Ferenc pápa beszéde a római zsinagógában: Mélyítsük tovább a kapcsolatokat!

„Örömmel vagyok veletek itt a nagytemplomban – kezdte beszédét a pápa a római zsinagógában – köszönöm a kedves szavakat és a szívélyes fogadtatást. Todá rabbá, köszönöm!”. 

Róma püspökeként az ebben a zsinagógában tett első látogatásom alkalmával szeretném kifejezésre juttatni nektek és minden zsidó közösség számára a testvéri békeköszöntést a helyi egyház és az egész katolikus egyház nevében.

Testvérként találkozzunk egymással a Teremtő előtt

Kapcsolatainkat nagyon a szívemben őrzöm. Már Buenos Aires-ben szokásom volt elmenni a zsinagógákba és találkozni az ott egybegyűlt közösségekkel, közelről követvén a zsidó ünnepeket és megemlékezéseket, és hálát adni az Úrnak, aki nekünk életet ad és kísér bennünket a történelem útjain. Az idők folyamán egy lelki kötelék született, mely kedvező hatással volt a hiteles baráti kapcsolatok létrejöttére és közös elkötelezettségre indított. A vallásközi párbeszédben alapvető fontosságú, hogy fivérként és nővérként találkozzunk egymással a Teremtőnk előtt és hálát adjunk neki, hogy tiszteljük és kölcsönösen becsüljük egymást, valamint törekedjünk az együttműködésre. A zsidó-keresztény párbeszédben van egy páratlan és sajátságos kötelék, mégpedig a kereszténység zsidó gyökereinek az erejében: a zsidóknak és a keresztényeknek testvérként kell érezni egymást, akiket ugyanaz az Isten és a közös gazdag spirituális örökség kapcsol össze (vö Nostra aetate 4), amire építeni kell és tovább folytatni a jövő építését.

Elődeim nyomdokait követem   

Ezzel a látogatásommal elődeim nyomait követem. II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtt jött ide, 1986. április 13-án, XVI. Benedek pápa pedig immár hat éve volt köztetek. II. János Pál pápa azon  alkalom során teremtette az „idősebb testvérek” szép kifejezését, ugyanis a hitben ti vagytok a mi idősebb fivéreink és nővéreink. Mindnyájan egyetlen családhoz tartozunk, Isten családjához, aki az ő népeként kísér és védelmez bennünket. Nekünk, zsidóknak és a katolikusoknak közös hivatásunk, hogy felelősséget vállaljunk ezért a városért, mindenekelőtt spirituális hozzájárulásunkat adva és megoldást keresve a jelenlegi problémákra. Ezért jelentős, hogy eljöttem hozzátok éppen ma, amikor az Olasz Püspöki Konferencia a „katolikusok és zsidók közötti párbeszéd napját” ünnepli.

Legyünk hálásak az utóbbi ötven év pozitív változásaiért

Nemrég emlékeztünk a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate határozata 50. évfordulójára, mely lehetővé tette a rendszeres párbeszédet a katolikus egyház és a zsidóság között. Múlt év október 28-án a Szent Péter téren zsidó képviselők nagyszámú csoportját köszönthettem ezekkel a szavakkal: „Különös hálát érdemel az Úr iránt az a valódi és sajátos átalakulás, mely ebben az ötven évben történt a keresztények és zsidók közötti kapcsolatban. Ellenségből és idegenből baráttá és testvérré váltunk. A Zsinat Nostra aetate határozata utat tört: „igen”-t mondott a kereszténység zsidó gyökereinek a felfedezésére és „nem”-et az antiszemitizmus minden formájára, elítélte a sérelmezést, a megkülönböztetést és az abból eredő üldöztetést”. A Nostra aetate határozat az első alkalommal tisztázta teológiailag kifejezett módon a katolikus egyháznak a zsidósággal való kapcsolatát. Természetesen nem oldotta meg a bennünket érintő összes teológiai kérdést, de utalt azokra és nagyon fontos ösztönzést tett a szükséges reflexiókra.

