2016-03-25 18:30:00

Urunk kínszenvedésének szertartása: engesztelődjetek ki Istennel!


Nagypénteken délután 5 órakor Ferenc pápa vezetésével került sor Urunk kínszenvedésének szertartására a Szent Péter bazilikában. A homíliát P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház prédikátora mondta. Szentbeszédében a második korinthusi levél egy gondolatából indult ki: „Engesztelődjetek ki Istennel!” (2 Kor 5,21) Ezt követően Isten igazságossága és irgalma összefüggését értelmezte.

Mit jelent Isten igazságossága? 

Pál apostol nem történelmi, szentségi, hanem egzisztenciális kiengesztelődésről szól, amely személyes és a jelenben megvalósítandó. Az irgalmasság éve kitűnő alkalom arra, hogy rávilágítson a bibliai Isten valódi képére, aki nemcsak irgalmasan cselekszik, hanem maga az irgalmasság. P. Cantalamessa feltette a kérdést: Mit jelent Isten igazságossága? Úgy tesz igazságot, hogy irgalmas. Ez Krisztus nagy újdonsága. Isten „igazságos” és „megigazulttá tesz” (Róm 3,26). Ebből semmit nem értünk meg, ha nem tudjuk, mi „Isten igazságossága”. Az a cselekedet, amely által Isten igazzá teszi azokat, akik hisznek Fiában. Nem igazságtételről van szó, hanem igazzá tételről. Isten igazságosságának megnyilvánulása pedig jóságának, szeretetének és irgalmasságának  megnyilvánulása. Igazságossága nem áll szembe irgalmasságával, hanem éppen abban rejlik.

Nem a halál, hanem a szeretet üdvözített minket!

Milyen fontos dolog történt a kereszten, ami igazolja az emberiség sorsában bekövetkezett radikális változást? – tette fel a kérdést a Pápai Ház prédikátora. Isten nem elégedett meg az ember bűneinek megbocsátásával. Sokkal többet tett, magára vette azokat. Nem a halál, hanem a szeretet üdvözített minket! Isten szeretete azon a távoli ponton érte el az embert, ahová önmagát elűzte Isten elől menekülve, vagyis a halálban. Krisztus halála Isten bűnösök iránti irgalmasságának legmagasabbrendű bizonyítékaként jelent meg. Ezért is nem a magányban történik, hanem két gonosztevővel együtt. Jézus barátja akar maradni a bűnösnek a legvégsőkig, ezért hal meg úgy, mint ők és velük együtt.

Bármilyen messzire is érhet az ember gyűlölete, Isten szeretete mindig erősebb volt és lesz

Itt az idő, hogy tudatára ébredjünk: az irgalmasság ellentéte nem az igazságosság, hanem a bosszú – figyelmeztetett P. Cantalamessa. A bűnök megbocsátásával Isten nem az igazságosságról mond le, hanem a szemet szemért törvényéről. Nem a bűnös halálát akarja, hanem, hogy megtérjen és éljen. (vö. Ez 18,23) Jézus a kereszten nem azt kérte az Atyától, hogy álljon bosszút ügyében. Bármilyen messzire is érhet az ember gyűlölete, Isten szeretete mindig erősebb volt és lesz. Pál apostol buzdítása szól hozzánk: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat”. (Róm 12,21)

Csak egyetlen dolog üdvözítheti a világot, az irgalmasság!

Igyekezzünk tehát demisztifikálni a bosszút, amely ragályossá vált, megfertőzve a gyermekeket is. Már a videó-játékokban is bosszúról van szó, amelyet a pozitív hős győzelmeként mutatnak be. Az emberiség szenvedésének több mint fele (eltekintve a természet adta rossztól) a bosszúvágyból származik az emberek illetve az országok egymás közötti kapcsolataiban. Csak egyetlen dolog üdvözítheti a világot, az irgalmasság! – mutatott rá P. Cantalamessa. Különösképpen megmentheti a legértékesebb és legtörékenyebb dolgot ma a világban: a házasságot és a családot.

Imádkozzunk a Mennyei Atyához, hogy vegye ki az emberek, a családok, a népek szívéből a bosszúvágyat

Imádkozzunk a Mennyei Atyához, hogy Fia érdemeiért, aki bűnné vált a kereszten, vegye ki az emberek, a családok, a népek szívéből a bosszúvágyat. Kérjük, hogy a Szentatya szándéka, miszerint ezt az évet az irgalmasság szentévének hirdette ki, találjon konkrét válaszra a szívünkben és segítse mindenki számára szíve mélyén megtapasztalni az Istennel való kiengesztelődés örömét – zárta homíliáját P. Raniero Cantalamessa Nagypénteken, Urunk kínszenvedésének szertartásán.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.