mint püspöki helynök, majd érsek. Tehát minden szavában egy élet igazságának súlya található” – fogalmazott Viganò prelátus.

Közös nyelvezet

Ezek a hívők és nem hívők által mindennap nagyon várt homíliák a Vatikáni Rádión, a Vatikáni Televíziós Központon és az Osservatore Romano újságon keresztül jutnak el sokakhoz. Ez az együttműködés egyik példája, amely az értékes Szent Márta-házi homíliák terjesztésében megvalósul. „Arra ad példát, hogy miként valósulhat meg a közös szerkesztői irányvonal. Erre irányul a reformfolyamat, amelyben közös nyelvezetet alakítunk ki a Kommunikációs Titkárság egységes nagy portáljához” – hangsúlyozta Dario Edoardo Viganò prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.