A legújabb vatikáni dokumentum is további elmélyítésre ösztönöz

Ebben a tekintetben a Zsidósággal folytatott vallásközi kapcsolatok Bizottsága 2015. december 10-én új dokumentumot tett közzé, mely szembenézett a Nostra aetate határozat megjelenése óta eltelt évtizedek során felmerült teológiai problémákkal. Ugyanis a zsidó-keresztény párbeszéd teológiai dimenziója megérdemli a  mind nagyobb elmélyítést és szeretném bátorítani mindazokat, aki elkötelezték magukat ennek a párbeszédnek az ilyen értelmű folytatásában, a megkülönböztetés és az állhatatosság jegyében. Éppen ebből a teológiai szempontból tűnik tisztán elengedhetetlennek a keresztényeket és a zsidókat egyesítő kapcsolat.

A kereszténység zsidó gyökerei visszavonhatatlanok

A keresztények önmaguk megértése szempontjából  nem tehetik meg, hogy ne hivatkozzanak zsidó gyökereikre és az egyház, jóllehet megvallja az üdvösséget a Krisztusban vallott hit révén, elismeri az Ószövetség visszavonhatatlan jellegét, valamint az Isten Izrael iránti állandó és hűséges szeretetét.              

Együtt a világ mai nagy kihívásaival szemben

A teológiai kérdésekkel együtt nem veszíthetjük szem elől azokat a nagy kihívásokat, melyekkel a mai világ szembesül. Az átfogó ökológia immár elsődleges probléma és mint keresztényeknek és zsidóknak a Biblia teremtésvédelemről szóló üzenetét fel lehet és fel is kell ajánlanunk az egész emberiség számára. Konfliktusok, háborúk, erőszak és igazságtalanság nyitnak mély sebeket az emberiségben és arra hívnak bennünket, hogy megerősítsük az elkötelezettségünket a béke és az igazságosság érdekében. Az embernek ember elleni erőszakja szemben áll minden vallással mely méltó erre a névre, főként a nagy egyistenhívő világvallásokkal. Az élet szent és mint ilyen Isten adománya. A Tízparancsolatból az ötödik így szól: „Ne ölj! (Kiv 20,13). Isten az élet Istene és azt mindig segíteni és védelmezni akarja. Nekünk pedig, a képére és hasonlatosságára teremtett embereknek kötelességünk ugyanazt tenni.

Az emberi élet szentségét védelmezni kell

Minden emberi lény, Isten teremtményeként a testvérünk, függetlenül származásától és vallási hovatartozásától. Minden személyt jószándékkal kell tekinteni, ahogy az Isten teszi, aki kinyújtja irgalmas kezét mindenki felé, függetlenül a hitétől és a származásától és aki gondjába veszi mindazokat, akiknek szüksége van őrá: a szegényeket, betegeket, peremre szorítottakat és védteleneket. Ott ahol az élet veszélyben van, hivatásunk, hogy még inkább segítsük azt. Sem az erőszak, sem a halál nem lehet az utolsó szó az Isten előtt. Állhatatosan imádkoznunk kell, hogy segítsen bennünket Európában, a Szentföldön, a Közel-Keleten, Afrikában és a világ más részén a béke, a kiengesztelődés, a megbocsátás, az élet logikájának a gyakorlásában.    

