Újságírók beszélgetése a pápával Mexikóból hazatérőben - teljes változat

Ferenc pápa február 17-én, szerdán este negyed nyolckor indult vissza mexikói apostoli útjáról és a 9720 km-es légiutat 12 órás repülés során tette meg 76 újságíróval együtt a gép fedélzetén. P. Lombardi szóvivő vezetésével ezúttal is sor került egy hosszú és érdekes fedélzeti sajtókonferenciára, amelyben a vatikanista tudósítók nagy nyelvi csoportok szerint „direktben” kérdezhették a pápát. Ő pedig állta a sarat és a tőle megszokott közvetlenséggel és őszinteséggel válaszolt az egyenes és sokszor kényes kérdésekre. Először a házigazda és vendéglátó mexikói újságírók kérdezték őt.  

A „Milenio” mexikói újság a desaparecidos, az eltűntek sorsa felől érdeklődött és hogy sikerült-e a családtagjaiknak a pápával találkozniuk.

„Igen, voltak próbálkozások, hogy fogadjak ilyen személyeket. De olyan sok csoport van és annyira megosztottak egymás között, tele benső harcokkal. Jobbnak láttam, hogy egy szentmisén vegyenek részt, ahol mindenki látja egymást. Tehát részemről volt egy ilyen készség. Gyakorlatilag viszont lehetetlen volt minden egyes csoportot külön fogadni, melyek ennyire megosztottak egymás között. Nagyon nehéz ezt a helyzetet megérteni, pláne nekem, aki egy külföldi vagyok. Sajnos a mexikói társadalom áldozata ennek a bűnténynek, amely eltűnteti és leselejtezi az embert. Erről én nyíltan beszéltem. Ez nagyon nagy fájdalom nekem, amit magamban hordok, mert ez a nép nem érdemli meg ezt”.     

Az ugyancsak mexikói 11-es TV csatorna az országban esett pedofil ügyekről, Maciel atya esetéről kérdezte a pápát, mert az áldozatok továbbra sem érzik az egyház támogatását. Gondolt-e a velük való találkozóra és vajon megoldás-e az, ha ilyenkor a pedofil pap egyszerűen plébániát cserél?

„Az utóbbi kérdéssel kezdem – válaszolt kimerítően a pápa. Lelkiismeretlen az a püspök, aki a papját - miután bizonyosságot nyer, hogy pedofil – áthelyezi egy másik plébániára. A legjobb dolog, amit tehet, ha benyújtja a lemondását. Maciel ügye kapcsán elismerésemet fejezem ki annak az embernek, akinek abban az időben nem volt ereje érvényesíteni a meggyőződését, mígnem később sikerült azt érvényre juttatnia. Az ő neve: Ratzinger bíboros!” - és a pápa tapsot kért érte. „A Hittani Kongregáció prefektusaként mindent a kezében tartott, mindent kivizsgált, mindent, de mindent egybegyűjtött, de nem tudta végrehajtani azt. Ellenben, ha emlékeztek, tíz nappal Szent II. János Pál halála előtt azon a nagypénteki keresztúton az egész egyháznak elmondta, hogy meg kell tisztítani az egyházat a „disznóságaitól”, tisztátalanságaitól”.  (A pápa az erős szót „porquerias” spanyol nyelven mondta)

És a Pro Eligendo Pontefice szentmisén, ő tudta magáról, hogy egy jelölt, nem akarta elkendőzni az állásfoglalását, pontosan ugyanazokat a dolgokat mondta el. Vagyis volt bátorsága ahhoz, hogy kinyissa ezt az ajtót. Emlékeztetni szeretnélek benneteket azoknak a rejtett munkájára, akik előkészítették az utat, hogy feltárják ezt a fejezetet. És most jelenleg is erőteljesen dolgozunk. Beszéltem a bíboros államtitkárral és a bíborosi tanácsadó testülettel, mely egy harmadik titkárt nevezett ki a Hittani Kongregáció mellé, hogy kifejezetten csak ezekkel az esetekkel foglalkozzon. A kongregáció ugyanis nem elegendő mindezen teendők ellátására”.

