2016-03-23 17:02:00

Az argentin diktatúra idejéhez kötődő vatikáni levéltári anyagok megnyitásáról


A szentszéki szóvivő szerdán újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: „Ahogy már korábban elhangzott, Ferenc pápa kifejezte szándékát, hogy megnyissa tanulmányozás céljára azokat a vatikáni levéltári anyagokat, amelyek az argentin diktatúra időszakára (1976-1983) vonatkoznak. Ez természetesen feltételezi az anyag katalogizálását.

A munka halad előre és előreláthatólag a következő két hónapban befejezésre kerül. Ezt követően döntenek majd az anyag tanulmányozásának idejéről és feltételeiről az argentin püspöki konferenciával egyetértésben. Mostantól kezdve igyekeznek válaszolni azokra a konkrét kérdésekre, amelyek jogi és humanitárius jellegű témákhoz kapcsolódnak.”

Csütörtökön emlékezik Argentína a katonai puccs 40. évfordulójára. 1976. március 24-én Isabel Perón elnökasszonyt elmozdítva hivatalából a fegyveres erők juntája vette át a hatalmat, és az általa Nemzeti Újjászervezési Folyamatnak nevezett politikát folytatta 1983-ig. A katonai kormány elnyomta az ellenzéket és a baloldali csoportokat illegális eszközöket használva ("piszkos háború"), amely során a disszidensek ezrei "tűntek el".

A Vatikáni levéltár őrzi a Buenos Aires-i nunciusok jelentéseit a püspökök álláspontjáról, a junta politikájáról, a bírósági eljárásokról, a letartóztatásokról és az eltűnésekről – adja közre az AFP hírügynökség. Az argentin püspökök megosztottak volt a diktatúra tekintetében. Nagy részük támogatta a katonai hatalmat szemben a papság egy szélső baloldali ágával. Jorge Bergoglio akkoriban még nem volt püspök, igyekezett távolságot tartani a juntától. Pápává választása után tanúságtételek kerültek napvilágra, amelyek megerősítették, hogy segítette a disszidenseket, egyháziakat és világiakat egyaránt. Közel 30 ezer személyt tűnt el a diktatúra idején. Hozzátartozóik, a Mayo téri nagyanyák kéréssel fordultak Ferenc pápához, hogy segítse feltárni az eltűntek sorsának alakulását.

„A döntés történelmi jelentőségű egész Latin-Amerika régiójára vonatkozóan” – nyilatkozta Luis Badilla az Il Sismografo honlap szerkesztője az AFP hírügynökségnek. Latin-Amerikában a katonai államcsínyek diktatúrákat hoztak létre 1964-től Brazíliától kezdve Chiléig. Az argentin sajtó szerint a pápa ígéretet tett Uruguay szentszéki nagykövetének, hogy hasonlóképpen megnyitják az uruguayi diktatúrát érintő vatikáni levéltári anyagokat is – írja az AFP hírügynökség.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.