2016-03-02 16:46:00

Ferenc pápa szerdai katekézise az irgalmasság és a figyelmeztetés kapcsolatáról


Pár nap óta beszökött a tavasz Rómába és így szerdán is derűs napfényben tartotta meg Ferenc pápa az általános kihallgatást. Az irgalmasság témájának a sorozatában ezúttal a misericordia és a correctio, vagyis az irgalmasság és az intés-figyelmeztetés kapcsolatát elemezte. Bibliai tanításként Izajás könyvének első sorait magyarázta:  „Halljátok, egek és te, föld, figyelj, mert az Úr beszél: „Fiakat neveltem és naggyá tettem őket, ők mégis hűtlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni!” (Iz 1,2-3).

Isten engedi, hogy a szeretet szóljon

„Az Isten, prófétája által egy csalódott atya keserűségével beszél: felnevelte a fiait, akik fellázadtak ellene, noha még a jószág is hűséges a gazdájával szemben, a nép ellenben elutasítja az Isten ismeretét. Isten mégis hagyja, hogy a szeretet beszéljen és felhívással fordul romlott fiai lelkiismeretéhez. Igen, ezt teszi velünk, elénk jön, hogy megszerettesse magát. Az atya-fiú kapcsolat, amire a próféták oly sokszor hivatkoznak az Isten és a nép közötti szövetség összefüggésében, mára kifordult a természetes jellegéből. A szülők nevelői küldetése arra irányul, hogy növekedjenek a szabadságban, hogy felelőssé váljanak, készen a jótettekre. Sajnos a bűn következtében a szabadság a függetlenség és a büszkeség követelményévé vált” – hangsúlyozta a pápa.

Hibáink ellenére mindig velünk marad

„Ebben a helyzetben az Isten felhívással fordul a népe felé: „Elhibáztad az utat”, de gyengéd keserűséggel azért így szólít: „Én népem!”. Isten soha nem tagad meg, az ő népe vagyunk, még a legrosszabb férfiak és nők is! Ilyen az Isten, azt mondja: Gyere, fiam! Ez az Atya szeretete, ez az Atya irgalma. Így ad nekünk az Atya reménységet és bizalmat. Az őhozzá tartozást bizalommal és engedelmességgel kell megélni, annak tudatában, hogy ez az atyai szeretet adománya”.

Szigorú szavakkal segít az Isten   

„Lám, a bűnös nemzet…, romlott fiak! Elhagyták az Urat, s megvetették Izrael Szentjét, hátat fordítottak neki” (Iz 1,4) – olvasta tovább a próféta szavát a pápa. A bűn következménye lett a szenvedés, amit a tönkretett és pusztasággá lett ország is elszenved, ezért lakatlanná válik. Ahol az Istent és az atyaságát elutasítják, nem marad meg az élet, gyökereit elveszti. A próbatétel azt szolgálja, hogy a nép megtapasztalja az Istentől elhagyott állapot keserűségét. A szenvedés egy önpusztító döntés elkerülhetetlen következménye, ami arra kell, hogy indítsa a bűnöst, hogy megnyíljon és megtérjen”.

Aki orvos helyett kuruzslóhoz megy, nem gyógyul meg      

„Ez az isteni irgalmasság útja: Ő nem bánik velünk bűneink szerint. Büntetése megfontolásra indító eszköz, Isten megbocsát a népének, kegyelme nem pusztít el mindent, nyitva hagyja az ajtót a reménység számára. Az üdvösség magába foglalja a döntést a meghallgatásra, a készséget a megtérésre. Az Úr irgalmasságában egy olyan utat jelöl, mely nem a szertartásszerű áldozatok útja, hanem az igazságosságé. A kultuszt akkor helyteleníti, amikor az nem megtérésre indít, hanem annak a helyébe lép. Hogy jó értsük, tette hozzá szabadon a pápa, egyszerű szavakkal: Amikor az ember beteg, orvoshoz megy, ha bűne van, az Úrhoz tér. De ha az orvos helyett kuruzslóhoz megy, akkor nem gyógyul meg. Hányszor is kerülünk téves utakra, amikor önigazolást keresünk, olyan igazságot és békét, amit nem az Úrtól kérünk – nyomatékosította a pápa.        

Tiszta kézzel közeledjünk az Úrhoz!

A próféta erős képét a „véráldozattól véreskezű adományozók” kapcsán Ferenc pápa így értelmezte: „Én az egyház néhány „jótevőjére” gondolok, akik adományokkal jönnek az egyház számára, de adományuk közben kizsákmányolt és sanyargatott emberek vérének gyümölcse. Én azt mondom ezeknek: Menjetek, vigyétek el innen a csekkjeiteket, égessétek el!  Éppen ezért szükséges, hogy tiszta kézzel közeledjünk az Úrhoz, kerüljük a rosszat és gyakoroljuk az igazságosságot! Ahogyan szépen tanítja a próféta: „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet” (Iz 1,17) – zárta katekézisét Ferenc pápa.

(vl)

 

 

 

 

 

                                             








All the contents on this site are copyrighted ©.