2015-12-21 12:04:00

Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádsága: A bibliás meglepődés hármas jelentése


Ádvent negyedik vasárnapján, szép napsütéses időben a zarándokok teljesen megtöltötték a Szent Péter teret és tapssal köszöntötték a pontosan délben felbukkanó Ferenc pápát, aki az Apostoli Palota dolgozószobájából szólt a hívekhez. A vizitáció evangéliumi képét magyarázva a meglepődés három vonásáról beszélt.

Erzsébet nagy döbbenete Mária látogatásakor

„Mária az angyali üdvözlet után hosszú útra kel és meglátogatja idős rokonát, hogy segítsen neki - kezdte beszédét a pápa. Ajándékot visz neki magában, egy még nagyobb titkot, mint Erzsébetét. Amikor pedig a két asszony találkozik, egy fiatal és egy idős, akkor a fiatal Mária belépve a házba, köszönti Erzsébetet. A köszöntés hallatán Erzsébet nagyon meglepődik és hangos szóval fölkiált: „Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön hozzám?” – kérdezi és megöleli, megcsókolja egymást a két asszony, a fiatal és az idős, mindkettő várandós asszony”.

A meglepődés első helye a másik ember     

„Karácsony áldásos megünnepléséhez ajánlatos elidőzni a meglepetés-megdöbbenés helyein” – ajánlotta a pápa. Három ilyen helyet ajánlott, melyek jelen vannak a hétköznapi életünkben. „Ezek között az első a másik ember, akiben felismerjük a testvért, mert amióta Jézus megszületett, minden emberi arc hordozza az Isten Fiának az arcvonásait. Különösen, amikor az arc egy szegényé, mert Isten szegényként lépett ebbe a világba és mindenekelőtt a szegényeknek engedte, hogy közel kerüljenek hozzá”.

A meglepődés második helye a történelem

A meglepődés második helye a történelem, ha azt hittel nézzük. Sokszor azt hisszük, hogy helyesen látjuk, ellenben fennáll a veszélye annak, hogy az ellenkezőjét olvassuk ki belőle. Megtörténik például, amikor úgy tűnik, hogy a történelmet látszólag a piacgazdaság, a pénzügy és a kereskedelem határozza meg, vagy amikor az éppen ügyeletes hatalom uralja azt. Karácsony Istene „összekeveri a történelem kártyáit” és ez tetszik neki. Éppen úgy, ahogy Mária énekli a Magnificatban: „Az Úr uralkodókat taszít le trónjukról, de fölemeli az alázatosakat, az éhezőket betölti minden jóval, de üres kézzel bocsátja el a gazdagokat”. Ez tehát a történelem okozta megdöbbenés” – hangsúlyozta Ferenc pápa.           

A meglepődés harmadik helye az egyház

„A harmadik meglepődésünket az egyház okozza, ha hittel nézzük azt, ami azt jelenti, hogy nem szorítkozunk arra, hogy pusztán csak vallási intézményt lássunk benne, pedig az is, hanem úgy tekintsünk rá, mint egy Anyára, akinek szeplők és ráncok között – és mennyi van nekünk azokból! – áttűnik a szeretett és az Úr Krisztus által megtisztított Jegyes arca. Az egyház az, mely fel tudja ismerni a hűséges szeretet jeleit, amelyeket az Isten folyamatosan küld neki. Olyan egyház, melynek számára az Úr Jézus Krisztus soha nem lesz féltékenyen őrzendő birtok, mert akik ezt teszik, azok hibáznak, hanem Ő mindig az, aki eléje meg az egyháznak, mely tud bizalommal  és örömmel várakozni, hangot adva a világ reménységének. Az egyház az, mely hívja az Urat: Jöjj, Uram Jézus! Az anyaegyház az, melynek a kapui mindig megnyílnak, karjai kitárulnak, hogy befogadjon mindenkit. Sőt, az anyaegyház az, mely kimegy mindig a saját kapuin át, hogy egy anya mosolyával keresse meg a távoliakat és vigye őket az Isten irgalmasságához. Ez Karácsony meglepetése!” – emelte ki a pápa.

Nem lesz meglepődésünk, ha nem találkozunk vele a másik emberben, a történelemben és az egyházban

„Karácsonykor az Isten saját magát ajándékozza oda, nekünk adva az egyetlen Fiát, aki az ő minden öröme. Csak Mária szívével, aki Sion alázatos és szegény Leánya, aki a Magasságbeli Fiának Anyja lett, lehetséges ujjongani és örvendezni Isten nagy ajándékáért és az előre nem látható meglepetéséért. Ő segítsen bennünket, hogy megértsük ezt a hármas meglepődést, amit a másik ember, a történelem és az egyház hoz nekünk Jézus születése által, aki az ajándékok ajándéka, a meg nem érdemelt adomány, mely az üdvösséget hozza el nekünk.  A Jézussal való találkozás éreztesse meg velünk is ezt a meglepetést. De nem lepődhetünk meg és nem találkozhatunk Jézussal, ha nem találkozunk vele a másik emberben, a történelemben és az egyházban”.

Az Úrangyala utáni köszöntések: Felhívás Costa Rica, Nicaragua, India és Libanon érdekében        

Ferenc pápa az Úrangyala imádság után „gondolatban a szeretett Szíria felé fordult, mély megbecsüléssel szólva a nemzetközi közösség által éppen most elért megegyezés miatt. Mindenkit arra bátorít, hogy mindenki nagylelkű lendülettel folytassa az erőszak megszüntetése felé vezető utat és a tárgyalások békéhez vezető megoldása keresését”. Hasonlóképpen gondol a pápa „a közeli Libanonra, ahol a felek most elfogadott elkötelezettsége egy nemzeti egységkormány megteremtésére, reménnyel töltik el a jövő iránt”.

„Szeretném továbbra is fönntartani az együttműködés elkötelezettségét Costa Rica és Nicaragua között – folytatta a pápa. Kívánom, hogy a testvériség megújított lelkülete erősítse meg utólagosan is a párbeszédet és a kölcsönös együttműködést a térség összes országai között is”.

Az Indiában pusztító áradások kapcsán a pápa imádkozott a természeti csapástól szenvedőkért, az elhunytakat pedig Isten irgalmába ajánlotta.

Szeretettel köszöntötte a pápa „a római gyermekeket, akik magukkal hozták a „Bambinellot”, az otthoni betlehemi jászol Kisjézusát, majd arra kérte őket, hogy a családi jászol mellett kölcsönösen imádkozzanak egymásért”.    

(vl)        








All the contents on this site are copyrighted ©.