Megjelent P. Szabó Ferenc: Házasság és család Krisztus fényében c. könyve

Karácsonykor jelent meg a jezsuita könyvkiadónál P. Szabó Ferenc SJ újabb kötetet a 2014-ben és 2015-ben tartott családszinódusokról. Január 15-én este 6 órakor mutatják be Budapesten a Párbeszéd Házában. Megkértük a szerzőt, hogy ismertesse művét.

Amikor meghirdette a családszinódust – a szinódusi folyamatot –, Ferenc pápa azt akarta, hogy az Egyház a két családszinóduson, a helyzetfelmérés után, keresse a megoldásokat, elsősorban is a lelkipásztorkodás területén. A téma nem „Az Egyház tanítása a családról” volt, hanem elsősorban „a család Evangéliumának” hirdetése, tehát visszatérés a tanítás forrásaihoz. Fontos, hogy a zsinat tanításából levonjuk a lelkipásztori következtetéseket; hangsúlyozni kell, „hogy az Evangélium hirdetésében megfelelő arányosságnak kell érvényesülni.” (EG 38) Az evangélium nem törvénykódex, hanem Jézus Krisztusból forrásozó fény és életerő.”

A II. Vatikáni zsinat utáni évtizedekben – negyedszázadon át – a Vatikáni Rádió munkatársa voltam, így a Humanae vitae megjelenésétől kezdve a hetvenes és nyolcvanas évek során hivatalból is közelről követtem az egyházi megnyilatkozásokat, a fokozódó tiltakozásokat, teológusok nyilatkozatait, valamint a közben félreállított tekintélyes morálteológusok kommentárjait.

Az elmúlt években már a szinódus témaköréről (szerelem-házasság-család) sorozatokat tartottam a Vatikáni Rádióban és Budapesten, a Faludi Akadémián. (Ezeket közzétettem a Szent Gellért kiadónál kis könyvemben: „Szabadon és hűségesen Krisztusban.”). Közben feldolgoztam a témába vágó új nemzetközi szakirodalmat, a szinódussal kapcsolatos legújabb tanulmányokat, a lelkipásztori javaslatokat, kezdeményezéseket. Visszatekintettem az elmúlt fél évszázad egyházi fejlődésére, tanulmányoztam a megújult morálteológia házasságra és családra vonatkozó műveit, és egybevetettem véleményüket a hivatalos egyházi megnyilatkozások vitatott tételeivel. Ennek az útkeresésnek gyümölcse mostani, szakszerűbb könyvem: „Házasság és család Krisztus fényében”. Jezsuita Kiadó, 2015.

Könyvem második felében közelről követtem a 2014-es rendkívüli szinódust folytató 2015-ös rendes szinódus záródokumentumának genezisét, fokokozatos kidolgozását a munkaülések és nyelvi csoportok vitái révén.  Érzékeltettem a  haladóbb és konzervatívabb irányok közötti feszültséget néhány vitatott, még teljesen meg nem oldott kérdésben: pl. a Ferenc pápa kérésére Walter Kasper teológus bíboros által előterjesztett javaslat („mentődeszka”): az elvált és újraházasodottak szentséghez járulása – penitenciatartás után - egyedi esetekben; vagy  a teológia és az egyházjog feszültsége a házasság szentségi mivoltát illetően (a hit szükségessége), ami a Trentói zsinat óta még nem teljesen  tisztázott.

Jól látták e problémákat főleg a német nyelvű munkacsoport bíborosai (Kasper Marx), élükön a domonkos Schönborn bécsi bíboros érsekkel.

Idéztem Reinhard Marx münchen–freisingi bíboros érseket, a német püspöki konferencia elnökét.  Ferenc pápa egyik bíboros-tanácsadója már a két szinódus között  adott interjújában hangsúlyozta: „Nagyon sokat dolgoztunk teológiai síkon, nemcsak a válással kapcsolatos témakörben, hanem a házasság teológiája terén is. Mindig megdöbbent, amikor néhányan ezt mondják: »Minden világos!« (...) Nagyon sok tennivalónk van. Sokat beszélek szakemberekkel, kánonjogászokkal és teológusokkal, akik elismerik, hogy sok probléma van a házasság szentsége és érvényessége körében. Egyik ilyen probléma: mit tehetünk akkor, amikor valaki szentségi házasságot köt, elválik és egy újabb partnert talál. Különböző álláspontok vannak. Néhány püspök azt mondta a szinóduson: »Bűnben élnek.« Mások ellenben így vélekedtek: »Nem lehet azt mondani, hogy valaki bűnben él napról napra, nem, ez lehetetlen!« Nézze, vannak tehát problémáink, amikről beszélnünk kell. A német püspöki konferencia keretében mi vitát nyitottunk erről a témáról, és annak a szövegét közzétettük. Azt gondolom, hogy ez kiváló szöveg, amely jelentősen hozzájárulhat a szinódus vitájához. - Nagyon fontos, hogy a szinódus ne a »minden, vagy semmi« lelkülettel dolgozzon. Ez nem lenne jó módszer.”

Végül Ferenc pápa az elkezdődött szinódusi folyamat legfőbb jelentőségét abban látja, hogy a zsinaton megfogalmazotti kollegialitás gyakorlásának egyik módja volt az együtt haladás, a család világméretű problémáinak vizsgálata és a lelkipásztori feladatok közös keresése. A pápa kijelentette: „A szinódus tapasztalata jobban megértette velünk, hogy a tan(ítás) igazi védői nem azok, akik a betűt, hanem az szellemet védelmezik; nem az eszmét, hanem az embert; nem a formulát, hanem Isten szeretetének és megbocsátásnak ingyenességét.”