2015-12-12 20:29:00

Ferenc pápa homíliája a Guadalupei Szűz emléknapján: Február 12 és 18 között látogat Mexikóba!


Ferenc pápa december 12-én, a Guadalupei Miasszonyunk liturgikus ünnepén szentmisét mutatott be este hat órakor a Szent Péter bazilika katedra oltáránál. Tavaly is ebben az időpontban misézett Ferenc pápa a Guadalupei Miasszonyunk emléknapján, aki Mexikó és az egész Amerika patrónája. Ez alkalomból egyébként először XVI. Benedek pápa mutatott be szentmisét a katedra oltárnál négy éve, 2011. december 12-én.

Nincs olyan bűn, ami el tudná törölni Isten irgalmas közelségét

Ferenc pápa homíliájában „Szofoniás próféta szavai nyomán arról az örömről szólt, mellyel az Isten először Izrael felé fordult, és amit a Szűzanyára és az egyházra is lehet vonatkoztatni. Isten örvendező, irgalmas szeretettel fordul felénk. Irgalmas vonása a legmeglepőbb. Az irgalom kifejezést két szó alkotja: az egyik a szív, ami a szeretetképességre utal, míg a másik a „miseria”, a nyomort, az ínséget, az elesettséget jelzi, amit Isten szeretettel átölel, azzal a szándékkal, hogy megszabadítson bennünket tőle. Isten együttérzéssel és irgalommal követ bennünket, ezt a kettőt összekapcsolja és a sérült emberiség megmentésének a szolgálatába állítja. Nincs olyan bűn, ami el tudná törölni Isten irgalmas közelségét, sőt, a bűn még nyilvánvalóbbá teszi az Atyaisten szeretetének erejét és nagyságát” – emelte ki a pápa.    

A keresztény nép az „irgalmasság Anyjának” nevezi Máriát a Salve Regina imádságában

„Isten ugyanis mindig közel van hozzánk, mellettünk jár és mutatja a szeretet útját. Máriában különösen kedvét találja. Az egyik imádságában, a Salve Regina-ban a keresztény nép az „irgalmasság Anyjának” nevezi Máriát, mert ő igazán megtapasztalta az Isten irgalmát, hiszen méhébe fogadta magának ennek az irgalmasságnak az eredetét, Jézus Krisztust, akivel mindig együtt és egységben élt”.

Legyen az irgalmas szeretet magja az emberek, a családok és a nemzetek szívében

Ferenc pápa végül a legszentebb Szűzanyára bízta „az amerikai kontinens népeinek összes  szenvedéseit és örömeit. Tekintetével kövessen bennünket ebben a szentévben, hogy mindnyájan felfedezhessük Isten gyengédségének örömét. Kérjük tőle, hogy az irgalmasság szentéve során legyen az irgalmas szeretet magja az emberek, a családok és a nemzetek szívében és továbbra is kérjük őt, aki pedig egyre ismételgeti: «Ne félj, talán nem én vagyok a te Anyád, az Irgalmasság Anyja?». Kéri tőlünk, hogy térjünk meg, legyünk irgalmasok, és hogy a keresztény közösségek legyenek az irgalmasság oázisai és forrásai, a szeretet tanúi, mely nem fogad el kirekesztést”.

Vezesse az amerikai nép lépteit, a zarándok népét, mely keresi az Irgalmasság Anyját

Hogy ezt kérjem eltökélt módon, elutazom a kegyhelyére a jövő év február 13-án. Így mindezt kérni fogom az egész Amerika számára, aminek ő elsődleges Anyja. Kérleljük őt, hogy vezesse az amerikai nép lépteit, a zarándok népét, mely keresi az Irgalmasság Anyját és tőle csak azt az egyetlen dolgot kéri, hogy mutassa nekünk a Fiát, Jézust” – zárta Ferenc pápa a homíliáját ezekkel a rögtönzött szavakkal és váratlan bejelentéssel.

(vl)          

 








All the contents on this site are copyrighted ©.