Ferenc pápa ennél a kérdésnél maradva részletesen elemezte az eljárásmódot, majd így folytatta:

„A kiskorúak védelmére létrehozott bizottság nagyon jól dolgozik, de nem szorítkozik csak a pedofília ügyeire, hanem a kiskorúak védelmére… Hálát adok az Istennek, hogy fény derült ezekre a dolgokra, és tovább kell folytatni annak a feltárását. Végül szeretném elmondani, mekkora szörnyűség az, ha egy pap, akit fölszentelnek azért, hogy a gyermeket Isten színe elé vigye, ellenben „megeszi” őt egy ördögi áldozatban és tönkreteszi. Ami pedig Maciel ügyét illeti, visszatérve a Kongregációra, egy intézkedés már megtörtént és jelenleg a Kongregáció vezetése részéről is folyamatban van egy intézkedés.

A mexikóiak után a brit Reuters hírügynökség élesen kérdezett rá egy nagyon kényes kérdésre.

Szentatya, ön nagyon sokatmondóan beszélt a migránsok problémáiról. A határ másik oldalán most egy meglehetősen kemény választási kampány folyik. A Fehér Ház egyik lehetséges jelöltje a republikánus Donald Trump, egy közeli interjúban kijelentette, hogy ön egy politikus, és egy bábu, egy eszköz a mexikói kormány kezében a bevándorláspolitika számára… Ő kijelentette, hogy ha megválasztják, akkor 2500 km hosszú falat épít a határon és 11 millió illegális bevándorlót deportál, családokat elválasztva így egymástól… Nos, mindenekelőtt azt szeretném megkérdezni, hogy mit gondol ön ezekről a vádakról, és hogy egy katolikus amerikai vajon szavazhat-e ilyen fajta személyre?

Hála Istennek, hogy azt mondta, én politikus vagyok, mert Arisztotelész meghatározása szerint az emberi személy „animal politicus”, politikus lény, ezek szerint tehát legalább emberi személy vagyok, nem? És hogy egy báb vagyok, talán…, nem tudom…, ezt az önök és az emberek ítéletére bízom. És aztán, ha egy ember csak falakra gondol, legyen is az bárhol, és nem arra, hogy hidakat csináljon, akkor az nem keresztény. Az ugyanis (a fal) nincs az evangéliumban. Amit pedig nekem mondott, hogy mit is tanácsolnék, hogy szavazzon-e vagy sem: én nem avatkozom bele. Csak azt mondom, hogy az az ember nem keresztény, ha ezt így mondja. Azt is látni kell, vajon ő így mondta-e ezeket a dolgokat. Éppen ezért jóhiszeműen kételkedem”.

A France Press tudósítója utalt Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozatára, melyet az egész világ történelmi lépésként üdvözölt. De Ukrajnában a görög-katolikusok úgy érzik, hogy elárulták őket és „politikai dokumentumról” beszélnek, mely az orosz politika támogatásával született. E téren ismét kiújult a szavak háborúja. Gondolja, hogy el tud menni Moszkvába? Meghívta a pátriárka? Vagy talán Krétára megy, hogy köszöntse a pánortodox zsinatot? 

„A végéről kezdem. Lelkileg leszek jelen, egy üzenettel. Szívesen elmennék, hogy köszöntsem őket a pánortodox zsinaton, de ők a testvéreink és tiszteletben kell tartanom őket. Tudom, hogy ők meg akarnak hívni katolikus megfigyelőket és ez egy szép híd. De a katolikus megfigyelők mögött ott vagyok én, imádkozom a legjobb kívánságokkal, hogy az ortodoxok haladjanak tovább, előre, mert a testvéreink és a ő püspökeik olyan püspökök, mint mi. Aztán pedig Kirill a testvérem. Megcsókoltuk és megöleltük egymást, aztán egy órán át beszélgettünk

