2016-02-15 18:12:00

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: Mexikó legyen olyan föld, ahol nem kell kivándorolni


A vasárnap déli szentmisét követően Ferenc pápa a félmilliós, lelkes mexikói gyülekezettel együtt imádkozta a Máriát köszöntő angyali imádságot.

Aki emlékezik, tud hálát adni

Beszédében Mózes ajánlására utalt, aki arra hívja a népét, hogy a betakarítás, a bőség idején hálaadással forduljanak az Isten felé és soha meg ne feledkezzenek arról, hogy honnan jönnek. A hálaadás abban a személyben és abban a népben születik meg, amelyik tud emlékezni. Gyökerei a múltba mélyednek és ott, fény és árnyék között születik a jelen. Hálát adhatunk az Istennek, mert a föld megteremte a gyümölcsét. Mózes felszólítja a népét, hogy emlékezzen arra is, amikor nehéz helyzeteken kellett keresztülhaladnia.

Isten „átvonult” népünk történetén

A mai napon az Úr jóságát ünnepelhetjük, hálát adva, hogy egybegyűlhettünk, és hogy a Jó Atyának ajánlhatjuk gyermekeink és unokáink, álmaink és terveink zsengéit, kultúráink, nyelveink és hagyományaink első terméseit. Mennyi fáradságotokba került, hogy ideérkezzetek! Mennyit kellett gyalogolnotok, hogy itt ünnepelhessetek! Most, miként Mózes népe, mi emlékezni szeretnénk, Istennek a népében történt „áthaladására”. Gyermekeinkre szeretnénk tekinteni, akik nemcsak földet, nyelvet, kultúrát és hagyományt örököltek, hanem megöröklik a hit élő gyümölcsét is, mely emlékezik arra, hogy az Úr biztosan átvonult ezen a földön. Közelségének és szolidaritásának a bizonyosságát öröklik meg ők, egy olyan bizonyosságot, mely segít abban, hogy fölemeljük a fejünket és élő vággyal várjuk a hajnalt.

Legyen az olyan föld, ahol nem kell kivándorolni az álmokhoz

Egy vagyok veletek ebben a hálás emlékezetben – folytatta a pápa. Gyermekeitekre tekintve Boldog VI. Pál szavait idézem: „A kereszténynek meg kell mutatnia a szolidaritást azok iránt, akik még nem jutottak hozzá a kultúra kenyeréhez és a tisztességes munka lehetőségéhez… és minden erőnkkel álljunk az első vonalban, hogy segítsünk azok helyzetén, aki nélkülözést szenvednek.”  Legyünk tehát az első vonalban és vállaljunk minden kezdeményezést, mellyel segítjük ezt az áldott mexikói földet. Legyen az olyan föld, ahol nem kell kivándorolni az álmokhoz, ahol nincs szükség a munkások kihasználására, ahol nem lesz ok a reménytelenségre és sokak szegénységére. Ahol nem kell többé sírni felnőtteknek és gyerekeknek a halált hozó kábítószer-kereskedelemtől. Mert ennek a földnek az íze a Guadalupei Szűzé, aki mindig Anya és megelőz bennünket a szeretetben” – fejezte be Úrangyala imádságát Ferenc pápa.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.