2015-12-20 11:01:00

Márfi Gyula veszprémi érsek születésnapi visszaemlékezései: a Szentatyával együtt...!


"Fizikai értelemben vett kapcsolatról is beszélhetünk, mert egyrészt mind a kettőnknek december 17-én van a születésnapja, csak ő hét évvel idősebb nálam, tehát ő most 79 éves, én meg 72 éves vagyok.  Ezenkívül mi egyszerre vettük át az érseki palliumot Szent II. János Pál pápától, 1998. június 29-én, Péter-Pál napján. A Szentatyát az év, 1998. február 28-án nevezték ki Buenos Aires-i érsekké, míg engem kicsit korábban, 1997. augusztus 14-én neveztek ki veszprémi érsekké, úgyhogy akkor én még sokkal "előrébb" voltam, mint ő. Én negyedik voltam a palliumot átvevő püspökök sorában és én fel is kerültem a Szent Péter oltárhoz és az első szentmise kánonban a negyedik koncelebráns szerepét én mondhattam latinul. A Szentatya akkor jóval hátrább volt. Azóta a sorrend - mondanom sem kell - megváltozott, aminek én nagyon örülök. A Szentatya gondolataiban és hozzáállásában nagyon sok olyat találok, ami - nem tűnik tán nagyképűségnek - az én gondolataimban is megvan, például a szegényekkel kapcsolatban… és hogy erős (szociális) államra van szükségünk…”

Isten éltesse Márfi Gyula veszprémi érseket születésnapján!

(vl)   








All the contents on this site are copyrighted ©.