P. Lombardi megjegyezte: Két órán át!

„Jó, két órát, melynek során testvérként beszélgettünk. Senki sem tud egyebet, mint amit mi együtt a végén nyilvánosan elmondtunk. A nyilatkozat kapcsán, amikor elolvastam az Ukrajnában közzétett cikket, aggodalom fogott el, mert Szvjatoszlav Sevcsuk (kijevi görög-katolikus nagyérsek) azt  mondta, az ukrán nép vagy sok ukrán mélységesen csalódott és úgy érzi, hogy elárulták. Mindenekelőtt én jól ismerem Szvjatoszlavot, Buenos Aires-ben négy éven át együtt dolgoztunk. Amikor őt 42 évesen megválasztották (nagyérseknek) visszatért Buenos Aires-be, hogy elvigye a dolgait. Eljött hozzám és nekem ajándékozott egy kicsi Irgalmas Szűzanya ikont és azt mondta: „Ez velem volt idáig mindig az egész életemben, most rád akarom hagyni, amiért négy éven át kísértél engem”. Ez az ikon egyike azon kevés dolognak, amit Buenos Aires-ből idehozattam és most az íróasztalom fölött van. Vagyis ő egy olyan ember, aki iránt tisztelettel és családias lelkülettel vagyok, tegeződünk egymással… De éppen ezért tűnt ez nekem furcsának, és most arra utalok, amit itt korábban nektek mondtam, hogy egy hír, egy nyilatkozat megértéséhez szükség van az egész értelmezésének a keresésére”.

Ferenc pápa itt utalt arra az interjúra, amit valószínűleg Sevcsuk nagyérsek egy ukrán papnak adott február 14-én vasárnap és ezt az egy-két oldalas interjút Ukrajnában közzétették.

„Ennek rövid harmadik fejezetében, ez a dogmatikai rész, Sevcsuk kijelenti, hogy ő az egyház gyermeke, közösségben Róma püspökével, az egyházzal. Beszél a pápáról, a pápa iránti közelségéről, a hitéről, és az ortodox nép hitéről. Ebben a dogmatikai részben nincs semmi nehézség, ortodox, azaz igazhitű a szó jó értelmében, vagyis katolikus tanítás. Aztán, miként minden interjúban, mint például ez itt most, mindeniknek joga van elmondani az ő dolgait, és ezt nem a találkozóról mondja, mert az így szól: „Az egy jó dolog és tovább kell mennünk”. Ebben a második fejezetben az ő személyes véleménye van. Például, amikor én azt mondtam azokról a püspökökről, akik áthelyezik a pedofil papokat egy másik plébániára, hogy jobb lenne, ha lemondanának, az egy dolog, az nem dogmatika, hanem az, amit én gondolok. Éppígy neki is megvannak a saját személyes elképzelései a párbeszéd számára és joga van ehhez. Mindaz, amit a dokumentumról mond, az a probléma. A találkozás tényéről…, ez rendben van . És a dokumentum? Ezen lehet vitatkozni, van még hozzá egy kiegészítés is: Ukrajna jelenleg a háború a szenvedés idejét éli megannyi értelmezéssel. Én sokszor szóltam az ukrán népről, imádságot és lelki közelséget kértem számára, akár az Úrangyala imádságok akár a szerdai kihallgatások alkalmával. De egy megélt háborúnak a történelmi ténye, mint … mindenkinek megvan a saját elképzelése erről a háborúról, ki kezdte el, hogyan csinálják, hogyan nem csinálják. Nyilvánvaló, hogy ez egy történelmi probléma, de egy személyes, egzisztenciális problémája is annak az országnak, ami szenvedésről szól. Itt közbeszúrok egy fejezetet: érthető, hogy a hívek, ahogy Sevcsuk mondja: „Sok hívő felhívott vagy írt és elmondta, hogy mélységesen csalódtak és azt érzik, hogy Róma elárulta őket”. Nemde érthető, hogy egy nép ebben a helyzetben így érez?”. De hogy a dokumentum vitatható lenne Ukrajnának erről a kérdéséről…? Hiszen azt mondja, hogy állítsák meg a háborút és hogy egyezzenek meg! Én magam is személyesen azt mondtam, hogy a minszki megállapodások menjenek tovább és ne töröljék el könyökkel mindazt, amit a kezekkel megírtak, nemde? Róma egyháza, a pápa maga mindig azt mondta: Keressétek a békét! Fogadtam mindkét elnököt, egyenlőképpen. És amikor azt mondja, amit a népétől hallott, akkor én megértem őt. De nem „a” hírt. Mert „a hír” az Egész! Ha elolvassátok az egész interjút, akkor látjátok, hogy van egy sor komoly dogmatikai dolog, mely megmarad, aztán vágy van az egységre, hogy menjünk tovább. Ő egy ökumenikus ember. Azt írta nekem, amikor tudomást szerzett a találkozóról, testvérként megosztva velem a véleményét, hogy neki nem tetszik a dokumentum, így, nem tetszik abban az értelemben, hogy tiszteletben kell tartanunk a dolgokat, hogy mindenki szabadon gondolkodhat ebben a nehéz helyzetben. És Rómából most a nuncius van a fronton, ahol harcolnak, segíti a katonákat és a sebesülteket. Róma egyháza annyi, de annyi segítséget küldött oda és mindig békét, megegyezést akart, a minszki megállapodás tiszteletben tartását és így tovább. De ne ijedjünk meg attól a mondattól: ez egy lecke, egy üzenet, amit az egész figyelembevételével kell értelmezni, nem pedig csak egy részként.