A pápa személyes közelsége a Shoah áldozatai iránt       

A zsidó nép a történelmében megtapasztalta az erőszakot és az üldöztetést, egészen az európai zsidóság kiirtásáig menően a Shoah idején. Hatmillió személy, pusztán csak azért, mert a zsidó néphez tartozott, lett áldozata a barbár embertelenségnek, melyet egy olyan ideológia hatott át, ami az embert állította az Isten helyébe. 1943. október 16-án több mint ezer embert, nőket és gyerekeket deportáltak a római zsidó közösségből Auschwitzba. Ma szívből szeretnék emlékezni rájuk, különleges módon, szenvedéseikre, félelmeikre, könnyeikre, amiket soha nem szabad elfelejtenünk. A múltnak leckeként kellene szolgálni a jelen és a jövő számára. A Shoah azt tanítja nekünk, mindig a legnagyobb elővigyázatosság szükséges, hogy mindig kellő időben tudjunk fellépni az emberi méltóság és béke érdekében. Szeretném kifejezésre juttatni a közelségemet a Shoah még élő minden tanúja számára és különösképpen is azok felé fordulok köszöntéssel, akik itt jelen vannak közöttünk.

Tisztelgés a túlélők előtt

Kedves idősebb testvéreim, nagyon hálásnak kell lennünk mindazért, ami megvalósulhatott az utóbbi ötven esztendőben, mert közöttünk növekedett és elmélyült az egymással szembeni megértés, a kölcsönös bizalom és a barátság. Kérjük együtt az Urat, hogy vezesse az utunkat egy jó, egy jobb jövő felé. Istennek tervei vannak számunkra az üdvösségről, ahogy Jeremiás próféta mondja: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek” (Jer 29,11).

Búcsú az ároni áldással

Az Úr áldjon és oltalmazzon benneteket. Fordítsa felétek az orcáját, adja nektek kegyelmét. Ragyogtassa rátok arcát és adjon nektek békét (vö Szám 6,24-26). Shalom alechem!

Ferenc pápa zsinagógában tett látogatásának a krónikája  

Ferenc pápa január 17-én vasárnap délután négy órakor kezdte meg a látogatást a római zsidó közösség Tiberis parti zsinagógájában. A Szentatyát Ruth Duraghello, a római zsidó közösség elnöke, Renzo Gattegna, az itáliai zsidó közösségek elnöke és Mario Venezia, a helyi Shoah emlékmúzeum elnöke fogadták. Ferenc pápa a közeli Via Catalana utcában megkoszorúzta annak a Stefano Gai Taché zsidó kisfiúnak a szobrát, akit az 1982-es merényletben palesztin terroristák öltek meg. A pápa találkozott a vértanú kisfiú szüleivel és a merénylet túlélő sebesültjeivel.

A római nagyzsinagóga bejáratánál Riccardo di Segni római főrabbi fogadta a pápát és így haladtak a templom tribünje felé, miközben a kórus a 98. zsoltárt énekelte: „Zengjetek új éneket az Úrnak, mert csodálatra méltó, amit művelt. Jobbja kivívta a győzelmet, igen, szent karja győzelmet szerzett. Kinyilvánította az Úr üdvösségét…”, majd a 126-os zarándokének zsoltár csendült fel: „Amikor az Úr hazavezette Sion foglyait, úgy tűnt, hogy álmodtuk az egészet. Szánk tele volt nevetéssel, a nyelvünk pedig ujjongással. A pogányok közt ezt mondogatták: „Az Úr nagy dolgot művelt velük!

A nagytemplom mélyén, a tribünön az európai zsidó közösségek rabbi képviselői foglaltak helyet, míg a balján a pápa küldöttségében Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke és Walter Kasper bíboros voltak jelen.

A Ferenc pápának szóló köszöntések és a pápa beszéde után került sor az ajándékok átadására.   Riccardo di Segni római főrabbi egy kelyhet és egy képet ajándékozott a pápának. Ferenc pápa pedig az egyik legősibb midrás, azaz zsidó jogi értelmezésű szövegnek a kódexét nyújtotta át. A zsidó gyülekezet a találkozó végén az Aní Maamin himnuszt énekelte el, amivel véget ért a hivatalos templomi közösségi találkozó. A pápa ekkor Riccardo di Segni római főrabbival egy külön teremben négyszemközti eszmecserét folytatott, majd a közel kétórás látogatás után visszatért a Vatikánba.

 

(vl)