Az irgalmasság Isten személyi igazolványa: interjúkötet Ferenc pápával

Isten neve irgalmasság – ezzel a címmel kapható január 12-től az olasz könyvesboltokban a neves Vatikán-szakértő, Andrea Tornielli interjú-kötete, amelyet a pápával készített. A La Stampa újságírója, aki egyben a Vatican Insider internetes oldal koordinátora 9 fejezetre osztotta a kötetet, amelyben 40 kérdésre válaszol a Szentatya. A borítón Ferenc pápa kézírása látható. A Piemme Kiadó által megjelentetett könyv első példányát hétfőn délután adták át a Szentatyának a vatikáni Szent Márta-házban.

Tavaly júliusban vették föl az interjút

2015. júliusa, Szent Márta-ház: Ferenc pápa nemrég tért vissza apostoli útjáról, amelynek során Ecuadorba, Bolíviába és Paraguayba látogatott. Egy fülledt nyári délután fogadja Andrea Tornielli újságírót, aki három diktafonnal felszerelkezve érkezik. A kisasztalon a pápa előtt egy konkordancia és az egyházatyák idézetei. A kettejük közötti beszélgetés témája az irgalmasság, készülve a rendkívüli szentévre, amelyet öt hónappal később fog megnyitni. Ma pedig a párbeszéd gyümölcse az „Isten neve irgalmasság” – című könyvben láthatók.

1. fejezet: az irgalmasság ideje

Imádság, elmélkedés az előző pápákról, és egy olyan egyház képe, amelyik tábori kórházként működik és közelségével fölmelegíti az emberek szívét: ez a három tényező ösztönözte elmondása szerint Ferenc pápát az irgalmasság szentévének meghirdetésére. Korunk megfelelő idő erre, mert ma kettős drámát élünk át: egyrészt elveszett a bűn iránti érzék, és azt gyógyíthatatlannak, megbocsáthatatlannak tartjuk. Ezért az emberiséget sok szociális kór gyötri: a szegénység, a kirekesztés, a harmadik évezred rabszolgasága, a relativizmus. Ezért irgalomra van szüksége, „Isten személyi igazolványára”, aki mindig hű marad, akkor is, ha a bűnös megtagadja őt.

A szégyen kegyelme ébreszti rá a bűnöst a bűnére

Központi kérdés a pápa számára a szégyen témája, amelyet ő kegyelemnek tart, mert ez tudatosítja a bűnösben az elkövetett bűnét. A „fül apostolságra” is felhívja a figyelmet, vagyis arra, hogy a gyóntatók képesek legyenek türelemmel meghallgatni az embereket, akik elsősorban olyasvalakit keresnek, aki hajlandó időt áldozni arra, hogy meghallgassa nehézségeiket. Mellesleg ezért fordulnak sokan a jósokhoz – teszi hozzá a pápa. Ha a gyóntató nem oldozhatja föl a gyónót, akkor is adjon neki áldást, mert Isten szeretete azokra is kiterjed, akik nem kaphatják meg a bűnbánat szentségét.

Gyóntatónak lenni nagy felelősség

Legyetek gyöngédek ezekhez az emberekhez, ne zavarjátok el őket – kéri a Szentatya a papokat. Az emberek ugyanis szenvednek, és gyóntatónak lenni nagy felelősség. A pápa példának említette egy unokahúgát, aki polgári házasságot kötött egy férfival még azelőtt, hogy annak semmissé nyilvánították volna az egyházi házasságát. Ez a férfi nagyon vallásos volt, minden vasárnap járt misére, rendszeresen gyónt és azt mondta a papnak: „Tudom, hogy nem tud feloldozni engem, de ebben és ebben vétkeztem, adjon nekem egy áldást”. Ez az ember vallásosan képzett – állapította meg Ferenc pápa.

2. fejezet: a gyónás nem mosoda, sem pedig kínzás. Meghallgatni kell, nem vallatni

Másrészt pedig nem azért megy valaki gyónni, hogy elítéljék, hanem az ítélkezésnél nagyobb dologért: azért, hogy találkozzék Isten irgalmával, amely nélkül nem létezne a világ. Ezért a gyóntatófülke ne legyen sem mosoda, ahol vegyi tisztítással eltávolítják a bűnt, akár egy foltot; sem pedig kínzókamra, ahol egyes gyóntatók túlzott kíváncsiságával kell szembesülnie, amely kíváncsiság olykor kóros, és a gyónást vallatássá alakítja.