Kirill pátriárka meghívta Önt Moszkvába?

Ha most egy dolgot elmondok, akkor mondani kell egy másikat is és megint egy másikat. De inkább arról szólok, amit mi ketten elmondtunk, egyenként. Legyen tehát csak az, amit nyilvánosan együtt elmondtunk. Ez tény. És mi mást kellene még mondanom? Ha el kellene mondani azt, amit négyszemközt beszélgettünk, akkor az nem lenne privát dolog. Egyet mondhatok, hogy boldogan jöttem el onnét és ő is! 

Az olasz újságírók nevében az „Il Sole 24 Ore” lap az olasz parlamentben a civil együttélésről folyó vitáról kérdezte a pápa véleményét, ami a társadalomban még a katolikusokat is megosztja

„Mindenekelőtt, én nem tudom, hogy miként állnak a dolgok az olasz parlamentben. A pápa nem avatkozik bele az olasz politika életbe. Az olasz püspökökkel folytatott első ülésünkön, 2013 májusában, három dolog egyikeként azt mondtam: „Az olasz kormánnyal ti foglalkozzatok”. A pápa mindenkiért van, és nem vehet részt egy ország konkrét belpolitikájában, mert nem feladata az a pápának. Ebben a dologban nem ez az első ország, melynek van tapasztalata erről. Azt hiszem, hogy az egyház mindig megmondta erről a véleményét...”

A spanyol sajtó nevében a „Cope” tudósítója kérdezte:

A Zíka vírus főként Dél-Amerikát fenyegető veszélye kapcsán a terhes nők lehetőségeiről kérdezte a pápát: az abortusszal szemben mi itt a kisebb rossz?

„Az abortusz nem egy „kisebb rossz”. Ez egy bűntény. Kivégezni valakit, hogy megmentsünk egy másikat! Ezt csinálja a maffia is. Bűntény, abszolút rossz! A kisebbik rosszról szólva, elkerülni a terhességet, szembenálló fogalmakat használva, az ötödik és a hatodik parancsolat között…A nagy VI. Pál mondta, aki nehéz helyzetekben, Afrikában, megengedte a nővéreknek, hogy fogamzásgátlót használjanak nemi erőszak esetén. Ne keverjük össze, hogy terhesség esetén az elkerülendő rossz egyedül csak az abortusz! Az abortusz nem egy teológiai probléma: emberi probléma, orvosi probléma. Megölnek egy személyt, hogy megmentsenek egy másikat – a legjobb esetben. Ez szemben áll Hippokratész esküjével, amit az orvosoknak le kell tenni. Ez egy rossz önmagában, de nem egy vallási rossz, kezdetben. Aztán nyilvánvalóan, minthogy van emberi rossz, miként minden gyilkosság, ítélet alá esik. Ellenben, a terhesség elkerülése nem abszolút rossz. Bizonyos esetekben, amit VI. Pál említett, világos volt. Én is arra bíztatom a kutató orvosokat arra, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy megtalálják ezeknek a szúnyogoknak az ellenszerét, melyek ezt a fertőzést hordozzák. Ezen dolgozni kell…!”   

