P. Szabó Ferenc rádiós köszöntése 85. születésnapján

P. Szabó Ferenc rádiós köszöntése 85. születésnapján  

Keresem a rádió szó filológiai értelmét, de elegánsan maga a latin szó segít, mert ez a ma már leghétköznapibb, netán már idejétmúlt kifejezés – hiszen az új digitális technika meglehet, holnapra már félreállítja – valójában egy szép gyökérből született. A „radio, radior” ige jelentése sugárzik, ragyog, fénylik.  Számomra ez a sugárzás nemcsak herzekben mérhető hullámhosszat jelent, technikai értelemben, hanem sokkal inkább tartalmi sugárzást: minőséget, nem is csak zavarásmentes adást, hanem életjavító minőséget! Az idősebb generációk még emlékeznek a klasszikus régi rádiók „zöld varázsszemére”, mely ritmikusan kitágult és összehúzódott, megbűvölve a hallgatókat, akik láttak is, éppen a szavakon keresztül. Jézus is szólt róla, hogy az örömhírét, ami aztán igazán sugárzó, fénylő üzenet, hirdessék még a háztetőkről is.

E sorok írása közben két dátum szinte napra pontos egybeesése kelti fel az érdeklődésemet: 1931. február 4-én a Zala megyei Kálócfán megszületik Szabó Ferenc. Nyolcadnapra 1931. február 12-én XI. Piusz pápa felavatja a Vatikáni Rádiót. A két életút, a Vatikáni Rádióé és Szabó Ferencé 1967-ben keresztezik egymást és ebből a találkozásból egy mindmáig létező eleven kapcsolat született.

P. Szabó Ferenc a II. Vatikáni Zsinatot követő pezsgő szellemi keresésben friss diplomával és lelkesen érkezik Rómába leuveni és párizsi filozófiai-teológiai tanulmányai után. Akkor a népi-demokratikus Magyarországra szabadon csak a madarak és a rádióhullámok léphettek be. A forrásoktól elzárt katolikus papság és a hívek a hitélet híreit, az evangélium elevenítő kovászát a Vatikáni Rádió naponta sugárzott magyar nyelvű műsorából ismerhette meg. Lelkiséget és teológiai útravalót kapott, az idők jeleinek a római olvasatát, együtt azokkal a magyar papokkal és szerzetesekkel, akik szerte a világon, jelentős részük egyetemi katedrákon tanítva, fontosnak tartották, hogy a kinti szabadság lehetőségével élve segítsék az otthonmaradt testvéreiket.

Ebben a munkában vállalt a napi rádiós szolgálata mellett oroszlánrészt P. Szabó Ferenc. A zsinati megújulás szellemében jelentette meg az új idők egyfajta modern summa-ját, a Teológiai Kiskönyvtár Sorozatot, mely kötetekbe gyűjtötte a világszerte sokfelé élő magyar szakteológusok rövid, jól megmért alapműveit. Ehhez társult egy személyes hangú líra, mely meg nem szűnően, becsületes őszinteséggel kereste az ember útjainak és útvesztőinek a miértjeit, a szürkület színeit és a pirkadat ígéretét. Ahogy átadta a stafétabotot negyedszázados vatikáni rádiós szolgálata után utódjainak, továbbra is Párizsra és Rómára vetve figyelő szemét, rendszeresen jelentkezik tudósításaival, sorozataival. Nyaranta pedig egyhónapos helyettesítő szolgálatot vállal, így téve lehetővé a munkatársak nyári pihenését.

Kedves Páter, Ferenc atya, a fiatalabb generációk nevében szólva Feri bácsi, Isten éltessen, tartson meg továbbra is a szellem és a lélek alkotó derűjében, hálás szeretettel köszöntenek a kedves Hallgatók nevében is, a Vatikáni Rádióból munkatársaid, Kati és Márta, Viki és Ági, és végül rendtársad, Laci  

(vl)