2015-12-23 12:37:00

Interjú Beer Miklós váci püspökkel az egyházmegye szentkapuinak a megnyitásáról


Interjú Beer Miklós váci püspökkel az egyházmegye szentkapuinak a megnyitásáról 

Meghívás alapján nyitottuk meg a szentkapukat.. Először is Mátraverebély-Szentkútra hívtak meg a kedves ferences atyák, Peregrin atya nevében, hiszen ez a nemzeti szentélyünk is, de ugyanakkor a váci egyházmegyének és az egykori esztergom-budapesti főegyházmegyének is kedves zarándokhelye Márteverebéy-Szentkút. 

A másik hely - ahová Turai János atya hívott meg bennünket - Máriabesnyő, ami már évek óta az egyházemgyénkben basilica minor rangot kapott kedves kegyhelyünk, ahol a továbbképzéseink, rekollekcióink és lelkigyakorlataink is vannak, és ezáltal az egyházmegyénk szíve.  Így esett a választás erre a három helyre.

Természetesen elsősorban a váci székesegyházban nyitottuk meg a szentkaput. Talán egy kicsit merészen, együtt Ferenc pápával, mondhatnám először a történelemben, mert a technika jóvoltából a vatikáni közvetítést a Szent Péter bazilika szentkapujának a megnyitásáról egy nagy kivetítőn keresztül követtük a váci székesegyházban. Azt is mondhatnánk így, hogy szinte szinkronban miséztünk a Szentayával. Ez volt egyébként a váci egyházmegye egyházmegyei zsinatának a befejezése, a II. Vatikáni Zsinat bezárása ötvenedik évfordulójának napjára időzítve, szándékosan. A szenmise végén pedig megnyitottuk a szentkaput, ami így egy felejthetetlen, nagyon szép ünnepünk volt. 

Nekem is személyesen ünnep volt, hiszen ötven évvel ezelőtt 1965. december 8-án szenteltek szubdiakónussá, alszerpappá a budapesti egyetemi templomban.... 

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.