A KNA német katolikus sajtóügynökség a pápának odaítélt Nagy Károly díj kapcsán kérdezte: Elődje Szent II. János Pál pápa is megkapta, nagyra tartotta, miként nagyon értékelte az Európai Uniót is, mely most szinte darabokra esik a menekültválság miatt, Hogyan látja ezt?

„Ami a Nagy Károly díjat illeti, nekem az a szokásom, hogy sohasem fogadok el kitüntetéseket és díszdoktori címeket. Nem alázatból, hanem mert nem tetszenek ezek a dolgok. Badarság, nem tetszik nekem. Ám ebben az esetben, nem mondom, hogy kényszerből, de meggyőzetés révén, Kasper bíboros „szent és teológiai makacssága” által, akit Aachenben arra választottak, hogy meggyőzzön engem. Erre igent mondtam, de az átadás itt a Vatikánban lesz, és a díjat felajánlom Európának, hogy díszítse azt, azért, hogy Európa meg tudja tenni, amit Strasbourgban kívántam neki. Könnyebb neki ugyanis, ha nem Nagymama-Európa, hanem Anya-Európa. Továbbá, az újságot olvasva a menekültválságról – az újság nevét nem mondom meg, de úgy is tudják, úgy tizenöt perc körül olvasgatom csak naponta, mert az Államtitkárság úgyis tájékoztat – megtetszett egy szó: „az Európai Unió újraalapítása’. Az alapító nagy Atyákra gondoltam, de hol van ma Schuman, hol van Adenauer? Ezek a nagyok alapították a háború után az Európai Uniót. Tetszik nekem az „újra-alapítás” gondolata! Bárcsak megcsinálnák! Mert hiszen Európa, ha nem is mondom, hogy „egyetlen”, de egy erő, egy történelem, amit nem szabad eltékozolni, és mindent meg kell tenni, hogy az Európai Uniónak legyen ereje és ihletettsége ahhoz, hogy előre menjen”.  

Az Nbc News újságírója Amerika (USA) sajtója képviseletében a családok és az irgalmasság szentéve kapcsán kérdezte, vajon az egyház az irgalmasság jegyében nem bocsát meg könnyebben egy gyilkosnak, mint egy elváltnak…

„Tetszik a kérdés. A családról a két szinódus és a pápa is beszélt a szerdai katekéziseken. A Húsvét előtt megjelenő posztszinodális dokumentum egyik fejezete előveszi mindazt, amit a szinódus mondott sérült családokról és azok gondozásáról. Ez egy gond, miként a házasságra előkészítés is. A papszenteléshez nyolc év tanulás és készület szükséges, ellenben az életre szóló házasság megkötéséhez három-négy konferencia vajon elég lehet-e? A házasságra előkészítés nagyon fontos, amit az egyház, legalábbis az én hazámban, Dél-Amerikában nem értékelt kellőképpen. „Sietős házasságnak” hívták nálunk az érkező gyerek miatt gyorsan megkötött házasságot, ami a család becsületét akarta menteni. Sokszor ezek a házasságok nem voltak szabadok és így érvénytelenek. Én püspökként megtiltottam ezt a papjaimnak, mert ha jön a gyerek, maradjanak továbbra is jegyesek, és amikor készek azt az egész életre vállalni, akkor menjenek tovább. Egy másik fejezet a gyermeknevelés. A családi problémák áldozatai a gyerekek, amit sokszor sem a férj, sem a feleség nem akar, például az, hogy dolgozni kell mindkettőnek. Amikor az apának és az anyának annyi ideje sincs, hogy beszéljen a gyerekeivel és azt válaszolják, hogy egész nap dolgozunk, nem marad idő. A gyerekek az áldozatai ennek a társadalmi problémának, amely megsebzi a családot. Tuxtlában a családokkal való találkozás során volt egy elvált és polgárilag újraházasodott pár, akik bekapcsolódtak az egyház szociális gondoskodásába. A szinódus kulcsfogalomként használta és én is alkalmazom, a sérült, újraházasodott családokat „integrálni” kell az egyház életébe. Ám soha ne felejtsük el, hogy mindig a gyerekek vannak a középpontban, mert ők a szegénység, a munka és a többi gond első sérültjei.

