2016-01-04 12:26:00

Ferenc pápa Úrangyala imádsága az újév első vasárnapján: Fogadjuk be Jézust a szívünkbe!


Ferenc pápa az új esztendő első vasárnapján délben a dolgozószobája ablakából köszöntötte a téren összegyűlt híveket és beszédében a megtestesülés drámaiságáról és az Ige befogadásáról elmélkedett.

Az Ige azért jött a földre, hogy halljuk, megismerjük és tapintsuk az Atya szeretetét

„Karácsony második vasárnapján János evangéliumának a prológusa az Igét, Isten teremtő Szavát  állítja elénk, aki testté lett és köztünk lakott” – kezdte beszédét a pápa. Ez a Szó, mely a Mennyben lakott, vagyis Isten nagyságában, azért jött a földre, hogy hallgathassuk, megismerhessük és kezünkkel tapinthassuk az Atya szeretetét. Isten Igéje az Egyszülött Fiú maga, aki emberré lett, szeretettel és hűséggel eltelve, ő maga Jézus”.    

Hivatásunk a szívünk ajtaját megnyitni Isten Szava előtt

„Az evangélista nem rejti el Isten Fia megtestesülésének a drámaiságát, aláhúzva, hogy Isten szeretetének az adománya szemben áll az emberek részéről annak be nem fogadásával. A Szó Világosság, az emberek mégis a sötétséget kedvelték” – emelte ki a pápa. „A Szó az övéi közé jött, mégsem fogadták be. Bezárták az ajtót az Isten Fiának a színe előtt. Ez a gonosz titka, mely cselt sző a mi életünk ellen is, és ami éberséget és figyelmet követel tőlünk, nehogy fölénk kerekedjen. A Teremtés könyvének egyik mondata szépen fejezi ki ezt: „a gonoszság az ajtód elé kuporodik” (vö Ter 4,7). Jaj nekünk, ha beengedjük; akkor ő zárná be az ajtónkat bárki más előtt. Ezzel szemben mi éppen arra kaptunk meghívást, hogy megnyissuk szívünk ajtaját Isten Szava, Jézus előtt, hogy ezáltal gyermekeivé lehessünk”.

Az irgalmasság évében öltsön testet bennünk az Atya szeretete

„Karácsony napján hirdették János evangéliuma ünnepélyes kezdetét, amit ma a liturgia újból elénk tár. Az anyaszentegyház arra hív meg – folytatta a pápa –, hogy fogadjuk be az üdvösségnek ezt a Szavát, a világosság misztériumát. Ha befogadjuk azt, vagyis ha befogadjuk Jézust, gyarapodunk az Úr ismeretében és szeretetében, továbbá megtanulunk oly irgalmassá lenni, mint ő maga. Főként most az irgalmasság szentévében tegyük meg azt, hogy az evangélium mind jobban testet öltsön az életünkben! Járuljunk az evangéliumhoz, elmélkedjünk rajta, testesítsük meg a mindennapi életünkben, ez ugyanis a legjobb módja annak, hogy megismerjük Jézust és elvigyük őt másoknak!” – buzdított a pápa. „Minden megkeresztelt embernek ez a hivatása és öröme: megmutatni és másoknak adni Jézust, ám ehhez meg kell őt ismernünk, és magunkba kell fogadnunk, mint az életünk Urát. Ő megvédelmez minket a gonosztól, a sátántól, aki mindig ott ólálkodik az ajtónk, a szívünk előtt, és be akar oda settenkedni. Megújult lelkesedéssel és gyermeki ráhagyatkozással bízzuk magunkat ismét Máriára:  Szemléljük Jézus anyjának és a mi anyánknak drága alakját ezekben a napokban a betlehemi jászolban” – fejezte be az Úrangyala imádság előtti beszédét Ferenc pápa.

Isten kegyelmével képesek leszünk legyőzni a közömbösséget és békét teremteni

Az imádság és áldás után a Szentatya köszöntötte a különféle zarándokcsoportokat, majd az új év első vasárnapján jókívánságait fejezte ki nekik, az Úr békéjét és jóságát kívánva mindenkinek. Az örömteli és szomorú pillanatokban bízzák magukat őreá, aki irgalmasságunk és reményünk! Arra is emlékeztette őket, hogy „kötelezzék el magukat most újévkor, a béke világnapján a „Győzd le a közömbösséget, és szerezd meg a békét!” gondolat jegyében, mely a Béke Világnapjára írt üzenetének a címe. „Isten kegyelmével képesek leszünk ezt megvalósítani!” – hangsúlyozta a pápa. Majd arra kérte a zarándokokat, hogy naponta olvassanak el egy szakaszt az evangéliumból, hogy jobban megismerjék Jézust, hogy kitárják szívük ajtaját Jézusnak, és így jobban meg tudják őt ismertetni másokkal is. Mindehhez hordjanak magukkal egy kis zseb-evangéliumot, mert ez hasznos útitársuk lesz. Végül, szokásához híven, jó ebédet kívánva, az imádságukat kérte saját maga számára.

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.