A pápa nagypénteki keresztútja az irgalmasság jegyében a Colosseumnál

Nagypénteken este negyed tízkor a Colosseumnál kezdődött a keresztúti szertartás, Ferenc pápa bevezető imádságával:

„A mostani rendkívüli szentévben a nagypénteki keresztút is egyedülálló erővel vonz minket, a mennyei Atya irgalmának erejével, aki mindannyiunkra ki akarja árasztani kegyelmét és vigasztalást adó Lelkét. Az irgalmasság a kegyelem csatornája, amely Istentől indul, és kiárad minden emberre. Emeljük fel tekintetünket és szegezzük szemünket őrá, Krisztus Urunkra, az irgalmas Szeretetre! Akkor majd találkozhatunk az ő arcával, aki megbocsátja és eltörli bűneinket, megnyitja előttünk az életszentség útját, amelyen magunkhoz tudjuk ölelni saját keresztünket az ő segítségével, testvéreink iránti szeretetből. Örök Atyánk, add, hogy Máriával együtt be tudjuk fogadni és mindig meg tudjuk őrizni a szeretet ajándékát. Ő, az irgalmasság anyja vigye eléd kéréseinket, amelyekkel hozzád fordulunk magunkért és az egész emberiségért, hogy e keresztút kegyelme elérje minden ember szívét, és új reménnyel töltse el, azzal a csalhatatlan reménnyel, amely Jézus keresztjéből árad”.

A Via Crucis elmélkedéseit a pápa felkérésére Gualtiero Bassetti bíboros, Perugia érseke írta

Az idei Via Crucis elmélkedéseit a pápa felkérésére Gualtiero Bassetti bíboros, Perugia érseke írta. Az elmélkedések egy-egy gondolatait adjuk most közre, tudva, hogy nagyszombati adásunkat sokan Húsvétvasárnap hallgatják.

1. állomás: Halálra ítélik Jézust. Jézus egymagában áll e világ hatalma előtt. Teljesen aláveti magát az emberek ítélkezésének. Pilátus nem érti ezt a titkot. Tanakodik, és magyarázatokat kér. Megoldást keres, és talán eljut az igazság küszöbéig. De úgy dönt, nem lépi át. Az élet és az igazság közül a saját életét választja. A mai nap és az örökkévalóság közül a mai napot választja. A tömeg Barabást választja, Jézustól pedig elfordul. Nem érti meg, hogy az ember vereségéből elérkezhet Isten igazságossága.

2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet. A félelem elbújik a világ magatartásformái, a gúnyolódás, megalázás, erőszak és kinevetés mögé. Most már saját ruhájába öltöztetve látjuk Jézust, pőre emberségében, fájdalomtól gyötörten és véresen, minden „bíbor” nélkül, istenségének legkisebb jele nélkül. Pilátus így állítja a nép elé: „Ecce homo!” Íme, az ember! Ez a sors vár Krisztus követőire.

3. állomás: Jézus először esik el a kereszt alatt. Jézus a próféta által meghirdetett bárány, aki magára vette az egész emberiség bűnét. De létezik egy még mélyebb pont: Jézus elesik e kereszt súlya alatt. Egy Isten, aki elesik! Jézus elesik a kereszt súlya alatt, de nem törik meg. Nézzük, ott van Krisztus! Kidobott a kidobottak között. Utolsó az utolsók között. Hajótörött a hajótöröttek között. De így is, éppen így, a földre esve, mint földbe hullott mag, Isten hűséges önmagához, hűséges a szeretetben.

4. állomás: Jézus találkozik édesanyjával. Isten azt akarta, hogy az élet a szülés fájdalmain keresztül jöjjön a világra: egy asszony fájdalmain keresztül, aki életet hoz a világra. Mindenkinek szüksége van anyára, még Istennek is. „Az Ige testté lett” egy szűz lány méhében. Mária befogadta őt, és most vele együtt érkezett el az ő „órájához”. Az anya teljesen osztozik fia fájdalmában, szemében viszont remény is csillog az Angyali Üdvözlet óta.

5. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak hordozni a keresztet. A szenvedés egyszer csak kopogtat az ajtónkon, sosem várjuk. Mindig kényszerként, olykor egyenesen igazságtalanságként jelenik meg. Drámaian felkészületlenül találhat minket. Cirenei Simon segít, hogy meglássuk az emberi lélek törékenységét, mert jelzi: még Isten Fiának is szüksége volt valakire, aki segíti hordani keresztjét. Ez a Cirenei az Isten irgalmassága, amely megjelenik az emberek élettörténetében.

