Nincsen szent múlt nélkül, sem bűnös jövő nélkül: a pápa kedd reggeli homíliája

Isten nem áll meg a látszatnál, Ő a szívbe lát. Ferenc pápa erről beszélt kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A napi liturgia Sámuel első könyvéből a fiatal Dávid Izrael királyává történő kiválasztását beszéli el (vö. 1Sám 16,1-13). A pápa kiemelte, hogy a szentek életében vannak kísértések és bűnök, amint azt éppen Dávid élete is bizonyítja, de soha nem szabad saját ügyünk megnyerésére használnunk Istent. Az Úr elveti Sault, mert szíve bezárkózott, nem engedelmeskedett neki, és ezért új királyt választ. Szempontjai távol állnak az emberi választás kritériumaitól, mert Dávid Jessze legkisebb gyermeke volt, még fiatal fiú. Az Úr azonban megérteti Sámuel prófétával, hogy számára nem számít a látszat, az Úr a szívével lát.

Mi sokszor a látszat rabjai vagyunk, a felszínes dolgok rabjai és hagyjuk, hogy magával sodorjon az „úgy tűnik nekem…” – szemlélet. De az Úr tudja az igazságot. Ilyen ez a történet. Jessze eléje vezeti hét fiát, de az Úr egyiket sem választja, mind tovább küldi. Sámuel kissé gondban van, és azt mondja az Atyának: „Őt sem választottad?”. Mire az Úr: „Itt volt valamennyi fiad?” Jessze így felelt: „Hátra van még a legkisebbik, amelyik nem számít, aki a juhokat legelteti”. Az emberek szemében ez a fiú nem számított.

Dávid beismeri bűnét és bocsánatot kér

Az Úr mégis őt választotta és megparancsolta Sámuelnek, hogy kenje fel őt. Az Úr Lelke pedig Dávidra szállott és attól a naptól fogva egész életében az Úr felkentje lett, az Úr kiválasztottja. Az Úr tehát szentté tette? – kérdezte a pápa, majd így válaszolt: Nem. Dávid király szent, ez igaz, de egy hosszú élet után lett azzá, amelyből nem hiányoztak a bűnök sem. Szent és bűnös. Egy olyan ember, aki egyesíteni tudta az országot, előre tudta vinni Izrael népét. De neki is megvoltak a maga kísértései, bűnei: gyilkos is volt. Azért, hogy elfedje saját paráznaságát, házasságtörését, gyilkosságra adott parancsot. Ő! Szent Dávid király ölt? – kérdezhetnénk. De amikor Isten elküldte Nátán prófétát, hogy megmutassa neki ezt a valóságot, mert ő nem vette észre a szörnyűséget, amit megparancsolt, beismerte, hogy bűnt követett el és bocsánatot kért. Így tehát előrehaladt élete. Testében szenvedett gyermeke árulása miatt, de soha nem használta fel Istent saját ügye megnyerésére. Amikor Dávidnak el kellett menekülnie Jeruzsálemből, visszaküldte a frigyládát és kijelentette, hogy nem fogja az Urat saját védelmére fölhasználni. Amikor pedig sértegették, Dávid ezt gondolta szívében: „Megérdemlem”.

Nincsen szent múlt nélkül, mint ahogy nincs bűnös jövő nélkül

Aztán ott van a nagylelkűség – mutatott rá Ferenc pápa: megölhette volna Sault, de nem tette. Itt van a Szent Dávid király, aki nagy bűnös, de megbánta bűnét. Engem megindít ennek az embernek az élete, ami saját életünkre emlékeztet minket – mondta a Szentatya. Az Úr mindannyiunkat kiválasztott a keresztségben, hogy az ő népe legyünk, hogy szentek legyünk. Mindannyiunkat felszentelt az Úr az életszentségnek ezen az útján. Dávidnak, ennek a gyereknek, vagyis ifjúnak az életét olvasva, aki annyi jót és kevésbé jót cselekedett, eszembe jut a keresztény zarándokút, amelyre az Úr hív minket. Eszembe jut, hogy nincsen szent ember múlt nélkül, és éppúgy nincsen bűnös ember jövő nélkül – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(gá)