Hogy az újraházasodottak áldozhatnak- e? Az egyházba integrálásuk nem jelenti azt, hogy áldozhassanak. Ismerek újraházasodott katolikus családokat, akik évente egyszer-kétszer mennek templomba és úgy gondolják, hogy az áldozás az egy kitüntetés. Nem, az egyházba illeszkedésen dolgozni kell, hiszen az összes kapu nyitva áll. De azt nem mondhatjuk, hogy innentől fogva aztán lehet már áldozni. Ez sérti a családokat, a házaspárokat, hiszen nem járják végig az integráció útját. Ellenben azok – utalt vissza a pápa a korábban említett újraházasodott párra – boldogok voltak! Szép tanúságot tettek: „Mi nem járulunk szentáldozáshoz, de a kórházlátogatás során „áldozunk”, lépünk közösségre velük, az Úrral”. Az ő integrációjuk ezen a szinten maradt, de ha van valami több, azt majd megmondja nekik az Úr. Mindenestre egy útról, haladásról van szó…”

Az „Imedia” francia katolikus hírügynökség tagja II. János Pál pápának és a lengyel származású amerikai filozófusnőnek a kapcsolatáról kérdezte: Lehet-e ilyen kapcsolata pápának egy nővel? Tudott erről a kapcsolatról?

„Tudtam erről a kapcsolatról, amikor Buenos Airesben voltam, és ismertek voltak a hölgy könyvei. Azt mondom, hogy az az ember, aki nem tud jó baráti kapcsolatot tartani nővel, annak hiányzik valami. A nőgyűlölet az egy más dolog, az betegség. Saját tapasztalatomból mondom, hogy amikor tanácsot kérek, akkor ezt egy munkatárstól, egy baráttól, férfitől kérem, de szívesen kérem egy nő véleményét is, mert olyan gazdagságot adnak! Másképpen látják a világot. Szívesen említem meg, hogy az asszony az ölében építi az életet – ezt hasonlatképpen mondom –, mert neki ehhez az építéshez karizmája van. A barátság egy asszonnyal nem bűn: az egy barátság! Egy szerelmes kapcsolat egy asszonnyal, aki nem a feleséged, az bűn. A pápa egy ember, férfi, akinek szüksége van a nők gondolataira. A pápának is van szíve, és neki is lehet egészséges és szent barátsága egy nővel. Oly sok ilyen barátság van! Ferenc és Klára, Avilai Teréz és Keresztes János. Ne ijedjetek meg! De a nőket nem szemlélik egészen jól, nem értettük meg, hogy egy nő mit tud tenni egy pap, az egyház életében, a tanácsok, a segítség, az egészséges barátság értelmében”.

A Messaggiero olasz napilap újságírónője, Franca, akit a pápa személyesen is ismer, az azonos neműek együttéléséről kérdezte, ami éppen az olasz törvényhozás előtt álló feladat, szem előtt tartva, hogy a Hittani Kongregáció egy 2003-es dokumentuma megtiltja a katolikus képviselőknek, hogy ebben a dologban a megengedő törvényre szavazzanak. Továbbá Moszkva után most Kairó jön? Vagyis a pápa szeretne találkozni a szunniták pápájával, a kairói al Azhar imámjával?

