2015-12-23 17:27:00

Interjú Udvardy György pécsi püspökkel a szentkapuk megnyitásáról és a szentévi készületekről


Interjú Udvardy György megyéspüspökkel a szentkapuk megnyitásáról és a szentévi készületekről 

"Több hónapos készület előzte meg azután, hogy hírt kaptunk Ferenc pápa döntéséről, és a munkatársakkal, a paptestvérekkel elkezdtünk együtt gondolkodni azon, hogyan lehetne az egész egyházmegyére kiterjeszteni ezt a nagy ajándékot. Előkészítettünk esperesi kerületekben találkozókat, imafüzeteket, imalapokat, az irgalmasság rózsafűzérének a propagálásával, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek katekézisével, kis imakártyának az elkészítésével készültünk. Illetve kijelöltük azt a négy nagy templomot, melyek területileg is lefedik az egyházmegyét, ahol a szentévben szentkapu megnyitására kerül sor, ahol a búcsúnyerés szándékával lépünk át, amely búcsúhoz egy személyes döntést kell meghozni. Megnyitottuk először a szentévi kaput a pécsi székesegyházban, január elsején nyílik meg a szentkapu a máragyűdi kegytemplomban, január hatodikán a szekszárdi főplébánia-templomban és január 17-én nyitjuk meg Bátán, ugyancsak kegytemplomunkban, ahol a Szent Vér ereklyét tiszteljük, aminek a története már hatszáz évre nyúlik vissza...."

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.