2016-01-19 12:05:00

A pápa köszönete a vatikáni biztonságiaknak szentévi munkájukért


A külső rend, amely felett gondosan őrködtök, bizonyára segíteni fogja a belső rendet, amelyet átitat a nyugalom és a béke. Ennek a meggyőződésének adott hangot Ferenc pápa hétfőn délben év eleji szokásos audienciáján, amelyen fogadta a Vatikánban szolgálatot teljesítő Közbiztonsági Felügyelőség vezetőit és dolgozóit. A pápa a szentév elején elismerően szólt a rendőri szervek munkájáról.

A rend, amely óvja a lelket

Kordonok és fémdetektoros kapuk, őrzött átjárók és sorban állás: mindez türelmet és együttműködést kíván. A rendkívüli szentév mindennapos látványa ez, amely egy ideje alapvetően változtatta meg az egész vatikáni környék szokásait és megjelenését. Nyilvánvalóan szükséges biztonsági intézkedésekről van szó, amelyek révén a vatikáni biztonsági szervek hozzáértő és felelős módon gondoskodnak a szentévi zarándokok nyugalmáról, lehetővé téve számukra az elmélyült imát és a szentkapun való áthaladást. Értékes szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendkívüli szentév szertartásai és a hozzá kapcsolódó események rendben folyjanak és gyümölcsözőek legyenek. A külső rend, amelyet gondosan őriznek, így segíti a nyugalmas és békés belső rendet is.

Az Irgalmasság Gyermeke a kiengesztelődésre hív

A Kelemen-teremben összegyűlt vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség dolgozóit a pápa arra kérte, hogy gondoljanak a betlehemi jászolra, amely továbbra is látható a Szent Péter-téren, és ahol a Kisjézuson keresztül lüktet a szívek igazi vigasztalója, aki a szeretetre és a megbocsátásra hív minket. Ez a lelki élmény kísérje az egész szentévet. Az irgalmasság jubileuma legyen mindenki számára fontos lelki időszak, amelyben kiengesztelődünk Istennel és testvéreinkkel. Mindannyiunknak szüksége van a kiengesztelődésre. Legyen az egy testvér, egy családtag, egy barát – mindenkinek van valakije, akivel ki kell engesztelődnie. Itt az idő tehát a megbocsátásra, a békére – buzdított a pápa.

Imádkozzatok értem, nem könnyű pápának lenni

Isten óvja a vatikáni biztonságiakat munkájuk során, amelyet más biztonsági erőkkel együttműködve végeznek. A Szentatya nem feledkezik meg róluk imáiban, mint ahogy tőlük is imát kér a maga számára: „Kérlek, imádkozzatok értem, mert ez nem egy könnyű munka!” – mondta Ferenc pápa, majd áldását adta rájuk és hozzátartozóikra, boldog új évet kívánva számukra.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.