Interjú Drahos Zsolt fiatal családapával római zarándoklatáról: Látni akartam Pió atyát

A stúdióban szeretettel köszöntöm barátomat, régi jó ismerősömet, Drahos Zsoltot, aki fiatal édesapa és aki most a Jóisten bízva otthon hagyta a családját Magyarországon, hogy elzarándokoljon Pió atyához Rómába. Hogyan jött ez az ötlet, hogy fölkerekedj és igaz, hogy csak két napra, de hogy mégis eljöjj, mert neked ez annyira fontos?       

Én is szeretettel köszöntök mindenkit. Az ötlet a Vatikáni Rádió „olvasása” közben jött, mert Pió atyát régóta ismerem és szeretem, ha nem is személyesen, mert nem találkoztam még így vele, de nagyon tisztelem az életművét és a hitét. Akkor döntöttem el, hogy eljövök, amikor láttam, hogy egy ilyen hatalmas összejövetel lesz itt a Szent Péter téren és ehhez a három nagy szentünkhöz, Pió atyához, Lipót atyához és Szent II. János Pál pápához együtt el lehet zarándokolni, ekkor döntöttem el, hogy eljövök.

Mi az a mozzanat, ami Pió atya életéből téged leginkább megérintett?

Legelőször az egyszerűsége és a hite, a legbelülről fakadó hite, hogy ő folyamatos kapcsolatban volt Jézussal, aki állandóan segítette őt.

Lipót atya, akit kevésbé ismerünk, mint Pió atyát, mit jelent számodra?

Napi szolgálatával, a hívekkel való folyamatos együttéléssel, a gyóntatáson keresztül…

Aztán II. János Pál pápa, aki 2005-ben, több mint tíz éve „ment vissza az atyai házba”, de te még elcsípted őt, ő belefért még az életedbe?  Mire emlékszel vissza abból a korból, amikor még fiatalember voltál, még a házasságkötésed előtt?  

Ha röviden kellene összefoglalni, akkor a közvetlensége, az emberszeretete… Hogy gyakorlatilag bárki odamehetett hozzá, ő nem egy tekintélyelvű személy volt, hanem egy támogató barát, a közvetlenség és a szív embere, szerintem.

Picikét beszéljünk családodról? Még akkor ismertelek téged, amikor fiatalember voltál, hittanra jártál a jezsuiták Mária utcai közösségébe, a szemlélődő imaórákra, közös lelkigyakorlatokon vettünk részt, tehát sok szép esemény köt össze bennünket. Mindez kibővült, amikor jött a drága Katád, akivel az Úr oltáránál szent házasságot kötöttetek, majd érkeztek a gyermekek, akiket megkereszteltem. Ez a zarándoklás most különleges, mert ugyan te eljöttél ide, de ők is veled vannak, mert hisz magaddal hoztad őket…

Ez az egész zarándoklás úgy indult, hogy olvastam erről az eseményről és szinte viccből mondtam a feleségemnek, hogy „én eljövök Rómába”. Ő ezen meglepődött, de azt mondta, hogy „akkor menjél”. Minthogy a közös szolgálat a gyerekeink felé elég zsúfolttá teszi a napjainkat, ezért először nem is gondoltam, hogy ide el tudok jönni, de tényleg olyan nagylelkű volt, hogy „elengedett” és most itt lehetek. Persze, értük is imádkozom, és ez nagy segítség, hogy átvette  a szolgálatot, és most ő látja el egyedül a négy éves kislányunkat Annát és a hét hónapos kislányunkat, Emmát.

Végül beszéljünk a jelenkor pápájáról, Ferenc pápáról!

Ferenc pápában az a nagyon szimpatikus, hogy ő „az emberek pápája”. Kicsit ő is olyan, mint II. János Pál pápa, hogy tényleg oda lehet menni hozzá barátként. Belőle aztán a tekintélyelvűség csírája is hiányzik és mindenkit a keblére ölel, mindenkit befogad és mindenki pápája akar lenni, nemcsak a hívőknek, hanem éppúgy a nem hívőknek is, és mindenki embere akar lenni…

Köszönöm a beszélgetést.  

(vl)