„A múlt héten utazott Kairóba Ayuso prelátus, hogy találkozzon az imám helyettesével. Ayuso prelátus Tauran bíborosnak, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa elnökének a titkára. Szeretnék az imámmal találkozni és keressük ennek a módját, mindig Tauran bíborossal együtt, mert az a hivatalos út. Megcsináljuk!

Ami az első témát illeti, én nem emlékszem a Hittani Kongregációnak arra a 2003-as dokumentumára. A katolikus parlamenti képviselőnek a saját jól képzett lelkiismerete szerint kell szavaznia, ezt tudom csak válaszolni. Remélem, hogy ez elegendő. Mondom jól képzett lelkiismeret” – hangsúlyozta a pápa, majd példaként saját Buenos Aires-i tapasztalatára utalt, amikor ugyanebben a kérdésben a képviselők a szavazategyenlőség során azt nézték, kinek adják a szavazatukat és nem azt mérlegelték, amiről szó volt. „Ez egy nem jól képzett lelkiismeret. Egyébként pedig az azonos neműek együttélése tárgyában megismétlem, amit Rio de Janeiro-ban mondtam, és ami benne van a katekizmusban”.

A „Rome Reports” spanyol katolikus videószolgálat a pápa jövendő útjairól és álmairól és rémálmáról kérdezte.       

Ferenc pápa nevetve válaszolta az utóbbira, hogy az Kína: „Nagyon szívesen elmennék oda. A mexikói népre térve: egy olyan nagy gazdagsággal teli nép, mely mindig meglep engem, ez az az ezeréves kultúra. Tudjátok, ott 65 nyelven beszélnek, ennek a népnek nagy a hite és sokat szenvedett a vallásüldözések során, sok vértanú született, közülük most kettőt vagy hármat szentté avatok. Megmagyarázhatatlan ez a nép, mert a „nép” szó nem egy logikai kategória, hanem egy misztikus fogalom. Nem lehet megmagyarázni ezt a gazdagságot, ezt a történelmet, ezt az örömet. Mást nem is tudok mondani, csak ahogy ez a nép megőrizte az egységet és azt el nem vesztette megannyi háború ellenére. Ciudad Juarez-ben éreztem azt a 12 órás békeszövetséget, amit a látogatásom alkalmából kötöttek, és sajnos utána tovább folytatódik a harc közöttük, a drogkereskedők között. De hogy ennek népnek van még egyáltalán életereje, az egyedül csak Guadalupe révén magyarázható meg. Kérem, tanulmányozzák alaposan a Guadalupe jelenséget, mert a Szűzanya ott van! Én nem találok rá magyarázatot, de ebben talán ti, újságírók is tudtok segíteni…”

Ezzel véget ért az előre megbeszéltek jegyében a sajtókonferencia, csak még a Paris Match kérdezett arról, hogy miért maradt olyan sokáig imádkozni Guadalupe-ban és végül, hogy milyen nyelven álmodik?

„Azt mondanám – szólt nevetve Ferenc pápa –, hogy „eszperantóul” álmodom. Tényleg nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Némelykor talán volt valami álmom más nyelven, de nyelveken nem álmodom, inkább figurákkal, már csak ilyen az én lelkialkatom.

Guadalupe-ban imádkoztam a világért, a békéért, sok mindenért. Szegényke, így lehajtotta a fejét…, bocsánatot kértem, és kértem, hogy az egyház egészségesen növekedjék. Imádkoztam a mexikói népért, és amit nagyon kértem, hogy a papok legyenek valóban papok, a nővérek nővérek és a püspökök igazi püspökök, ahogy az Úr kéri ezt tőlünk. Ezt kértem nagyon. A többi pedig olyan titok, mint amit egy fiú mond az anyjának, az egy kicsit titok! Köszönöm, Karolina.”

(vl)