2016-02-12 13:49:00

Irányváltás Európában? Megakadályozni a keresztények kiirtását a Közel-Keleten


- interjú Hölvényi György néppárti képviselővel

Népirtásnak minősítette az Európai Parlament az Iszlám Állam rémtetteit, amelyeket a terrorszervezet a keresztény és más etnikai-vallási kisebbségekkel szemben hajt végre a Közel-Keleten. A genocídiumról szóló határozat elfogadása fontos állomás a terroristák elleni küzdelemben, amit nagyon hamar helyszíni cselekvésnek is követnie kell az üldözött közösségek megtartása érdekében - hangsúlyozta követően Hölvényi György néppárti képviselő, akit mint a határozat egyik kezdeményezőjét, annak születéséről kérdeztünk.

Ezt egy hosszú út előzte meg, föl kellett ébreszteni az uniós bürokratákban a szolidaritást az üldözöttek iránt. Több, mint egy éves munka eredményeként sikerült elfogadtatni a határozatot, amely kimondja, hogy nem háborús helyzet miatti, hanem tudatos népirtás az, ami a Közel-Keleten zajlik a keresztényekkel szemben.

Elvágni az utánpótlást az Isis elől, segíteni a lakosságot a helybenmaradásban

Hogyan tovább? Mire kötelez, illetve mire jogosít fel ez a határozat? A kereszténydemokrata képviselő ezzel kapcsolatban kifejtette:

A 28 tagállamnak egyenként törvényhozásában is reagálnia kell erre a kezdeményezésre, arra törekedve, hogy következetesen elvágják az Isis elől az utánpótlást, a kereskedést, a mindenfajta együttműködés lehetőségét, meggyengítve ezáltal a terrorszervezetet, illetve helyben segíteni a lakosságot a megmaradásban. Az elmenekülést, a család, a környezet feladását, elpusztítását akár katonai eszközökkel is meg kell akadályozni. Szíriában jelenleg a területek 40%-án békében, bár nagy szegénységben él a lakosság. Iskolák építésével, a foglalkoztatás segítésével, vagyis helyben tudjuk támogatni a keresztény közösségeket és más kisebbségeket a megmaradásban.

Ezt a lehetőségünket eddig nem használtuk ki – erre szólít fel a mostani határozat, mintegy a pártok közötti összefogás jeleként. Korábban néhány frakció nem tartotta fontosnak egyes vallási kisebbségek védelmét. Ma azonban egyetértés van abban, hogy csak együtt, külső segítséggel lehet eredményt elérni azoknak az etnikai és vallási kisebbségeknek a védelmében, amelyeket népirtás szintjén üldöznek.

Irak és Európa felelőssége megakadályozni a szétszóratást, a megsemmisülést

Az iraki miniszterelnök a napokban járt a Vatikánban pápai audiencián. A megbeszéléseken leszögezték, hogy meg kell védeni a keresztények jogait Irakban. Van-e erre reális esély?

Hölvényi György szerint igen, ugyanakkor egy nagyon keskeny ösvényen járunk. A helyi muzulmán vezetőkkel több ízben beszélt iraki látogatásai során. Ebből kiderült, hogy a kisebbségekkel működő egyensúly mára teljesen felborult, végveszély fenyegeti a keresztényeket és például a jazidokat. Az iraki miniszterelnök felelősséggel tartozik állampolgárai iránt. A tömeges kivándorlás és a népirtás között kell egyensúlyozni – ebben pedig Európának egészen különös felelőssége van. A menekültektől gondoskodni kell, be kell fogadni őket, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a tömeges kivándorlás ezeknek a közösségeknek a szétszóratásához és hosszú távon a megsemmisítéséhez vezet.

Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozója

A keresztények összefogására, a vér ökumenizmusa nyomán az egységre mutat a találkozó Ferenc pápa és Kirill pátriárka között. A közel-keleti keresztények megmaradása felekezetek fölötti prioritás, és minden jóindulatú embernek a közös érdeke. Mindannyian nagy reményekkel nézünk a pápa és az ortodox pátriárka havannai találkozója elé – nyilatkozta a kereszténydemokrata képviselő.

Európa félfordulatos irányváltása a migránskérdésben

Kérdésünkre Hölvényi György megerősítette, hogy Brüsszelben is érezhető egyfajta irányváltás a nyugat-európai politikusok részéről, mint ahogy a közelmúltban a COMECE elnöke, Reinhard Marx bíboros is a korlátlan befogadásról a megmaradást segítő, helybeli segítségre tette át a hangsúlyt. Nagy nyitottsággal, toleranciával és irgalommal kell hozzáállnunk ehhez a kérdéshez – mondta még rádiónknak az európai képviselő.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.