2015-12-27 15:25:00

Ferenc pápa homíliája Szent Család vasárnapján: Ne veszítsük el a családba vetett bizalmunkat!


Ferenc pápa december 27-én, Szent Család vasárnapján a Szent Péter bazilikában délelőtt tíz órakor kezdte az ünnepi szentmisét. Homíliájában a bibliai példák és az éppen csak elkezdődött  szentév nyomán a családok valós és lelki zarándokútjairól beszélt.

A család élete kisebb-nagyobb zarándoklatok egésze

„A bibliai olvasmányok két család képét mutatták nekünk, melyek az Úr házába vezető zarándoklatukat töltötték be – kezdte beszédét a pápa. Elkána és Hanna  felviszik a kis Sámuelt az Úr templomába Silóban, és ott az Úrnak ajánlják. Hasonlóképpen József és Mária Húsvét ünnepe alkalmából elzarándokolnak Jeruzsálembe Jézussal együtt.  

Gyakran szemünk láttára kerekednek fel mostanában zarándokok, akik kegyhelyekre és a népi vallásosság kedves helyeire zarándokolnak. Ezekben a napokban sokan útnak indultak, hogy eljussanak a Szentkapukhoz, melyek megnyíltak a székesegyházakban és a kegyhelyeken. De ma  a legszebb dolog, ami Isten Igéjéből szembe ötlik, az, hogy egész család zarándokol – emelte ki a pápa. Apa, anya és a gyerekek, együtt mennek az Úr házába, hogy megszenteljék az ünnepet imádsággal. Ez egy fontos tanítás, ami egy ajánlat a mi családjaink felé is. Sőt, mondhatjuk, hogy a család élete kisebb és nagyobb zarándoklatok egésze.

Ez is egy zarándoklat, az imádságra nevelés zarándokútja

Ez a példa eszünkbe juttatja, hogy Mária és József megtanították Jézust az imádkozásra. Ez is egy zarándoklat, az imádságra nevelés zarándokútja. Jó azt tudni, hogy a nap során együtt imádkoztak és hogy szombatonként a zsinagógában együtt hallgatták a Törvényt és a prófétákat és az egész néppel együtt dicsérték az Urat. Bizonyára Jeruzsálem felé zarándokolva is imádkoztak, a zsoltár szavait énekelve: Milyen nagy öröm, amikor azt mondták nekem, hogy felmegyünk az Úr házába! Itt állnak már a lábaink a kapuidnál, Jeruzsálem! (Zsolt 122,1-2).

Milyen fontos az egész család számára együtt menni és együtt elérni a közös célt! Tudjuk, hogy egy közös betöltendő utunk van, egy út, amelyen nehézségekkel, de az öröm és a vigasztalás pillanataival is találkozunk. Az életnek ezen a zarándokútján osztozunk a közös imádság pillanataiban is – magyarázta Ferenc pápa.

Fontos a család számára, hogy együtt legyenek az imádságban

Mi lehet szebb egy  anya és apa számára, mint megáldani a gyermekeiket a nap kezdetén és annak a befejezésekor! Keresztet rajzolni a homlokukra, mint a keresztségük napján! Nemde ez a szülők legegyszerűbb imádsága gyermekeik számára? Megáldani őket, vagyis az Úrra bízni őket, ahogy Elkána és Hanna, valamint József és Mária tette, mert ő a védelmük és támaszuk a nap különféle mozzanataiban. Milyen fontos a család számára, hogy együtt legyenek az étkezés előtti és utáni imádságban, hogy hálát adjanak az Úrnak az adományokért, hogy megtanulják megosztani mindazt, amit kaptak azokkal, akiknek erre nagyobb szükségük van! Ezek kis gesztusok, mindazonáltal kifejezik azt a nagy formáló erőt, amivel minden család rendelkezik a hétköznapok zarándokútján.

Hazatérve, a hétköznapok világába kell átültetni a zarándoklat megélt tapasztalait

A zarándoklat végén Jézus visszatér Názáretbe és engedelmeskedik a szüleinek. Ez a kép is szép tanítást tartalmaz a családjainkról. A zarándoklat ugyanis nem ér véget, amikor megérkezünk a kegyhelyre, hanem amikor hazatérünk onnan és újrakezdődnek a hétköznapok, és a gyakorlatba átültetjük a megélt tapasztalatok lelki gyümölcsét. Ismerjük, mit tett Jézus a maga részéről. Ahelyett, hogy hazatért volna az övéivel, Jeruzsálemben a templomban maradt és ezzel nagy szenvedést okozott  Máriának és Józsefnek, akik nem találták őt. Ezért a kis kilengéséért Jézusnak valószínű bocsánatot kellett kérnie a szüleitől. Az evangélium ezt nem mondja, de azt hiszem, hogy nyugodtan feltételezhetjük azt. Mária kérdése másfelől egy bizonyos szemrehányásra utal, amikor felfedi a Józseffel közös aggodalmát és félelmét. Hazatérve persze Jézus a legszorosabban velük van, hogy kimutassa szeretetét és engedelmességét irántuk. A család zarándoklatának a részét alkotják ezek a pillanatok is, melyek az Úrral átalakulnak a gyarapodás lehetőségévé, olyan alkalmak ezek, melyek megbocsátást és elfogadást igényelnek, a szeretet és az engedelmesség kimutatását – hangsúlyozta a pápa.

Szegények lennénk, ha Isten nem bocsátana meg nekünk!

Az Irgalmasság Évében minden család legyen ennek a zarándokútnak a kiváltságos helye, melyben megtapasztalja a megbocsátás örömét. A megbocsátás a szeretet lényege, mely meg tudja érteni a tévedést és jóvá tudja tenni azt. Szegények lennénk, ha Isten nem bocsátana meg nekünk! Egy családon belül történik a megbocsátásra nevelés, hogy bizonyosságot szerezzenek arról, hogy megértették és elfogadják őket, mindazon hibák ellenére, amit képesek elkövetni.

Ne veszítsük el a családba vetett bizalmunkat! Szép dolog megnyitni a szívünket egymás előtt, anélkül, hogy bármit is elrejtenénk. Ahol szeretet van, ott van megértés és megbocsátás is. Kedves családok, rátok bízom a mindennapok ezen házi zarándokútját, ezt az oly fontos küldetést, amire  az egyháznak és a világnak is nagy szüksége van ma – zárta a homíliáját Ferenc pápa a Szent Család vasárnapján tartott szentmise során.

(vl)       








All the contents on this site are copyrighted ©.