2016-02-02 15:05:00

Szentföld: a Legfelsőbb Bíróság elutasította a Cremisani-fal elleni fellebbezést


Az izraeli Legfelsőbb Bíróság elutasította az utolsó fellebbezéseket, amelyeket a Cremisan-völgyben  húzódó elválasztófal építésének folytatása ellen nyújtottak be. A fellebbezéseket a falépítés által érintett területen elhelyezkedő szalézi konvent nővérei, a Beit Jala önkormányzat és a mezőgazdasági földjeiket a falépítés miatti kisajátítás következtében elvesztett palesztin tulajdonosok nyújtották be. A hírt a Szent Yves Társulat, a jeruzsálemi latin pátriárkátushoz kötődő és az emberi jogok védelmében elkötelezett szervezet jelentette be, amely a szalézi nővérek segítségére volt a fellebbezésben.

Nem hallgatták meg a katolikus közösség kéréseit

A Bíróság lehetővé tette a fellebbezési lehetőséget korábbi döntése ellen, amelyben az elválasztó fal továbbépítése mellett határozott. A szerzetesnővérek és a palesztin földtulajdonosok fellebbezhettek a tulajdonaikhoz való hozzáférést érintő jogaik védelmében. A keresetet a Szent Yves Társulat mutatta be 2015 júliusában, amelyben azt kérte a Bíróságtól, hogy még a munkálatok megkezdése előtt tegye közzé a teljes alaprajzot arról, ahol a fal húzódik majd.

A fal építéséhez kivágtak 50 több évszázados olajfát

2015 augusztusában az izraeli hadsereg már újra kezdte a Beir Onah területén húzódó fal építését, több mint 50 több évszázados olajfát kivágva. A Szent Yves Társulat tájékoztat, hogy jogi szinten is elutasították a fellebbezéseket, amelyek a már véghez vitt lépések politikájának a megállítását célozták.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.