2016-03-29 15:29:00

USA: Elhunyt Angelica nővér, az EWTN katolikus televízió alapítója


Angelica nővér, az EWTN katolikus televíziós hálózat alapítója Húsvétvasárnap hunyt el 92 éves korában, hosszú szenvedés után. Az amerikai ferences örökimádó nővér 1981-ben hozta létre az Örök Ige Televíziós Hálózatot (Eternal Word Television Network – Global Catholic Network; EWTN). Azóta a világ egyik legnagyobb vallásos média vállalkozásává vált, amely televíziót, rádióállomásokat, honlapokat és kiadókat működtet.

Az Örök Ige Televíziós Hálózatot 1981-ben hozta létre a kolostor garázsában

Rita Rizzo, a későbbi Angelica nővér 1923-ban született Ohio államban. 1944-ben lépett be a ferences örökimádó nővérek rendjébe Clevelandben. 1961-ben Alabamában megalapította az Angyalos Miasszonyunk kolostort és elkezdett hitoktatást végezni, plébániai előadásokat tartani, majd ezekről kazettasorozatokat készíteni néhány évvel később. Ez vezetett el első rádióprogramjához 1971-ben, amit pedig a televíziós munka és az Örök Ige Televíziós Hálózat megalapítása követett 1981-ben. Ez a televíziós hálózat ott is sikeresnek bizonyult, ahol más vállalkozások elbuktak, bár sokkal jobban finanszírozottak voltak. Angelica nővér 2000-ben mondott le az EWTN vezetéséről és a következő évben agyvérzést kapott, amelyből sosem épült fel és elvesztette beszédkészségét. Az utóbbi néhány hónapban szondán keresztül táplálták.

A Time magazin a legbefolyásosabb amerikai katolikus nőként tartotta számon

„Örök életre szenderülésével Angelica nővér az életszentség és az új evangelizáció iránti elkötelezettség örökségét hagyja maga után, amely mindannyiunknak ösztönzést ad” – nyilatkozta Carl Anderson, a Kolumbusz Lovagok főlovagja a CNA hírügynökségnek, amely az EWTN tulajdonában van. „Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy megismerhettem és segíthettem Angelica nővér munkáját a televíziós hálózat korai időszakában. Az évek során ez a kapcsolat erősödött és ma már a Kolumbusz Lovagok és az EWTN rendszeres partnerkapcsolatot vállal fontos projektekben.” A Time magazin a legbefolyásosabb amerikai katolikus nőként tartotta számon. Temetési szertartására április 1-jén kerül sor az általa, isteni sugallatra 1995-ben épített alabamai kolostor Legszentebb Oltáriszentség kegyhelyén.

(sv) 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.