3. fejezet: ismerjük el bűnösségünket. Az összetört szív kedves felajánlás Istennek

A papnak meghallgatnia kell a gyónót, nem kivallatni, azután pedig finoman tanácsot adni. Isten irgalmának elnyeréséhez fontos, hogy elismerjük bűnösségünket, mert a darabokra tört szív a legkedvesebb felajánlás Isten számára. Annak a jele, hogy tudatában vagyunk: rászorulunk a megbocsátásra, az irgalomra. A pápa arra is emlékeztet, hogy Isten irgalmassága határtalanul nagyobb bűnünknél, mert az Úr mindig megelőz minket, vár minket bocsánatával, kegyelmével. Pusztán az a tény, hogy valaki elmegy gyónni, azt jelzi, hogy már megkezdődött a bűnbánat folyamata. És olykor többet ér, ha egy gyónó esetlenül és alázatosan odalép a gyóntatószékhez keresve a szavakat, mint ha valaki más bőségesen körbeírja bűnbánatát.

4. fejezet: a pápának is szüksége van Isten irgalmára

A pápa saját bevallása szerint maga is rászorul Isten irgalmára, és néhány tanáccsal szolgál a gyónóknak és a gyóntatóknak. Aki elmegy gyónni, ne legyen gőgös, hanem nézzen szembe őszintén önmagával és az elkövetett bűnével, hogy így elnyerje Isten irgalmát. A gyóntatók pedig gondoljanak elsősorban saját bűneikre, aztán pedig gyöngéden hallgassák meg a gyónót; s anélkül, hogy rávetnék az első követ, igyekezzenek hasonlítani Istenre az irgalmasságban. Példaként a Szentatya a tékozló fiú apját hozza, aki fia elébe megy és átöleli őt, még azelőtt, hogy az ifjú beismerné vétkeit. Ez Isten szeretete, ez az ő túláradó irgalma.

5. fejezet: Az egyház a bűnt ítéli el, nem a bűnöst

Azoknak, akik az egyházat túlságosan irgalmasnak tartják, Ferenc pápa azt feleli, hogy az egyház elítéli a bűnt, de ugyanakkor kitárja karját a bűnös felé, aki elismeri bűnösségét, és Isten végtelen irgalmáról beszél neki. Hetvenszer hétszer meg kell bocsátani, vagyis mindig, mert Isten egy gondos, figyelmes, szerető atya, aki kész befogadni bárkit, aki egy lépést tesz felé, vagy szeretne lépni felé. Nem létezik olyan emberi bűn, legyen mégoly súlyos is, amely felülmúlhatná az irgalmat és korlátozhatná azt. Az egyház tehát nem azért van a világon, hogy elítéljen, hanem hogy lehetővé tegye a találkozást azzal a zsigeri szeretettel, amely Isten irgalmassága.

Az egyház lépjen ki önmagából, legyen tábori kórház a megbocsátást szomjazóknak

Ezért olyan egyházra van szükség, amelyik kilép önmagából, amelyik tábori kórházként siet a sok sérült ember segítségére, akik meghallgatást, megértést, bocsánatot és szeretetet kérnek. Fontos, hogy gyöngéden befogadjuk azt, aki előttünk áll és ne sértsük meg méltóságában – figyelmeztet a pápa, majd egy példát is hoz. Amikor plébános volt Argentínában, egy nő, aki prostituált lett, hogy eltartsa gyermekeit, köszönetet mondott a jövendő pápának, amiért mindig „asszonyomnak” szólította őt.

6. fejezet: ne nyalogassuk a múlt sebeit, hanem induljunk el Isten felé

Ferenc pápa óva int attól a magatartástól, hogy ne bízzunk a megbocsátás lehetőségében és inkább nyalogassuk a múlt sebeit, megakadályozva ezzel ténylegesen a gyógyulást. Ez a narcisztikus viselkedés keserűséghez vezet, a keserűségben, a betegségtudatban való tetszelgéshez. Ezzel szemben van gyógyszer: elég egy lépést tenni Isten felé, vagy táplálni legalább a vágyat, komolyan véve saját helyzetünket, anélkül, hogy azt hinnénk, önmagunkban elegendőek vagyunk, elfeledkezve róla, hogy porból lettünk és porrá leszünk. És ez igaz mindenekelőtt a szerzetesekre. Az életben nem az a fontos, hogy ne bukjunk el soha, hanem, hogy mindig felálljunk. Ez tehát az egyház feladata: megéreztetni az emberekkel, hogy mindig megvan az újrakezdés lehetősége. Elég hozzá, ha megengedjük Jézusnak, hogy megbocsásson nekünk.

Tapintattal bánjunk a homoszexuálisokkal, ne rekesszük ki őket

A homoszexuális személyekre vonatkozó kérdésre válaszolva a pápa kifejti, amit már 2013-ban Rio de Janeiróból hazafelé jövet mondott a sajtótájékoztatón. Ha valaki meleg, keresi az Urat, és jóakaratú, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem? Csupán a katolikus egyház katekizmusát parafrazáltam – mondja a pápa, ahol le van írva, hogy ezeket a személyeket tapintattal kell kezelni és nem szabad kirekeszteni. A pápa értékeli a homoszexuális személyek kifejezést, mert először van a személy a maga teljességében és méltóságával, akit nem csupán a homoszexuális irányultsága határoz meg. Én jobban örülök neki, hogy ha a homoszexuális személyek elmennek gyónni, ha közel maradnak az Úrhoz, hogy együtt imádkozhatunk – teszi hozzá a Szentatya.

