A pápai Ház szónokának második adventi prédikációja: Isten igazsága az irgalmassága

December 11-én pénteken délelőtt 9 órakor kezdődött az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya második adventi elmélkedése. A Pápai Ház hagyományos, Karácsonyra készülő rekollekcióján ezúttal is részt vett Ferenc pápa és vele együtt a római kúria tagjai. A három prédikációból álló ádventi sorozat címe: „Krisztus a népek világossága”, amely témát három lépésben fejti ki a szónok: „Az egyház, mint Krisztus teste és jegyese” volt az első elmélkedés témája és most a második alkalommal az „Egyetemes hivatás az életszentségre” gondolat jegyében elmélkedett.  

„Erre a második elmélkedésre közvetlenül az irgalmasság szentévének a megnyitása után kerül sor – kezdte beszédét a Pápai Ház szónoka – és az irgalmasság gondolata valamint a zsinat kapcsolata egyáltalán nem önkényes vagy mellékes, hiszen XXIII. János pápa 1962. október 8-án, a zsinat megnyitása alkalmával ezt mondta: „Az egyház mindig ellenállt a tévedéseknek, gyakran a legnagyobb szigorral ítélte el azokat. Most azonban Krisztus jegyese inkább az irgalmasság orvosságát részesíti előnyben a szigorúsággal szemben”. 

Bizonyos értelemben, ötven évnyi távolságra, az irgalmasság évében az egyház ehhez az ígéretéhez való hűségét ünnepli. Időnként megkérdezik, hogy ha túlságosan is hangsúlyozzuk az irgalmasságot, vajon ez nem jár azzal a kockázattal, hogy megfeledkezünk Isten irgalmasságáról? De hiszen Isten igazsága, nemcsak hogy nem mond ellen az irgalmasságnak, hanem egyenesen abban áll fönn! – szögezte le Cantalamessa atya. Szent Ágoston joggal mondta, már jóval Luther előtt, hogy Isten igazságossága az az igazságosság, mely Isten kegyelme által bennünket igazzá tesz előtte, másképpen szólva, az Úr üdvössége számunkra az az üdvösség, mellyel megváltott bennünket”.

„A szentségre maga Isten szólít fel bennünket: Szentek legyetek, mert én, a ti Istenetek, szent vagyok! – visszhangzik sokszor az Isten személyes kérése a népe felé. Ez a címe a Zsinat egyházról szóló Lumen Gentium tanításának is, melynek ötödik fejezete a „szentségre való egyetemes meghívásról szól az egyházban”. A zsinati konstitúció 40. fejezete tanítja:  „Az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mestere és példája, az életszentséget, melynek Ő maga a szerzője és beteljesítője, válogatás nélkül minden tanítványának meghirdette: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48.

Beszéde második részében a szónok az életszentségre hívás Krisztusban hozott újdonságáról beszélt, a páli „szent nemzet”  gondolat jegyében. A keresztények a keresztségük jegyében „szentek hivatásból” vagy másképpen a szentségre meghívottak. A hívek az efezusi levél tanúsága szerint arra kaptak meghívást, hogy szentek és feddhetetlenek legyenek az igazságban (Ef 1,4). Két módon léphetünk kapcsolatba az egyedül Szenttel, Krisztussal: a kisajátítás és a követés, azaz az imitáció révén. Az első a hit és a szentségek révén valósul meg, míg a másik a vele való személyes azonosulás elkötelezettségével” – hangsúlyozta P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya második adventi elmélkedésében.

(vl)