Ferenc pápa a mexikói családokhoz: a család nem egy idejétmúlt modell

Hétfőn délután Ferenc pápa a Tuxtla-i 50 ezer férőhelyes, telt házas stadionban találkozott a mexikói családokkal. Tanúságtételek hangzottak el, majd a kánai menyegző evangéliumi történetének felolvasása után Ferenc pápa, részint rögtönözve válaszolt a tanúságtevők által fölvetett problémákra. Szokatlan és sajátos üzenetű a tanúságtevők kiválasztása, ami a közelmúlt két családszinódusa után jelzi az egyház nagyobb érzékenységét a családokat ért kihívások iránt, akár az egyház saját testén belül is. Manuel tolókocsis kisfiú, aki akihez a szülei sokszor eléje térdelnek és úgy beszélnek vele, ő pedig még ahhoz is erőt érez, hogy az egészséges barátait bátorítsa. Egy aranylakodalmas házaspár azt hangsúlyozza, hogy igenis lehetséges a hűséges szeretet. Egy polgári házasságban élő asszony, aki korábbi válása miatt nem köthet szentségi házasságot, rátalál az egyházra és benne saját helyére, és a  szegények szolgálatára szenteli az életét. Végül egy egyedülálló anya, akit többször is megkísértett az abortusz, de végül mindig az élet mellett döntött.

Az Atyaisten mindig bátorítja az embert

Ferenc pápa hálával és elismeréssel szólt a tolókocsis kisfiú szüleiről, akik beteg gyermekük mellé térdelnek. Ne felejtsük ezt a csodaszép családi képet a térdelő szülőkkel, amit azért tudnak megtenni, mert szeretnek. Hála a szülőknek! És köszönjük neked is Manuel, fordult a pápa közvetlenül a kis sráchoz, mert amit a szüleidtől megkaptál, azt tovább tudod adni. Nagyon szíven ütött a szavad „echarle ganas”, hogy tudsz bátorságot adni másoknak, miután értelmet találtál és adtál az életednek. Ez az, amit az Atyaisten kezdettől fogva elképzelt számunkra, hiszen amikor minden elveszett az Éden-kertben, akkor megmutatta annak a fiatal párnak, hogy mégsem veszett el minden. Bátorította őket, miként Izrael népét, amely a pusztában elveszettnek érezte magát és a bátorítás jeleként mannát adott nekik. Az idők teljességében pedig az Atyaisten úgy bátorította az emberiséget, hogy saját Fiát adta neki. Erről itt mindenkinek a maga sajátos módján személyes tapasztalata van. És hogy miért? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Mert az Isten nem tud másképp cselekedni.

Az Isten nem tud másként tenni, mint hogy szeret bennünket

Az Isten nem tud másként tenni, mint hogy szeret bennünket, bátorít és előre visz az utunkon. Hiszen az ő neve szeret, mely ingyenes ajándék, aztán odaadottság és irgalom. Fián keresztül ő mindent megtett az új Országáért és bennünket most arra hív, hogy vegyünk részt benne egy új logikával, mely új erőket mozgósít az egek megnyitására, és ami képes arra, hogy megnyissuk a szívünket, értelmünket, kezünket. Jézusban és Jézussal ez Ország lehetséges, megvalósítható! Manuel, te imádságot kértél tőlem a többi kamaszfiúért, akik nehéz időszakot élnek át, nincs erejük és lelkesedésük. Ez gyakran azért van, mert nincs, aki beszéljen hozzájuk. Éppen ezért, kedves szülők, beszéljetek a gyermekeitekkel és játsszatok velük!

Alkalmas törvény és személyes elköteleződés az elszigetelődés ellenszere

Ferenc pápa válaszában összekapcsolta Manuel és az egyedül maradt Beatriz asszony példáját: „mindketten ugyanazt a kifejezést használtátok, anélkül hogy észrevettétek volna, vagyis az egyedüllétnek a legnagyobb kísértését, amely molyként megrágja a lelket. Ennek az elszigeteltségnek a legyőzését egyfelől törvénynek kellene védelmeznie, mely egyfajta minimumot garantál, minden család és minden személy jogát a tanuláshoz és méltó munkához. A másikat pedig Humberto és Claudia tanúságtétele hangsúlyozta, akik mindig arra törekedtek, hogy továbbadják Isten szeretetét, amit  megtapasztaltak a szolgálatban és mások gondozásában. A törvények és a személyes elköteleződés együttesen adják meg annak a lehetőségét, hogy legyőzzük a bizonytalanságokat. Ti tudtok lelkesedni, imádkoztok, együtt vagytok Jézussal, és bekapcsolódtatok az egyház életébe. Egy szép kifejezést használtatok: Osztozunk a gyenge testvérünkkel, a betegekkel, a rászorulókkal, a foglyokkal. Köszönöm nektek.

Ideológiák csapdájába esett gyarmatokká lettünk

Ahogy látjuk, ma sokan egy idejétmúlt modellnek látják a családot, mely képtelen megtalálni a helyét a társadalomban, mely a modernség követelménye alatt mindinkább olyan modelleknek kedvez, mely az elszigetelődésen alapul. Lám, a magát demokratikusnak, liberálisnak nevező társadalmak miként csempészik be a pusztító gyarmatosító ideológiákat. Oda jutottunk már, hogy ideológiák csapdájába esett gyarmatokká lettünk, melyek szétrombolják a családot, az emberi élet sejtjét, amely egy egészséges társadalom alapja.

Egy ráncos arc becsületes története

Az ötven éve hűségesen megélt házasság kapcsán Ferenc pápa megjegyezte, hogy „ők átadták a leckét, hiszen a fiúk is immár 25 éve házasságban él. Ezek az igazi családok! Mert úgy tudtak hűségesek maradni, hogy minden nehézségükből, vitájukból, veszekedésükből ki tudtak jönni, megbocsátással és türelemmel. Ehhez a fáradozáshoz hozzátartoznak a ráncaink is – mondta és elmesélt egy történetet egy dél-amerikai híres színésznőről, akinek hatvanas éveiben ráncok jelentek meg az arcán. Barátnői kérték tőle, hogy egy plasztikai műtéttel távolíttassa el azokat és akkor ismét sima arca lesz és meg sem látszanak a ráncok. De ő határozottan felelt: Azok az én ráncaim! Hozzám tartoznak. Megdolgoztam értük, egész életem és fáradozásom nyomai azok. És maradt minden úgy, a ráncos arcú színésznő a becsületes ráncaival továbbra is ugyanolyan közkedvelt és híres színésznő maradt, mint csinos, fiatal korában”.

A családokkal folytatott közvetlen beszélgetését a Szentatya azzal a kéréssel zárta, hogy ne feledkezzenek meg munkás Szent József segítségét kérni, aki mindig gondját viseli a családoknak, majd az összes házaspárt arra kérte, hogy hangosan újítsák meg a házastársi fogadalmukat.

(vl)