2016-02-16 13:37:00

A pápa mindenkihez közel áll és mindenkiért imádkozik: találkozó az őslakosokkal


Szentmise, találkozó a családokkal, ebéd az őslakosokkal, vigasz a betegeknek: Ferenc pápa intenzív hétfői napot tudhat maga mögött – erről kérdezte rádiónk kiküldött tudósítója P. Federico Lombardi szentszéki szóvivőt.

Őslakos diakónusok az egyházmegye főszereplői

A Szentatya a San Cristóbal-i szentmisét követően elment a székesegyházba, ahol Samuel Ruiz negyven évig volt püspök, s ahol most örök álmát alussza. A székesegyházban találkozott nagyon sok, mintegy ezer beteggel. Aztán rövid imába mélyedt Samuel Ruiz sírja előtt, majd folytatta vigaszt nyújtó találkozóját a betegekkel. Természetes és spontán gesztus volt leróni tiszteletét ez előtt a főpásztor előtt, aki az egyházmegye életére nagy hatással volt. Változtatásai, javításai a mai napig élnek. Példaként említette Lombardi atya a házas őslakos diakónusok nagyszámú jelenlétét, akik - a papok vezetésével és képzésével - az egyházmegye lelkipásztori ellátásában főszerepet játszanak: összefogják a közösségeket, igeliturgiát tartanak, áldoztatnak.

Ebéd az őslakosokkal

Ferenc pápa együtt ebédelt az őslakosok egy küldöttségével, mint ahogyan ez más apostoli utazásokkor már megszokott. Gondoljunk az Ifjúsági Világtalálkozókra, vagy más olyan látogatásokra, amikor szegényekkel, menekültekkel találkozik a Szentatya. Nyolc őslakos képviselte a helyi kultúrát, köztük egy nagyon egyszerű életvitelű és megnyerő pap, aztán egy diakónus a feleségével, egy szerzetesnő, egy fiatal és egy katekéta. A pápa nagyon egyszerűen, természetesen elbeszélgetett velük. A pápa mindenki iránt ki akarja mutatni közelségét, mindenkiért imádkozik - mondta még P. Lombardi.

 (gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.