Az irgalmasság doktrína, Isten első számú megkülönböztető jegye

Ami az igazság, a tanítás és az irgalmasság közti kapcsolatot illeti, Ferenc pápa elmagyarázza: Én inkább azt szeretem mondani, hogy az irgalmasság igaz, hogy Isten első attribútuma. Aztán lehet teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni tanításról és irgalmasságról, csak ne feledjük, hogy az irgalmasság a doktrína. Az írástudók logikájával szembe Jézus logikáját állítja a pápa: ez a bűn megváltásának, a befogadásnak a logikája, amelyik a rosszat jóvá alakítja, üdvösséget hoz. Ez a szeretet-Isten logikája, aki minden embert üdvözíteni akar és nem áll meg, hogy íróasztalnál elemezze a helyzetet, értékelve az ellene és mellette szóló érveket. Számára az a fontos, hogy elérje a távol lévőket és üdvözítse őket, hogy meggyógyítsa és beillessze a társadalomból kitaszítottakat.

A papok ne higgyék magukat a tanítás urainak

A keresztények ne váljanak hasonlóvá a bibliai írástudókhoz, ne legyenek képmutatók, ne zárják be az ajtókat, ne hanyagolják el a szeretetet. Nem szabad, hogy a szabályok betartása legyen a cél mindenekfölött, mert akkor már nem tudunk rácsodálkozni az Istentől ajándékba kapott üdvösségre, és azt hisszük, hogy egyedül is képesek vagyunk mindenre. Ez áll a klerikalizmus alapjában, amely arra indítja a papokat, hogy elhiggyék: ők a doktrína urai, a hatalom birtokosai. Az egyház törvénye befogadó és ne kirekesztő legyen, az „és-és” elve érvényesüljön a „vagy-vagy” helyett. A pápa negatív példaként említi annak a nőnek az esetét, akitől 5000 dollárt kértek a házasság semmissé nyilvánításához, vagy azt, amikor egy kisgyermektől megtagadták az egyházi temetést, mert nem volt megkeresztelve.

7. fejezet: korrupció, rendszerré emelt bűn. Bűnösök igen, de nem korruptak!

Ferenc pápa hosszan elidőz a korrupció jelenségénél, amelyet úgy definiál: rendszerré emelt bűn, amely átszövi a gondolkodást, életmóddá válik. A korrupt bűnt követ el, de nem bánja meg vétkét. Úgy tesz, mintha keresztény volna, és kettős életével megbotránkoztat. Opportunista egérutakon jár mások és saját méltósága árán. A korrupt szent ábrázattal követ el adócsalást, bocsátja el alkalmazottait, hogy soha ne véglegesítse őket, kihasználja a feketemunkát. Dicsekszik barátainak ravaszságával, talán eljár vasárnap misére, de azért csúszópénzt követel a munkában. És sokszor nem is veszi észre magát, hogy bűzlik a szája. Bűnösök igen, de nem korruptak! – buzdít a pápa, aki imára szólít a szentévben, hogy Isten törjön rést a korrupt emberek szívén, megadva nekik a szégyen kegyelmét.

Az igazságosság nem elegendő, irgalmasság kell

Az irgalmasság elengedhetetlen tényező az emberek közötti testvériség megvalósulásához. Az igazságosság önmagában nem elegendő, Isten az irgalmassággal túlszárnyalja az igazságosságot, beépíti a szeretetbe. Nincs igazságosság megbocsátás nélkül – mondja Ferenc pápa II. János Pál nyomán – és a megbocsátás képessége áll egy igazságosabb és szolidárisabb társadalom alapjában. Ezt a képességet pedig elsősorban a családban sajátíthatjuk el.

8. fejezet: az együttérzés legyőzi a közöny globalizációját

Isten végtelen szeretetében együtt érez velünk és irgalmas hozzánk. Az együttérzés emberi, az irgalom isteni arculatot mutat inkább. Erre az együttérzésre van szükség ahhoz, hogy ma legyőzzük a közöny globalizációját – fejti ki a pápa.

9. fejezet: irgalmas cselekedetek gyakorlása révén leszünk hiteles keresztények

Az interjú-kötet végén a Szentatya az irgalmasság testi-lelki jócselekedeteiről szól, melyek a lelkiismeret-vizsgálat alapját alkotják és segítenek megnyílni Isten irgalmassága előtt. Jézust kell szolgálnunk minden kitaszított emberben, aki éhes, szomja, ruhátlan, beteg, munkanélküli, lelki sérült. A keresztények hitelessége forog ugyanis kockán e nélkül. Ahogy Keresztes Szent János mondta: az élet alkonyán a szeretet alapján ítéltetünk meg.

(gá)