6. állomás: Veronika megtörli Jézus arcát. Egy bátor nőről van szó, aki készségesen hallgat a Lélekre és követi indításait, aki képes felismerni Isten Fiának dicsőségét Jézus eltorzult arcán. A szeretet erőssé teszi arra, hogy szembeszálljon az őrökkel, hogy átverekedje magát a tömegen, hogy egészen az Úr közelébe férkőzzön, és egy olyan gesztust tegyen, amely együttérzéséről és hitéről tanúskodik: megtörli Jézus vérző sebeit, letörli fájdalmának könnyeit, és szemléli azt az eltorzult arcot, amely mögött ott rejtőzik Isten arca.

7. állomás: Jézus másodszor esik el. Jézus még egyszer elesik. A kereszt súlya összetörte, de nem ölte meg. Jézus ismét felfedi teljes emberségét. Nincs ember, aki földre akarna esni és el akarna bukni. Főleg nem mások szeme előtt. Jézus azonban a „hatalom nélküliek hatalmát” testesíti meg.

8. állomás: Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal. Jézus, jóllehet a fájdalom meggyötörte, és az Atyánál keres védelmet, együttérez az őt követő néppel, és megszólítja a nőket, akik a Kálváriára vezető úton kísérik. Szava határozott felhívás a megtérésre. Megtisztítja Jeruzsálem e leányainak tekintetét.

9. állomás: Jézus harmadszor esik el. Isten Fia teljes súlyával megtapasztalja az emberi létállapotot. Az irgalmasság vezette Istent, hogy ilyen mélyre ereszkedjen, hogy az út porában feküdjön. A porban, melyet átitat Ádám verejtéke, Jézusnak és a történelem minden vértanújának vére; a porban, melyet oly sok testvérünk könnyei áztattak, akik azért hulltak a porba, mert az ember erőszakos a másik emberrel, de az Úr még ezt a könnyekkel áztatott, bántalmazott, megerőszakolt és kifosztott port is magához ölelte.

10. állomás: Megfosztják Jézust ruháitól. Végtelen távolság választja el a Megfeszítettet hóhéraitól. A ruhák iránti nyomorúságos érdeklődésük miatt nem képesek megragadni annak a védtelen és megvetett, kicsúfolt és megkínzott testnek az értelmét, nem képesek felfogni, hogy ebben a testben Istennek az egész emberiség üdvösségére vonatkozó akarata valósul meg. Az a test, amelyet az Atya a Fiúnak készített, most a Fiú szeretetét fejezi ki Atyja felé, Jézus teljes önátadását az embereknek.

11. állomás: Keresztre szegezik Jézust. Jézus a keresztfán függ. A „Királyi zászló jár elöl” kezdetű liturgikus himnusz szerint a kereszt „termékeny és dicsőséges fa”, „nászágy, trónus és oltár”. E trónus magasából Jézus megbocsát megfeszítőinek. Krisztus keresztjén az a mindenhatóság ragyog, amely kiüresíti önmagát, az a bölcsesség fénylik, amely kicsinnyé válik, az a szeretet tündöklik, amely áldozatul adja önmagát.

12. állomás: Jézus meghal a kereszten. Ez Isten halála? Nem, hanem a hitről való legmagasztosabb tanúságtétel. A 20. századot a vértanúk századának nevezik. Maximilian Kolbe atya és Edith Stein életpéldája ragyogva fénylenek. De Krisztus testét még ma is keresztre feszítik sokfelé a világban. A 21. század vértanúi a mai világ igazi apostolai. A nagy sötétség közepén azonban lángra lobban a hit: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”.

13. állomás: Leveszik Jézust a keresztről. Arimateai József befogadja Jézust, még mielőtt meglátta volna dicsőségét. Bátorsága azonban nem merészség, hanem a hit ereje. És végül ki fogadhatta volna ölébe Jézus élettelen testét, ha nem az, aki életet adott neki? Mária, amikor átöleli halott fiát, újra kimondja igenjét.

14. állomás: Sírba teszik Jézust. Miközben József lezárja Jézus sírját, ő alászáll a poklokra és kitárja azok kapuit. Azt, amit a nyugati egyház a „poklokra való alászállásnak” hív, a keleti egyház már anasztasziszként, vagyis feltámadásként ünnepli. A testvéregyházak így közlik az emberrel az egyetlen misztérium teljes igazságát. Istenünk, te abban a csendben, ahová a mi szabadságunk helyezett, továbbra is működsz, hogy új kegyelmet önts az emberbe, akit szeretsz. Lépj be hát sírjainkba: éleszd fel szereteted tüzét minden ember szívében, minden család körében, minden nép lépteiben!

(A keresztút szövegét P. Tőzsér Endre SP fordításában közöltük. Forrás: Magyar Kurír)

(vl)