2016-02-15 15:05:00

A pápa ölelése a rákbeteg gyermekeknek: szeretetterápia


Érezni a gondoskodást, a szeretetet és azt, hogy elkísérnek az úton – ezek a legfontosabb gyógyszerek, amelyeket a pápa kijelölt a beteg gyermekekhez, családjaikhoz és a kórház személyzetéhez intézett beszédében. Február 14-én, vasárnap este 6 órakor Ferenc pápa felkereste Mexikóvárosban a Federico Gómez gyermekkórházat, amely minden évben számos, rákbetegségben szenvedő és születési rendellenességgel küzdő gyermeket kezel. Nagyon fontos és nélkülözhetetlen a gyógyítás során a „szeretetterápia” – hangsúlyozta a Szentatya.

Amikor Simeon meglátta Jézust, határozottan, nagy örömmel és hálával a karjába vette és áldani kezdte Istent

Beszéde elején hálát adott Istennek, hogy ellátogathatott az intézménybe és, hogy egy kicsit osztozhatott életükben. Utalt az Evangélium egyik történetére, amely elmondja Jézus életét, amikor gyermek volt. Egy nap szülei elvitték a templomba, hogy bemutassák Istennek. Ott találkoztak egy idős emberrel, akit Simeonnak hívtak. Amikor meglátta Jézust, határozottan, nagy örömmel és hálával a karjába vette és áldani kezdte Istent. Az, hogy meglátta a gyermek Jézust, két reakciót váltott ki belőle: a hálát és a vágyat, hogy megáldja. Az idős „nagypapa” Simeon ezt a két alapvető viselkedésmódot tanítja meg nekünk.

Nagyon fontos, hogy úgy érezzék a betegek, hogy gondozzák, elkísérik és szeretik őket

A pápa ennek jegyében megáldotta az orvosokat, az ápolókat, a kórház személyzetét és a gyermekeket. Kérte a felnőtteket, hogy ők is tanulják meg megáldani a kicsinyeket és kérjék Jézust, hogy gondoskodjon róluk. A Szentatya megvallotta, hogy nagyon közel érzi magát Simeon e két tanításához. A kapun belépve a kórházba látta mosolyukat és vágyat érzett arra, hogy köszönetet mondjon ezért. Köszönetet a befogadásért és a szeretetért, amellyel a gyerekeket ápolják és elkísérik, valamint azért az erőfeszítésért annak érdekében, hogy mielőbb meggyógyulhassanak. Nagyon fontos, hogy úgy érezzék a betegek, hogy gondozzák, elkísérik és szeretik őket, valamint hogy tudják azt, hogy a legjobb módon kezelik őket. Az ebben résztvevő személyeknek köszönetet mondott a Szentatya.

A pápa többször nyomatékosította a „szeretetterápia” fontosságát

Ezután megáldotta a jelenlevőket. Kérte Istent, hogy áldja meg és kísérje el az intézményben dolgozókat és családtagjaikat, akik megtesznek mindent, hogy a betegek mosolya növekedjen minden nap. Áldja meg mindazokat, akik nemcsak gyógyszerekkel, hanem a „szeretetterápiával” segítik a gyermekeket, hogy vidámabban teljen a kórházban töltött idejük. A pápa többször nyomatékosította a „szeretetterápia” fontosságát. Időnként egy simogatás sokat segít abban, hogy jobban érezzük magunkat.

Ismeritek az indián Juan Diegót?

Ismeritek az indián Juan Diegót? – tette fel a kérdést a Szentatya. Kórusban válaszolták, hogy igen. Amikor a kis Juan nagybátyja beteg volt, nagyon aggódott miatta. Abban a pillanatban megjelent neki a Guadalupei Szűz Mária és ezt mondta: „Ne aggódjon szíved és ne nyugtalanítson semmi. Hát nem itt vagyok én, aki a te Édesanyád?” Van tehát egy Édesanyánk. Kérjük, hogy ajánljon fel bennünket Fiának, Jézusnak – javasolta a pápa.

Ezt követően a gyermekekhez fordult: „csukjuk be szemünket és kérjük azt, amire ma szívünk vágyik. Maradjunk egy kicsit csendben csukott szemmel és kérjük azt, amit szeretnénk.” Végül együtt elimádkozták az Üdvözlégy Máriát. Ferenc pápa azzal zárta a gyermekkórházban mondott beszédét, hogy az Úr és a Gaudalupei Szűz Mária kísérje el őket. 

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.